Helyzetek, amikor ne segíts a gyerekednek: ilyenkor fejlődhet sokat

Az a szülő, aki, ha kell, ha nem, segít, a jó szándék ellenére is fékezheti a fejlődésben a gyereket. Elmondjuk, miért.

fogkrem-gyerek-anya
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Attól fogva, hogy az ember szülővé válik, működésbe lép egy mélyen lakozó ösztön. Ápol, gondoz, védelmez, segít. Ez így természetes, és így szép. Eljön azonban az idő, hogy a gyereket már hátráltatni kezdi a fejlődésben, amennyiben olyankor is segítenek neki, amikor nem lenne rá valós szükség.

Minél nagyobbra cseperedik a gyerek, annál több mindenre lesz képes. Előbb apróságokat tanul meg, később egyre bonyolultabb dolgokat tud majd megcsinálni. Fejlődésében a húzóerő a próbálkozás.

Itt ejt hibát sok szülő

Sok szülőt az visz tévútra, hogy a gyerek, mikor nem sikerül valami elsőre, nyafogni kezd. Ilyenkor a szülők azonnal odaugranak, kiveszik a gyerek kezéből a tennivalót, csak ne sírjon. Fontos lenne pedig felismerni, mikor van valós szükség a közbelépésre, és mikor kell várni.

Egyes gyerekeket - szinte mindet, különösen három-négy éves kortól - valóban borzasztóan bosszant, ha nem sikerül valami azonnal. Temperamentum kérdése, mennyi sikertelen próbálkozás után szakad el a cérna, de csak végső esetben érdemes besegíteni, és azzal a kísérőszöveggel, hogy a toporzékolástól nem fog előbb sikerülni az adott dolog. Inkább nézze csak meg újra, hogyan kell: miközben a szülő segít neki, fontos, hogy kérje a gyerek figyelmét, hogy a legközelebbi próbálkozáskor már biztos sikerüljön egyedül megcsinálni azt.

Gyakori hiba az is, ha a szülő nem méri fel, mi az, amit a gyerek már maga is meg tudna csinálni. Egy öt-hat éves gyereknek már nem kell kinyomni a fogkeféjére a fogkrémet, egy nyolc-kilenc évesnek nem kell felhúzni a kabátján a cipzárt. A tízéves gyerek cipőjét bekötő szülő is jókora tévedésben van.

A nem tudom megcsinálni sem egy elfogadható kifogás a gyerektől, ha mindenki tudja, hogy már képes felpakolni a játékait a polcára. A szülő, ha mindig besegít, sajnos részben el is hiteti a gyerekkel, hogy még nem elég önálló bizonyos dolgokban, másrészt lehetőséget ad a feladatok alól való kibúvásra is.

A különböző helyzetekben, ismervén a gyerek korát, képességeit, a szülő nem szabad, hogy kivegye a gyerek kezéből az egyes tennivalókat. Az élet nem úgy működik, hogy mindent megcsinálnak helyettünk, és ezt a gyereknek is tudnia kell. Már az iskolában is magára lesz utalva a gyerek, ha cipőt kell kötni vagy cipzárt húzni.

Mikor nem kell segíteni?

Egyszerű a szabály: olyasmikben nem kell segíteni, amit a gyerek már maga is meg tud csinálni, vagy, ha van esély, hogy ezúttal sikerülhet. Abban pedig kell, ami jó eséllyel még meghaladja ismereteit, vagy amiben egyértelműen nem fog sikerrel járni.

A cikk az ajánló után folytatódik

Ha a gyerek még nem adta fel, nem sír, nem dühítette fel magát, a szülő jobb, ha a háttérben marad. Árgus szemekkel figyelni sem érdemes őt, mert attól könnyen zavarba jöhet, és a siker elmarad. Jobb, ha a szülő csak tesz-vesz a helyiségben addig, esetleg felajánlja, hogy, ha a gyerek szeretné, akkor megmutatja még egyszer, hogyan kell - de már majdnem jó! A biztatás és a jelenlét a két kulcsszó.

Ha a gyerek próbálkozik, fejlődik. Fejlődik abban, amit éppen szeretne megcsinálni, fejlődik a kézügyességében, a koncentrációjában, a kitartásában. Végül, ha sikerül, önbizalma is gyarapodni fog a sikerélménytől, hogy ő egyedül megcsinálta, amit addig mindig a szülő csinált meg neki. Jókora dicséret jár érte.

A tétovázó, lelkifurdalást érző szülőnek mindig érdemes maga elé képzelni egy fészket: a felnőtt madár sem repül a fiókái helyett. Nekik maguknak kell megtanulni azt, akkor is, ha közben párszor lepottyannak. 

Ezt is szeretjük