Bátorságra, ne tökéletességre neveljük a lányokat - Boldogabbak lesznek felnőttként

Miért van az, hogy egy kislányt inkább tanítanak finomságra, tökéletességre, óvatosságra, mint bátorságra és kockázatvállalásra? Miért kerülhetnek hátrányba a fiúkhoz képest, akik viszont abban nőnek fel, hogy merni kell, és menni kell előre? Miért vannak úgynevezett női és férfiszakmák? Miért nevelik a lányokat úgy, hogy egyes célokat, ha vágynának is rá, nem mernek kitűzni maguk elé?

Rahma Srujan oktatási aktivista, a Girls Who Code nonprofit szervezet vezetője, akinek a célja, hogy 2020-ra 1 millió nő dolgozzon az IT szakmában, a TED szórakoztató és oktató színpadán fejtette ki gondolatait a témában: arra buzdít, hogy bátorságra, és ne tökéletességre kell nevelni a lányokat. A videó alatt olvashatod előadása fordítását.

Bátorságra neveljük a lányokat!

Fordította: Császár Hédi

Pár évvel ezelőtt bátor dolgot tettem, bár van, aki szerint inkább ostobaság volt. Indultam a kongresszusi választásokon.

Éveken át a politikai színfalak mögött éltem biztonságban, mint adománygyűjtő és szervező, ám a szívem mélyén mindig is indulni akartam a választásokon. A hivatalban lévő képviselő asszony 1992 óta reprezentálta a körzetemet. Soha nem veszített, és a demokrata előválasztásokon nem is volt még addig igazi ellenfele. Ám az én szememben ez volt a módja annak, hogy kitűnjek, és leromboljam a status quo-t. Ám a közvélemény-kutatások teljesen mást sugalltak. Az azokat végzők szerint őrült vagyok, ha versenybe szállok, és egyszerűen nem győzhetek!

Mégis indultam, és 2012-ben nem voltam más, mint egy jött-ment a New York-i kongresszusi választáson. Megfogadtam, hogy győzni fogok. Engem támogatott a New York Daily News, a Wall Street Journal lefényképezett a választás napján, és a CNBC az ország egyik legnagyobb versenyének kiáltotta ki az enyémet. Minden ismerősömtől gyűjtöttem támogatást, beleértve az indiai nagynéniket is, akik már attól is odáig voltak, hogy egy indiai lány indult. Ám a választás napján kiderült, hogy a felmérések nem tévedtek, és a szavazatok mindössze 19%-át kaptam. Ugyanazok a lapok, melyek korábban feltörekvő politikai csillagnak neveztek, most azt írták, hogy 1,3 millió dollárt vesztegettem el 6321 szavazatra. Nehogy utánaszámoljanak! Megalázó vereség volt.

Mielőtt félreértenék, ez az előadás nem a kudarcok fontosságáról szól. Nem is a nehéz időkben való kitartásról. Azért mesélem el, hogyan indultam a képviselő-választáson, mert 33 évesen, életemben először fogtam valami igazán merész dologba, ahol nem azzal foglalkoztam, hogy tökéletes legyek!

És ezzel nem vagyok egyedül. Sok nő meséli nekem, hogy olyan karrier és foglalkozás vonzza őket, amikben tudják, hogy nagyszerűek lesznek, amikben tudják, hogy tökéletesek lesznek, ami nem is csoda. A legtöbb lányt a kockázatvállalás és a kudarc kerülésére tanítják. Tanítanak minket szépen mosolyogni, biztonságosan játszani, kitűnőnek lenni. Mindeközben a fiúkat megtanítják keményen játszani, magasra repülni a hintával, a mászóka tetejére mászni, majd fejjel előre leugrani onnan. Mire felnőnek, legyen szó bértárgyalásról, vagy arról, hogyan hívjanak randira egy lányt, hozzászoknak a sorozatos kockázatvállaláshoz. Még jutalom is jár nekik! A Szilikon-völgyben az a mondás járja, hogy amíg nincs a hátad mögött két becsődölt start-up, addig nem is vesznek komolyan. Más szóval, lányainkat tökéletesnek, fiainkat pedig bátornak neveljük.

Sokan aggódnak a szövetségi deficit miatt. Engem a bátorságunk deficitje aggaszt. A gazdaságban, a társadalomban bizony sokat vesztünk azáltal, hogy lányainkat nem bátraknak neveljük. A bátorság hiánya miatt a nők alulreprezentáltak a reál tudományágakban, a felsővezetői pozíciókban, a képviselőházban; és tulajdonképpen amerre csak a szem ellát.

