Mi a legjobb a tehetséges gyereknek? Vigyük különórára, vagy fejlődjön önállóan?
Nagyszerű, ha egy gyerek tehetséges, de sok fejtörést is okoz: segíteni kell, vagy hagyni, hadd fejlődjön magától?

zeneora
Ez is érdekelhet

Fodrászszalon az otthonunkban: egészséges és gyönyörű haj Panasonic hajszárítókkal (x)

Olyan versenyeken veszek részt, amik ellen a testem tiltakozik - Interjú Szőnyi Ferenc ultratriatlon-világbajnokkal (x)

Igazi szelfi-király a Mate 40 Pro (x)

Lakberendezési trendek téli átalakításhoz (x)

Házassági évforduló (x)

„Megpróbálom kihozni ebből a helyzetből is a legjobbat” - interjú Sári Évivel (x)

Szex. Gyilkosság. Hatalom - Megjelent az év legforróbb thrillere! (x)

beauty and style

A 61 éves nő kicselezte az öregedést? – Olyan a teste, akár egy harmincasé, és úgy is érzi magát »

A csinos kis nagymamaretikül az új sláger: árakkal, lelőhelyekkel mutatjuk a szupernőies darabokat »

Vastag a dereka, széles a csípője, de irtó nőiesen öltözködik: nem a plusz kilókat, csak a csinos nőt látjuk »

retikül.hu
Top olvasott cikkek
bmi kalkulátor
nem

A te BMI-d:

Alultápláltságot jelent. Mindenképp fordulj orvoshoz, hogy feltárd az okokat!

A testsúlyod ideális, törekedj a mostani alkatod megőrzésére.

Fokozottan vagy kitéve az infarktusnak és más betegségeknek. Csökkentened kell a testsúlyodat!

Veszélyeztetett kategóriába tartozol, mielőbb fogyókúrába kell kezdened!

Az egészséged közvetlen veszélyben van. Azonnal orvos által felügyelt diétába kell kezdened!

számolújraszámol

Legyen szó zenéről, rajzolásról, sportról vagy táncról, nagy ajándék az élettől a tehetség. Ha a szülő, illetve a tanárok felfedezik, joggal merül fel a kérdés, hogyan tovább, hogy ez a nagy ajándék ne vesszen el, hanem fejlődjön.

Sokak szerint mindenképpen gondozni kell a tehetséget. Mások azonban azt mondják, a tehetséget hagyni kell a maga útján fejlődni, és nem szabad előre meghatározott rendszerbe kényszeríteni, hisz épp az a szép ebben, hogy láthatjuk kibontakozni, mi minden van a gyerekben.

A Szülő 2.0 bloggere, Kárpáti Judit anyaként közelítette meg a tehetség gondozásának kérdését. A következőkben ezt olvashatod.

Kell-e terelgetni a tehetséget?

A fiam imád rajzolni, mi pedig imádjuk, ahogyan rajzol. Óvodáskora óta időszakonként lobban fel, és hagy alább a lelkesedése, de mindig visszatér, és újabb fokozatra vált. Mi pedig minden évben döntés előtt állunk, hogyan támogassuk a kibontakozóban lévő tehetségét, az őt legjobban foglalkoztató tevékenységét.

A férjem szerint fontos volna, hogy a művészi vénáját kibontakoztassuk, és én is hajlottam afelé, hogy az iskolában szervezett, remek rajzfoglalkozáson részt vegyen. Az első iskolás évben csak félévkor kapcsoltunk, és már nem maradt hely, mire becsatlakoztunk volna, így idén már jó előre igyekeztem biztosítani a fiam helyét a csoportban. Levelezgetés, érdeklődés, mire ismét kiderült, hogy nem tud járni Milán, mivel éppen a kérdéses időpontban még órarendi órái vannak. Sajnáltam a dolgot, mert nagyon sok jót hallottam a szakkört vezető tanítónőről, és arról, hogy mennyire szeretnek hozzá járni a gyerekek.

A cikk az ajánló után folytatódik

Tudomásul vettük, hogy így alakult a helyzet, és teltek észrevétlen az őszi hónapok. A rajzfanatikus kisfiam csak gyártotta a rajzokat egyre, hatalmas kupacokat termelve nap mint nap az íróasztalán. Mi imádjuk a stílusát, de nyilvánvaló, hogy elfogultak vagyunk, mindenki az a gyerekével, miért mi lennénk a kivétel? Azért kaptunk visszajelzéseket, az iskolai, vizuális kultúrát vezető tanára is jelezte, hogy érett és egyedi a fiam stílusa, de továbbra is inkább az édesanyám volt az, aki - két gyereket és három unokát „elfogyasztva” - mindig kiállt amellett, hogy „Hidd el, ez a gyerek ebben tehetséges.” Ő hívta fel a figyelmünket is a legrangosabb irodalmi hetilap gyerekrajzpályázatára, amiről értesülve a fiam egyből kapott az alkalmon, és fél óra alatt két rajzot is készített, amivel benevezhetett a „versenyre”. A megszabott kereteknek megfelelően fekete-fehérben postára adtuk a pályaműveket, és majdhogynem el is felejtkeztünk róla, amikor érkezett a hír, a munka bekerült a legjobbak közé.

