Asztal lábához kötött csecsemők, ablakon kilógatott gyerekek: 5 fura nevelési módszer a régmúltból
Mai szemmel nézve egykor egészen fura nevelési módszereket vetettek be a szülők.
A gyereknevelés az elmúlt évtizedek alatt gyökeresen megváltozott. A modern kori irányzatok már attól is némileg eltérnek, amit nagyanyáink követtek, hát még azoktól mennyire különböznek, amik a 20. század elején voltak népszerű taktikák!
Természetes, hogy minden szülő azon aggódik, hogy vajon helyes módon neveli-e a gyermekét, éppen ezért sokan különböző szakemberek véleményét követik. Ez régebben sem volt másképp, sajnos az orvostudomány akkor még nem állt olyan szinten, hogy minden esetben hasznos tanácsokat kaphassanak az újdonsült szülők.
Babaketrec
A zsúfolt nagyvárosok tömbházainak magasabb emeleti lakásaiban, hogy a kisbabák is friss oxigénhez jussanak, napozhassanak, és kicsit a szabadban érezhessék magukat, kitalálták, hogy úgynevezett babaketreceket akasztanak az ablakokra, amikbe "kihelyezhetik" a piciket.
A most már egészen szürreálisnak ható elképzelés az 1930-as években terjedt el - elsősorban Amerikában és Londonban. Míg a kicsik levegőztek, aludtak az ablakban, addig az anyukák végezhették a házimunkát. Ezek a ketrecek hordozhatóak voltak, akár utazáshoz is magával vihette a család, illetve különböző szobák ablakaiban is kilógathatták így a gyereket. A szűkös, több emelet magason függő ketrecek - részben a növekvő légszennyezés, részben a mind nagyobb hangsúlyt kapó bababiztonság miatt - mára már kimentek a divatból.
Fekete kávé a gyereknek
Ma már köztudott, hogy a koffein káros a fejlődő szervezetnek, egy 1962-ben megjelenő Bringing up babies - Babák nevelése - című könyvben dr. Walter Sackett egyenesen a fekete kávé fogyasztását javasolta a babáknak, akár már hat hónapos koruktól kezdve. Ugyancsak ő biztatta a szülőket arra, hogy csecsemőjüknek már hathetes kortól adjanak szalonnát és sült tojást. Ennek a nézetnek bizony akkoriban akadtak követői is. Napjainkban a szakemberek a baba hat hónapos koráig a kizárólagos anyatejes táplálás mellett teszik le a voksukat, és azt tanácsolják, hogy nem probléma, ha ezt követően a fokozatos hozzátáplálás mellett még hosszú hónapokig az anyatej marad a kicsi elsődleges tápláléka.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Kikötözés
Régebben, még az 1900-as években állítólag a babákat egy puha pamutanyaggal valamilyen nehezebb tárgyhoz kötözték a bokájuknál fogva, hogy amíg az édesanyjuk, édesapjuk dolgozik a földeken vagy egyéb munkahelyükön, a gyerek ne tudjon elszökni, kárt tenni magában. Olyan is előfordult, hogy a megművelendő területre vitték a gyereket, és ott valamilyen fához kötötték ki.
2 évesen szobatisztaság
Az 1961-ben megjelent A dolgozó nő otthon című könyv szerint a gyerekeknek már kétéves koruktól kezdve szobatisztáknak kell lenniük. Ennek érdekében naponta többször bilire ültették a piciket, hogy megszokják, hogy a szükség órájában hova kell menni. Ez a kézzel körülményesen mosható textilpelenkák miatt számított sarkalatos pontnak, ám a mosógépek és az eldobható pelenkák megjelenésével a szobatisztaság ideje 2,5-3 éves korra tolódott ki.
Nem szabad pátyolgatni a babát
Szinte az egész 20. századot átitatta az a gyereknevelési irányzat, miszerint a gyermekeket nem szabad sokat pátyolgatni, szeretgetni, puszilgatni, pláne a kisfiúkat, mert azzal elkényeztetik őket. Az 1920-as években egyenesen tiltottak mindennemű ölelést vagy puszit, az 1950-es években, hogyha a gyermek sírva fakadt, nem szabadott megnyugtatni, mert azt gondolták, hogy az erősíti a jellemet, az 1960-as években szintén tiltották a gyermekek fizikai szeretgetését, és naponta maximum egy esti puszit engedélyeztek.
Ma már mindenki tisztában van azzal, hogy milyen igényei vannak a gyermekének, köztudottan a fizikai érintés és a szeretgetés nagyon fontos szereppel bír a gyermek fejlődésében. A szerető, gondoskodó közeg nem rontja, hanem fejleszti a gyerek képességeit. Erről többet is megtudhatsz korábbi cikkünkből.
8 szülő, akinek rosszabb napja van, mint neked
A gyereknevelésnek nem minden pillanata öröm és boldogság.
8 szülő, akinek rosszabb napja van, mint neked: arcukra fagyott a mosoly, amikor meglátták, mit művel a gyerek
Nézegess képeket!
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary.)
OLVASD EL EZT IS!
- pszichológia
- gyereknevelés