A '80-as években Carol Dweck pszichológus megvizsgálta, miként birkóznak meg okos kis ötödikesek olyan feladattal, ami túl nehéz nekik. Arra jutott, hogy az okos kislányok gyorsan feladták. Minél magasabb volt az IQ-juk, annál valószínűbb volt, hogy feladják. Mindeközben az okos kisfiúk kihívásnak élték meg a nehéz feladványt. Egészen felvillanyozta őket. Sokkal valószínűbb volt, hogy mindent beleadnak a megoldásba.

Mégis mi folyik itt? Ötödik osztályos korban a lányok minden tantárgyból jobban teljesítenek a fiúknál, beleértve a matekot és a reáltárgyakat, tehát ez nem képesség kérdése. A lányok és a fiúk a kihívások megközelítésének mikéntjében különböznek. És ez nem ér véget ötödikben. Egy HP-jelentés szerint a férfiak akkor is jelentkeznek egy állásra, ha a kiírásban felsoroltak mindössze 60%-ával rendelkeznek, míg a nők csak akkor nyújtják be jelentkezésüket, ha 100%-osan megfelelnek a leírtaknak. 100%-osan! Ezt a tanulmányt általában annak bizonyítékául látják, hogy a nőknek több önbizalomra van szükségük. Ám szerintem azt bizonyítja, hogy a nőket a tökéletességre való törekvésre szocializálták, ezért túlontúl óvatosak.

S még mikor ambiciózusak is vagyunk, mikor mindent beleadunk, ama szocializációnk a tökéletességre azt eredményezi, hogy karrierünkben kevesebb rizikót vállaljunk. Így a számítógépes és tech ágazatban jelenleg meghirdetett hatszázezer állásnál a nők háttérbe szorulnak, ami maga után vonja, hogy gazdaságunk is háttérbe szorul mindazon innovációk és problémák tekintetében, amelyeket a nők megoldanának, ha a tökéletesség helyett bátorságra szocializálták volna őket!

Ezért 2012-ben céget alapítottam, hogy kódolni tanítsak lányokat, és arra jutottam, hogy azzal, hogy kódolni tanítom őket, bátorságra tanítom őket! A kódírás a próbálgatás és hibázás végtelen folyamata. A megfelelő parancsot írni a megfelelő helyre úgy, hogy olykor csupán egy pontosvessző választja el a sikert a kudarctól. A kód olykor elromlik, majd darabjaira hullik, és sokszor újra és újra kell próbálni egészen addig a varázslatos pillanatig, amikor életre kel az, amit az ember létre szeretne hozni. Kitartónak kell lenni. És tökéletlennek.

A programban részt vevő lányokon egyből látjuk a tévedéstől való félelmet, félnek, hogy nem tökéletesek. Minden Girls Who Code (Kódoló Lányok) oktató ugyanazt meséli. Az első héten, amikor a lányok programozni tanulnak, és egy tanuló segítséget kér azzal, hogy: "Nem tudom, milyen programot írjak." A tanár ránéz a monitorjára, és csupán egy üres szövegszerkesztőt lát. Akár azt is hihetné, hogy a tanuló az elmúlt 20 percben nem csinált egyebet, mint az üres képernyőt bámulta. Ám párszor a Vissza gombra kattintva kiderül, hogy a tanuló igenis írt kódot, majd törölte. Próbálkozott, már majdnem sikerrel járt, ám nem volt tökéletes. Ahelyett, hogy megmutatná, meddig is jutott, inkább nem mutat semmit. Tökéletes legyen, vagy semmilyen!

Kiderült, hogy a lányok nagyon jól programoznak, mégsem elegendő megtanítani őket kódot írni.

Lev Brie barátom, a Columbia Egyetem professzora tartja a Bevezetés a Javába kurzust, és mesélt nekem a számtech hallgatóknak tartott fogadóóráiról. Mikor a fiúk elakadnak egy feladattal, eljönnek, és azt mondják: "Tanár úr, valami nem stimmel a programommal." A lányok eljönnek, és azt mondják: "Tanár úr, valami nem stimmel velem."

