Amikor a szülő tudja, hogy hibázott: hogyan dolgozható fel a pszichológus szerint?

A szülő is ember - érdemes ezt már elöljáróban leszögezni. Ember, aki hibázik olykor. A gyerekkel szemben, a gyerek előtt elkövetett hibák azonban súlyos lelki terhet róhatnak a szülő vállára, amit nem könnyű, de nem is lehetetlen feldolgozni.

Acosta Sára Diána pszichológust kérdeztük meg arról, hogyan lehet mielőbb és hatékonyan túllépni egy szülőként elkövetett hibán.

Szülői hibák: felismerés és feldolgozás

- Nehezebb elviselni annak a hibának a terhét, amit az ember szülői szerepében követ el. Miért?

- Hibázni természetes, az emberi mivoltunk része. Ahogy az élet más területein is, szülőként is követünk el hibákat. Ezeket sokszor drámaibban fogjuk fel, hiszen a gyereknevelésben talán minden más területnél jobban törekszünk a tökéletességre. De más helyzetekhez hasonlóan ezek a hibák is jóvátehetők.

- A jóra törekvő szülő ilyenkor óhatatlanul önmarcangolásba kezd.

- Amikor felismerjük, hogy hibát követtünk el, természetes, hogy önmarcangolásba kezdünk, bűntudatunk lesz. Az önmarcangolás azonban nem visz előre.

- A bűntudatban sokaknál a határ a csillagos ég. Miért érdemes mégis gátat szabni ennek?

- Bár a bűntudat teljesen normális érzés, a túlzott önmarcangolás nem célravezető. Ilyenkor befelé fordulunk, önmagunkra figyelünk, arra, hogy mit csináltunk, vagy mit csinálunk rosszul. Ez nekünk sem jó, de a környezetünknek és a gyereknek sem. Nemcsak azért, mert másokra is kihatnak a negatív érzéseink, hanem azért is, mert így másokra, a gyerekre nem jut figyelem. Pedig lehet, hogy ilyenkor nekik is pozitív megerősítésre lenne szükségük, amit ilyen állapotban nem tudunk nyújtani. 

-  Mi lehet célravezető kiindulás a hiba feldolgozásában?

- Érdemes átgondolni, hogy a hiba, amit az adott pillanatban nagyon drámaian élünk meg, valóban akkora horderejű volt-e, hogy megéri rosszul éreznünk miatta magunkat. Van hosszú távú következménye? Jóvátehetetlen lenne? A legtöbb esetben nem - ha hibáztunk is, azok kijavíthatók, jóvátehetők, nem végérvényesek. Ne hagyjuk, hogy minden apró hibázás elvegye a kedvünket, és bűntudatot keltsen bennünk. 

Első lépésként tehát tudatosítsuk, mit rontottunk el. Az, hogy a hibát felismertük, az első lépés a megoldás felé, és egyben lehetőség a tanulásra. Ezután könyveljük el a tanulságokat, gondoljuk át, hogyan kellene a jövőben egy hasonló helyzetet kezelni. A tudatosság a legfontosabb, segít abban, hogy legközelebb egy hasonló helyzetben ne ismételjük meg ugyanazokat a hibákat. A szülőségre talán mindennél jobban igaz, hogy gyakorlatban tanulja meg az ember - ehhez elkerülhetetlen, hogy néha hibázzunk. Ez lehetőséget ad a fejlődésre - tanácsolja a pszichológus.

Megbocsátás

- Mit mondjon a szülő a gyereknek, amikor tudja, hogy hibázott?

- A legfontosabb az őszinteség. Gyerekeink számára szülőként követendő példaként, mintaként szolgálunk. De fontos tudnunk, hogy nem azzal teszünk nekik a legjobbat, ha tökéletesnek láthatnak minket. Azzal csak elérhetetlen példát állítunk nekik, aminek sosem fognak tudni megfelelni. A legjobb példát azzal mutatjuk, ha elismerjük tévedéseinket, és képesek vagyunk hibáinkat megfelelően kezelni és jóvátenni. Ne szégyelljünk bocsánatot kérni, ha valamit elrontottunk, hiszen ugyanezt várjuk a gyerekeinktől is - ki mástól tanulnák meg, mint tőlünk?

- Olykor magunknak megbocsátani a legnehezebb. Miért fontos, hogy a szülő mégis megtegye?

- Ha nem bocsátunk meg magunknak, azzal egy falat húzunk saját magunk és mások közé, hiszen nem tudunk majd pozitívan fordulni mások felé, a gyerekeink felé, a párunk felé. A megbocsátás szükséges ahhoz, hogy tovább tudjunk lendülni, és be tudjuk venni a következő akadályt. Ráadásul hogyan várhatnánk megbocsátást másoktól, amíg magunknak sem bocsátottunk meg?

Útravalóul a pszichológustól

- A hibákra lehet egy tanulási folyamat részeként, kezdeteként tekinteni. Ahogy korábban említettem, nincs tanulás hibázás nélkül. Ehhez azonban fel kell ismerni ezeket a helyzeteket, majd levonni a megfelelő következtetéseket.

A hibáinkat jóvátenni, megbocsátani sosem késő. Ha úgy is érezzük, hogy hibáztunk a múltban, ne hagyjuk, hogy ez megakadályozza, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz a jelenben. Próbáljunk meg minél inkább jelen lenni, és nem hátrafelé, hanem előre tekinteni, gyermekeinkkel való kapcsolatunkat építeni, gazdagítani, a hibáinkra pedig úgy gondolni, mint valamire, amiből tanultunk, és aminek köszönhetően fejlődtünk - zárta gondolatait Acosta Sára Diána.

• szülő
• hiba
• pszichológia
• gyereknevelés
• Gyerek