Új magzatkárosítót fedeztek fel
A már ismert negatív hatásai mellett a lánymagzatokra is ártalmas lehet.
A biszfenol-A a műanyagok egyik komponense, ami számos termékben jelen van, az étel tárolására és szállítására szolgáló dobozoktól kezdve az ásványvizes palackokig.
Már eddig is több negatív hatására derült fény, legutóbb pedig bebizonyosodott, hogy ha az édesanya szervezetében a vegyület nagyobb mennyiségben van jelen, a születendő leánygyermek a későbbiek során jó eséllyel magatartás-, illetve emocionális zavarokkal küzd majd.
Magatartás- és emocionális zavarok
A Harvard Közegészségügyi Intézet és az Egyesült Államok Betegségellenőrzési és Megelőzési Központok szakemberei egy, a közelmúltban végzett kutatás keretében 244 kismama vizeletét vizsgálták meg biszfenol-A-ra a terhesség különböző szakaszaiban, majd világjövetelük után a gyerekek életét is figyelemmel követték.
Kiderült, hogy a magas biszfenol-A-szinttel rendelkező anyák lánygyermekeinél hároméves korukig az átlagnál jóval magasabb számban állapíthatók meg különféle magatartás-, illetve emocionális zavarok, jellemzően figyelemzavaros hiperaktivitás és depresszió. Ugyanakkor azoknál a fiúgyermekeknél, akiknek az édesanyjánál ugyancsak magas biszfenol-A-szintet mérték terhességük idején, ilyen jellegű zavarokat nem tapasztaltak.
A biszfenol-A lánymagzatokra gyakorolt hatásának pontos mechanizmusa egyelőre nem ismert, mondta el a kutatás egyik vezetője, Joe Braun. Annyi biztos, hogy a nemi hormonoknak fontos szerepük van az agy fejlődésében - a biszfenol-A pedig, bár valójában nem hormon, képes ösztrogénként viselkedni, és ily módon megkötni az ösztrogénreceptorokat, összezavarva a magzat szervezetének működését.
Egyéb negatív hatások
Mindazonáltal a biszfenol-A nem csupán a születendő gyermekre lehet káros, hanem lényegében mindenkire, aki gyakorta érintkezik vele. Számos tanulmány bizonyította, hogy a vegyület már alacsony koncentrációban is felelőssé tehető a rákos megbetegedésekért, a cukorbetegségért, valamint a hormonális eredetű elhízásért és a meddőségért, továbbá az asztma kialakulásában is szerepet játszhat.
Miben van biszfenol-A?
A biszfenol-A fellelhető a műanyag tányérokban és evőeszközökben, ételtároló dobozokban, ásványvizes palackokban - ez utóbbiaknál a háromszögben látható 3-as, 7-es, illetve PC jelzés árulkodik a vegyület jelenlétéről. A belőle készült epoxigyanta megtalálható a konzervekben, befőttekben és a fémdobozos üdítőkben - esetükben a rozsdásodás és a szennyeződés megelőzésére szolgál.

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?
A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. november 6. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
A közelmúltig a cumisüvegek gyártásánál is felhasználták a biszfenol-A-t, ám tavaly az Európai Bizottság úgy döntött, hogy 2011 közepéig az unió országaiból el kell tűnnie a mérgező vegyületet tartalmazó cumisüvegeknek, így ilyennel ma már elméletileg nem találkozhatsz a boltok polcain.
OLVASD EL EZT IS!

- baba
- szülés
Megdöbbentően sok a koraszülés Magyarországon

- cukorbetegség
- terhesség