Őszintén szólva, elképedtem, amikor kiderült, 128 kisiskolás rajzai közül nyolc rajzot választottak ki - köztük az övét, aki a legfiatalabb a döntően lányok között -, ami megjelenhetett a lapban, a zsűri pedig a neves grafikusművész képszerkesztő vezetésével a lap munkatársaiból állt. Amikor a kisfiamnak elmeséltem, hogy másnap megjelenik az alkotása az újságban, bekerült a legjobbak közé, a szájához kapta a kezét, és elkerekedett szemekkel kérdezte: „Mami, az én rajzom? Amit én rajzoltam, azt kiválasztották?” Nem akarta elhinni.

A rajzok azóta is napra nap születnek, és most már egy kicsit jobban elhiszem, hogy nemcsak elfogultság, hogy egy különleges világot látok a rajzokon, Milán saját világát, amit nem is valami pontos és szép rajztechnikával ér el, mert szerintem van, aki nála szebben rajzol. A rajzai nem szépek, hanem beszédesek, leleplezőek, a részleteket nagyon viccesen és meghökkentően ábrázolók. Valahogyan ennek a kis vagy inkább fontos sikernek a kapcsán kitisztult bennem a kép azzal kapcsolatban, vajon kell-e őt képezni, ebben a tevékenységében kicsit irányítani és terelgetni. Most már teljesen biztos vagyok benne, hogy abban a formában, ahogyan korábban gondoltuk, nem.

Milán imád rajzolni, és mindenféle biztatás nélkül is a mindennapjainak a része, hogy papírra veti, ami foglalkoztatja. Egyre fejlődik, és egyre jobbak a képei. Vajon mit tenne vele, ha egy szakkörön különböző technikákat kellene elsajátítania kvázi kötelezően? Ha olyan témákra kéne választ adnia rajzban, ami nem foglalkoztatja, de aznap ott és akkor az a feladat? Vajon mennyiben terelgetés és segítés, ha egy terület iránt fogékony gyereket mindenáron tovább akarok lökni egy kicsivel, mondván, ha ez érdekli, akkor errefelé irányítom.

Szerintem nem minden esetben kell terelgetni. Úgy látom, hogy az én fiam esetében a terelgetés, hogy nem sajnálom a pénzt a jó minőségű rajzeszközökre. Ha hagyom, hogy a megszokott színes ceruzákkal szemben fekete filctollal rajzoljon. Ha megengedem neki, hogy lefekvés után még rajzoljon húsz percet, mert megkér rá: „ Mami, most muszáj leülnöm rajzolni, mert eszembe jutott valami.” Ha nem iskolázom be művészeti szakkörökre, amiken esetleg fáradtan, az iskolai munka után kell részt vennie. Ha időnként elviszem egy-egy kiállításra, és az sem zavar, ha a legjobban a múzeum shopja érdekli, és egy új füzet, amibe megint rajzolhat. Lehet, nem a fiam lesz a következő Picasso, de lehet, hogy köze lesz a művészethez. Egy biztos, ha valamelyik nagy művész életrajzát elolvassuk, a legritkább esetben derül ki, hogy kisiskolás korában szakkörre járt, sokkal inkább az, hogy a maga útját járta, és egyszer, dacára minden körülménynek, a tehetsége utat tört magának.

Olvass még!

A fenti írást a Szülő 2.0 blog beleegyezésével emeltük át. Ha tetszett, a következőket is ajánljuk figyelmedbe:

Mit szoktál játszani a gyerekkel?

Két szó, amiért áhítoznak a gyerekek

Hogy válaszolj a gyereknek, ha nem akarsz alkudozni?

Mit jelent anyának lenni?

Az UNICEF Ausztrália képeinek készítői olyan anyákat és gyermekeiket kapták lencsevégre, akik nehéz körülmények között élnek, vagy nehéz sorsot cipelnek a hátukon. Érdemes megfigyelni a tekintetüket: bármi is zajlik körülöttük, a szeretet tovább ragyog a szemükben, mert tudják, ott vannak egymásnak.

Ezt is szeretjük