Botrány A Dalban - Az egyik döntőst lopással vádolják

Megdöbbentő bejelentést tett a műsorvezető az utolsó percekben: az egyik döntős plágiumgyanúba keveredett.

A Dal 2019 - második elődöntő
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Szinte még csak most kezdődött, ám hamarosan végre kiderül, vajon ezúttal mi lesz Magyarország kedvenc dala, és ki lesz a következő Eurovíziós Dalfesztivál magyar indulója. A Dal 2019 második elődöntője jócskán bővelkedett váratlan fordulatokban és izgalmakban. 

Annál is inkább, hiszen a mai adásban nemcsak az derült ki, hogy kik jutottak tovább a jövő heti döntőbe, hanem az is, hogy kinek ítélte a szakmai zsűri A Dal 2019 Legjobb Dalszövegírója különdíjat. Ám sajnos üröm is vegyült az örömbe, mivel az egyik továbbjutó plágiumgyanúba keveredett. 

A Dal 2019 második elődöntője

Szekér Gergő indította a sort Madár repülj című dalával. Nagy Ferót lenyűgözte Gergő tehetsége, és Both Miklós is megnyerőnek találta a produkciót, bár hozzátette, a dalszövegen még dolgozni kell. Gergő összesen 43 pontot szerzett. 

A Nomad zenekar A remény hídjai című szerzeménye nagyon megfogta a zsűrit, Both Miklós külön kiemelte, hogy milyen sokat fejlődtek a srácok az első műsor óta. A zsűri 28, míg a közönség 8 pontra értékelte a produkciót.

Vincze Lilla szerint a Mocsok 1 Kölykök azért hagyott mély nyomot Egyszer című slágerével a közönség szívében, mert bátran használja a műfaji átjárhatóságokat, és csodásan ötvözi a popzenét a klasszikussal. A zenekar dalát a zsűri 31 ponttal, míg a közönség 8 ponttal jutalmazta. 

Nagy Bogi elérzékenyült Mező Misi őszinte és pozitív kritikájától: szerinte Bogi Holnap című dala megható és ihletett volt. Az előadás a zsűri többi tagját is lenyűgözte: 34 pontot adtak, míg a közönség 8 pontot. Bogi tehát 42 ponttal gazdagodott.

Oláh Gergő Hozzád bújnék című produkciója után Both Miklós bevallotta, hogy, bár voltak gondjai a dalszerkezettel, Gergő előadásmódja és személyisége ellensúlyozta a hiányosságokat. Vincze Lilla hasonló véleményen volt, és csodálatosra értékelte a dalt. Gergő összesen 41 pontot szerzett.

Antal Tímea és Demko Gergő Kedves Világ! című előadását Nagy Feró pozitívan értékelte, de Szabó Misi kicsit erőltetettnek érezte a népzenei motívumot. A hatodik produkció összesen 38 pontot ért a zsűri és a közönség szavazata alapján. 

A Fatal Error kereken 40 pontot kapott, a zsűri pedig egyöntetűen nagyszerűnek értékelte a produkciót. Míg a Ruby Harlem produkcióját 38 ponttal jutalmazták.

Az utolsó versenydalt, Az én apámat Pápai Joci énekelte, és, bár lehet, hogy ő zárta a mezőnyt, egy pillanat alatt az első helyre ugrott, hiszen összesen 45 pontot kapott gyönyörű előadására.

Döntősök és váratlan fordulat a műsor végén

A második elődöntőben tehát továbbjutott Pápai Joci, Nagy Bogi, Szekér Gergő és a közönség jóvoltából a Fatal Error. Ők csatlakoznak a múlt szombati első elődöntősökhöz, az Acoustic Planethez, Petruskához, Vavra Bencéhez és a The Middletonz-hoz.

A Dal 2019 legjobb dalszövegírójának járó díjat pedig Szepesi Mátyás kapta. A verseny utolsó perceiben aztán váratlan fordulat történt, a műsorvezető közölte, hogy az egyik döntős produkció előadója plágiumgyanúba keveredett. Az ügy kivizsgálásának végéig azonban nem lehet tudni, kiről van szó.

Február 20-án éjfélig továbbra is lehet szavazni a dalok akusztikus feldolgozásaira A Dal Akusztik online szavazás keretében a www.adal.hu oldalon az Akusztik menüpont alatt. A győztest a műsor döntőjében jelentik be.

Ennyit változott a ’94-es Eurovízió énekesnője

Bayer Friderika nevét akkor ismerte meg az ország, amikor 1994-ben megnyerte a Magyar Televízió által meghirdetett Táncdalfesztivált. A Kinek mondjam el vétkeimet? című győztes dallal ő képviselte hazánkat a Dublinban megrendezett 1994-es Eurovíziós Dalfesztiválon, ahol magyar énekes ekkor került először döntőbe. Az akkor 22 éves énekesnő az előkelő negyedik helyen végzett.

Friss fotón a 46 éves Bayer Friderika - Ennyit változott a ’94-es Eurovízió énekesnője

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Ezt is szeretjük