Felismered a szép, hosszú hajú gyereksztárt a fotón? Híres magyar színésznő lett belőle
12 évesen gyönyörű kislány volt a népszerű színésznő.
Bájos mosoly, gyönyörű, hosszú haj, mandulabarna, ragyogó szemek és kifinomult öltözködés, ebből a kislányból mára az egyik legnépszerűbb magyar színésznő vált.
Szinetár Dóra gyerekként
Édesapja Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas filmrendező, a Magyar Állami Operaház egykori főigazgatója, valamint a Magyar Televízió volt elnökhelyettese. Édesanyja szintén Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Ilyen művészi családi háttérrel nem meglepő, hogy Szinetár Dóra is a szülei nyomdokába lépett, és már egészen fiatalon a színpad, illetve a kamera világa felé fordult.

Ez a fotó 1989-ben, Németországban készült róla, amikor mindössze 12 évesen szerepelt a német–magyar Laurin című filmben. Ez azonban nem az első filmes munkája volt, hiszen két évvel korábban már feltűnt az Isten teremtményei című alkotásban is. Bár már ekkoriban is vállalt színpadi szerepeket, később a színház vált igazi szenvedélyévé.

Gyerekszínészként is figyelemre méltó karriert épített: tizenegy évesen ő formálta meg Kis Cosette alakját A nyomorultak című musicalben a Rock Színházban, majd a Fővárosi Operettszínházban A muzsika hangja Liesl szerepében láthatta a közönség. Az évek során egyre jelentősebb feladatokat kapott, és tehetségével beírta magát a magyar színháztörténetbe. Kivételes hangja miatt a musical műfajának egyik királynőjévé vált, több önálló lemezt is megjelentetett, és pályája során Jászai Mari-díjjal is elismerték.
Bár televíziós produkciókban ritkán vállal szerepet, Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban negyedik évadában ő is feltűnt, és nagyszerűen teljesített a realityben. Ártatlanként küzdötte végig a játékot, és amikor meggyanúsították, mesterien védte meg magát. Erős játékával veszélyes ellenféllé vált, így a gyilkosok végül őt is „megölték”, ezért a döntőig nem jutott el, ám a nézők szerint igazi üde színfoltja volt a műsornak.
Szinetár Dóra magánélete éppoly sikeres, mint a karrierje. Három gyermek édesanyja: Marci 29, Zorka 17, Benji pedig 8 éves. Harmadik férjével, Makranczi Zalánnal pedig már tíz éve él boldog házasságban.
Ő volt a Kölyökidő vörös hajú rosszcsontja: 48 évesen ennyire más Kovács Robi
Kovács Robi volt a Kölyökidő egyik legemlékezetesebb gyereksztárja, mutatjuk friss fotón.
ElolvasomCover-fotó: Profimédia
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- szinetár dóra
















