Megdöbbentően sok a koraszülés Magyarországon
A koraszülés veszélye időben felismerhető, tudd meg, hogyan!
Sajnos hazánkban a koraszülés diagnosztizálásának és kezelésének gyakorlata messze a világszínvonal alatt van.
Nem lehet ugyan teljes biztonsággal megelőzni a koraszülést, de annak kockázatát időben fel lehet ismerni, majd hatásosan lehet kezelni, ez pedig jelentősen növeli a kisbaba életkilátásait.
A kockázat felismerése
- Az első lényeges vizsgálati lépés a kismama kórtörténete - mondja dr. Csermely Gyula, a Rózsakert Medical Center szülész-nőgyógyásza. - Habár a koraszülés pontos oka nem egyértelmű, léteznek olyan tényezők, melyek növelik a kockázatot, így ezekre fokozottan érdemes odafigyelni. Jellemzően ilyen az ikerterhesség, a méhszájon végzett korábbi műtéti beavatkozás, a méhfejlődési rendellenesség, illetve, ha már korábban is előfordult a kismamánál koraszülés. De meg kell említeni az életmódbeli tényezőket is.
Az orvostudomány fejlődésének köszönhetően ma már a hüvelyi ultrahangvizsgálat a legfontosabb eszköz a felismerésben, hiszen segítségével kimutatható a méhszájtágulás, illetve a méhszájrövidülés, melyek koraszülésre utaló jelek. Ha a méhszáj 1,5 centiméternél hosszabb, illetve zárt, akkor 1%-nál is kevesebb az esély arra, hogy egy héten belül bekövetkezik a koraszülés.
Ahhoz azonban, hogy minél pontosabb képet kapjunk, érdemes a hüvelyi ultrahangot az úgynevezett magzati fibronectin-vizsgálattal is kiegészíteni, mely a koraszülés előrejelzésének leghatékonyabb módja, bár sajnos hazánkban kevesen ismerik és alkalmazzák. A magzati fibronectin a méhnyakváladékban található, egyfajta ragasztóként helyezkedik el a lepény és a méh között. A vizsgálat során ennek mennyiségét mérjük. Amennyiben a 22. hét után 50 nanogramm/milliliter alatt marad, alacsony kockázatú terhességről beszélhetünk, ha viszont megemelkedik az értéke, fenyegető koraszülésre kell gyanakodnunk.
Hatásos kezelési módok
A rendelkezésre álló kezelési módok nem a koraszülés okát, hanem a tüneteit kezelik - emeli ki a szakember. - Hazánkban sajnos még sok nőgyógyász magnéziumot, illetve tartós ágynyugalmat ír elő a kismamának, amennyiben megállapítható nála a koraszülés kockázata. A szakmai protokollok azonban ma már ezeket nem javasolják, mivel hatástalanok, sőt, veszélyesek is lehetnek.
A magnézium például az anya és a gyerek számára is mellékhatásokat okozhat - tachycardia, émelygés, szédelgés -, sőt, az úgynevezett kalciumcsatorna-blokkolóval együtt adva még súlyosabb mellékhatásokkal járhat. Az ágynyugalom pedig stresszt, vénás trombózist vagy akár anyai izomsorvadást idézhet elő. Ikerterhességnél végzett felmérések szerint pedig kifejezetten növeli a koraszülés kockázatát, ha a kismamát ágyhoz láncolják.
Amennyiben megállapítható a koraszülés kockázata, először is azt kell tisztázni, hogy nagy kockázatú vagy fenyegető koraszülésről beszélünk-e, mivel mindkét esetben más kezelési módszerhez kell folyamodnunk. Amennyiben magas a kockázata a koraszülésnek, célszerű a kismamának progeszteron hormont adni, és alapos megfigyelés alatt kell tartani őt, így azonnal felismerhetővé válnak a fenyegető koraszülés jelei. Az egyéb kiegészítő kezeléseket pedig - mint például a méhösszehúzódásokat csökkentő gyógyszer, folsav, vitaminok adása - el kell felejteni, mivel a tapasztalatok szerint egyáltalán nem hatásosak. Fontos hangsúlyozni, hogy azon kismamáknál, ahol alacsony a koraszülés kockázata, egyetlen teendő van, a megnyugtatás.
Fenyegető koraszülésről akkor beszélhetünk, ha 10-15 percnél gyakoribb a méhtevékenység, mely méhszájtáguláshoz vagy méhszájkifejtődéshez vezethet a terhesség 24-37. hete között. Ennek gyanúja esetén - a korábban említett hüvelyi ultrahang- és magzati fibronectin-vizsgálatok segítségével - meg kell állapítani, hogy valóban fenyegető koraszüléssel vagy csak fokozott méhaktivitással állunk-e szemben. Az utóbbi esetben nem kell beavatkozni, de szoros kontroll szükséges, fenyegető koraszülés esetén azonban már lépni kell.

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?
A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. november 6. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
A 34. terhességi hét előtt szteroidkezelést kell elkezdeni, hogy a magzati tüdőt éretté tegyük a gázcserére. Mivel a szteroid a tüdőérlelő hatását körülbelül 48 óra alatt fejti ki, a szülés bekövetkeztét késleltetni kell. Ilyenkor a kismama a méh aktivitását csökkentő készítményeket kell, hogy kapjon, kórházi körülmények között.
A te babád is korábban érkezett a vártnál?
OLVASD EL EZT IS!

- terhesség
- kismama
Ma már alkalmatlan a Down-szindróma szűrésére az AFP

- cukorbetegség
- terhesség