El kell kezdenünk feloldani a tökéletességre nevelést, miközben egy testvériséget is ki kell építenünk, ami segít, hogy a lányok tudatában legyenek annak, hogy nincsenek egyedül. Ugyanis még több próbálkozás nem javít egy elhibázott rendszeren. Elmondani nem tudom, hány nő mondja nekem, hogy:

"Félek jelentkezni, félek kérdezni, mert nem szeretnék én lenni az egyetlen, aki nem érti, az egyetlen, aki megakad." Mikor bátorságra tanítjuk a lányokat, és van egy támogató hálózatunk, ami mögöttük áll, hihetetlen dolgokat hoznak létre, s ezt mindennap látom. Vegyük például két középiskolás tanulónkat, akik megalkották a Tampon Run játékot - igen, Tampon Run (Tampon Futás) -, hogy küzdjenek a menstruáció tabutémája és a gaming világ szexizmusa ellen. Vagy azt a szíriai menekültet, aki ki merte fejezni új hazája iránti szeretetét azzal, hogy egy olyan alkalmazást írt, amely segít az amerikaiaknak eljutni szavazni. Vagy azt a 16 éves lányt, aki írt egy algoritmust, amely segít megállapítani, hogy az elváltozás jó- vagy rosszindulatú, hátha így megmentheti rákkal küzdő édesapja életét! Ez csupán három példa a sok ezerből: sok ezer lány, akiket megtanítottunk tökéletlennek lenni, akik megtanulták, hogy próbálkozzanak és legyenek kitartóak. És váljon belőlük akár programozó, akár a következő Hillary Clinton vagy Beyoncé, álmaiktól nem tágítanak majd!

Azok az álmok pedig még sosem voltak ily fontosak az ország számára! Az amerikai gazdaságért, a gazdaság növekedéséért, az igazi innovációért nem hagyhatjuk magunk mögött a lakosság felét! Meg kell tanítanunk a lányainknak, hogy fogadják el tökéletlenségüket, és ez nem tűr halasztást! Nem várhatunk addig, amíg maguktól megtanulnak bátornak lenni, ahogy én tettem; 33 évesen! Meg kell tanítanunk, hogy bátrak legyenek az iskolában, s karrierjük kezdetén, amikor a legvalószínűbb, hogy ez hatással lehet az ő és mások életére. És meg kell mutatnunk nekik, hogy szeretjük és elfogadjuk őket, nem azért, mert tökéletesek, hanem mert bátrak! Ezért arra kérném mindannyiukat, hogy mondják el fiatal nőismerőseiknek - testvérüknek, unokahúguknak, alkalmazottjuknak és kollégájuknak -, hogy fogadják el önnön tökéletlenségüket, mert amikor erre tanítjuk a lányokat, és megtanítjuk őket arra, miként kovácsoljanak belőle előnyt, egy mozgalmat indítunk olyan fiatal nőkkel, akik bátrak, és akik nemcsak maguknak, hanem mindannyiunknak egy jobb világot építenek.

Köszönöm.

Chris Anderson: Reshma, köszönjük. Nagyon erőteljes a látomás, ami a szeme előtt lebeg. Meséljen róla! Jelenleg hány lány vesz részt a programban?

Reshma Saujani: 2012-ben 20 lányt tanítottunk. Idén 40 ezret mind az 50 államban!

Ez a szám azért is nagy dolog, mert tavaly mindössze 7500 nő végzett informatika szakirányon. A probléma olyan súlyos, hogy innen már gyorsan lehet ilyen irányú változást elérni.

CA: És még néhány jelen lévő céggel is együtt dolgoznak, akik szívesen látják a programot elvégzőket, igaz?

RS: Igen, úgy 80 együttműködő partnerünk van, a Twittertől és Facebooktól kezdve az Adobén és IBM-en át a Microsoftig, a Pixarig és a Disney-ig. Vagyis minden vállalattal kapcsolatban állunk. És ha még nem jelentkeztek nálunk, én megtalálom, mert minden egyes tech cég irodájában szükség van egy Girls Who Code teremre.

CA: És van is pár visszajelzés ezektől a cégektől, ugye, hogy a mérnök csapatok nemi megoszlásának kiegyensúlyozásával jó dolgok történnek.

RS: Nagyszerű dolgok! Úgy értem, szerintem őrületes belegondolni abba, hogy jelenleg a fogyasztói vásárlások 85%-át nők végzik. 600%-kal többet használják a közösségi médiát a férfiaknál. Az internet a miénk, és nekünk kellene építenünk a holnap vállalatait! S mikor a vállalatoknak sokszínű csapataik vannak, és nagyszerű nők is tagjai a mérnöki csapatoknak, remek dolgokat hoznak létre, amelyekkel nap mint nap találkozhatunk.

CA: Reshma, látta az imént a reakciókat. Ön hihetetlenül fontos munkát végez! Az egész TED közösség szurkol Önnek. Hajrá, Reshma! Köszönjük.

RS: Köszönöm.

Forrás: www.ted.com

• lány
• tökéletes nő
• gyereknevelés
• Gyerek