Ez a legnagyobb szülői hiba a tanár szerint – Egyszerűbb, mint gondolnád

Szívszorító véleményt osztott meg követőivel a tanár a leggyakoribb szülői hibáról.

A legnagyobb szülői hiba a tanár szerint

Néha a szülők bele sem gondolnak, mekkora szerepük van a tanítóknak, tanároknak a gyermekek fejlődésében. Ők azok, akik több órát töltenek gyermekeinkkel, belelátnak lelkivilágukba, és fegyelmezik, tanítják őket.

Ennélfogva azt is látják, a szülők hogyan viselkednek a kicsikkel, és esetenként milyen apró hibákat ejtenek. Most egy már nyugdíjazott általános iskolai tanár TikTok-videóban osztotta meg a legnagyobb hibát, amibe szinte minden szülő belefutott.

A legnagyobb szülői hiba a tanár szerint

Megfejtése rendkívül egyszerű. Egyszerűen nem élvezik ki a szülőséget – mondta a tanárnő videójában. 

– A gyerekek hihetetlen szórakoztatóak, élvezni kell a társaságukat.

A tanulság egyszerű, de fontos: fogadd el a gyerekeidet pontosan olyannak, amilyenek, szeresd őket, és élvezz velük lenni. Ne próbáld meg mássá tenni őket, mint amilyenek, ne próbáld megváltoztatni őket. Ne csalódj abban, amilyenek. Csak élvezd a szülőséget.

A kommentszekcióba a tanár mellett sok más gyerekekkel foglalkozó internetező felszólalt.

– Ez annyira igaz – írta egy nő. – Gyermekgondozásban dolgozom, és sok szülő szó szerint ki nem állhatja a gyerekét. Látszik, hogy dühösek lesznek, amikor bezárunk. Alig várják, hogy az első pillanatban leadják, majd az utolsó pillanatban felvegyék őket. Összetörik a szívem.

– Nagyon igaz – írta egy tanár kolléga. – Általános iskolai tanárként néha a 4 éves kisfiammal Barbie-álomházat játszani az utolsó dolog, amit szeretnék, de mindig megteszem, mert tudom, hogy egy nap majd ez hiányozni fog.

– Én őket képkeretes szülőnek hívom – mondta egy harmadik. – Amíg a gyerek tökéletes gyereknek látszik az asztalukon lévő keretben, és a gyerek nem rontja el annyira, hogy ez a kép összetörjön, addig minden rendben van.

A tanárok és tanítók mellett azonban a szülők is véleményt formáltak a videó alatt.

– Sajnos mi mindennel túl vagyunk terhelve – válaszolta az egyik anyuka.

– A valóság az, hogy a szülők annyira elfoglaltak a munkával és a feladatokkal, hogy egyszerűen fáradtak – mondta egy másik. – Kénytelenek vagyunk néha erőltetni az időt velük, ahelyett, hogy élveznénk.

Ezt a 4 dolgot bánják leginkább a sikeres gyerekek szülei – Ma már másképp csinálnák

Sok szülő azonosulni tud ezekkel a gondolatokkal.

Elolvasom

(Képek forrása: Getty Images Hungary.)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

Ezt is szeretjük