Ő volt a Kölyökidő vörös hajú rosszcsontja: 48 évesen ennyire más Kovács Robi

Kovács Robi volt a Kölyökidő egyik legemlékezetesebb gyereksztárja, mutatjuk friss fotón.

Kovács Robi a Kölyökidőből 2025-ben
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Top olvasott cikkek

Kovács Robi nem is a Kölyökidővel kezdte karrierjét, először ugyanis ifjúsági filmekben szerepelt gyerekszínészként. Hétévesen tűnt fel először a képernyőn a Kicsi a bors… című sorozatban, majd főszerepet játszott A világ legrosszabb gyereke című ifjúsági filmben. 

Kovács Robi a Kölyökidőből 2025-ben

Még nagyobb ismertségre tett szert, amikor 1989-ben elstartolt a Kölyökidő, ami egészen 1997 májusáig szegezte a fiatal nézőket – és sokszor szüleiket is – a képernyők elé. Kovács Robi később műsorvezetőként is kipróbálta magát, vezette például a Fele királyságom című vetélkedőműsort, 2007-től pedig az M1 Főtér című műsorában volt látható.

Kovács Robi 2006-ban alapította meg saját vándortársulatát, mely a Görbe Tükör névre hallgat. A társulat mesejátékokkal és irodalmi előadásokkal járja az országot.

A színész két gyermek édesapja, és természetes, hogy három évtized alatt, ami a Kölyökidő óta eltelt, rengeteget változott. 48 évesen azonban még mindig felismerhető az a mosoly, ami a vörös, szeplős kisfiút is jellemezte a műsorban. Nem akármilyen fotó került fel róla az Instagramra, ugyanis a képen többen is szerepelnek az egykori sikerműsorból.

A felvételt Svraka-Gévai Juli tette fel közösségi oldalára, mellett ott mosolyog Kovács Robi és Acél Réka is, valamint a műsor rendezője, Takács Vera.

„Kis létszámú Kölyökidős villámlátogatás az egykori műsor rendezőjénél, Takács Veránál. Két óra masszív nosztalgiázás, és röhögés. De szeretem őket” – írta bejegyzése mellé Svraka-Gévai Juli.

A posztra rengeteg komment érkezett, mindenki odáig volt a friss képtől, melyen a régi kedvencek mosolyognak együtt.

„Amikor még mást jelentett gyereknek lenni, mint most…imádtam!”

„Úristen, de jó együtt látni benneteket újra! Imádtalak benneteket!”

„Ezen a műsoron nőttem fel, hát mindjárt sírok.”

Közös fotón Sissi mindkét lánya: édesanyjuk szépségét örökölte Gizella és Mária Valéria

Gizella 15, Mária Valéria pedig 3 éves a fotón.

Elolvasom

Cover-fotó: YouTube/Takács Vera/Kenyérlesők

Az illatok terápiás ereje

Már megvásárolható a Femina első könyve: 

A láthatatlan gyógyító

Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában? 

Promóció

Ezt is szeretjük