Top 10 magyar keresztnév ma és 40 évvel ezelőtt - A fiúnevek időtállóbbak?
Ezeket a neveket kapják az újszülöttek ma, és kapták a rendszerváltást megelőző évtizedben.
Minden kornak megvannak a maga kedvenc időtöltései, ételei, viseletei és keresztnevei. A ’80-as évek elején Kelet-Európában még csak hírből ismertük a jógát, fogalmunk sem volt, mi az a gyros, a tornacipőt pedig nem húztuk fel bármilyen ruhadarabhoz.
Az újszülötteknek adott nevek tekintetében is komoly változások történtek: a Magyar Keresztnevek Tárának statisztikái szerint ma egészen más fiú- és lányneveket kapnak a babák, mint a rendszerváltást megelőző évtizedben. Érdekes módon az is megfigyelhető, hogy míg a lánynevek gyorsabban mennek ki a divatból, addig a fiúnevek időtállóbbnak bizonyulnak.
Top 10 magyar keresztnév 2021-ben
A lányoknál a Hanna név sikere 2011 óta megdönthetetlennek látszik. Már 11 éve vezeti a népszerűségi listát: 2021-ben 1304 újszülött kislányt anyakönyveztek ezen a néven. A második helyen szereplő Zoé 2017 óta dobogós: tavaly 1138 kislány kapta ezt a nevet szüleitől. Mögötte csak egy hajszállal lemaradva a dobogó harmadik fokán az Anna név áll: tavaly 1133 újszülött kislányt neveztek el így. A divat körforgására jó példa, hogy az Anna név az 50-es évek táján is benne volt az első tíz legnépszerűbb, újszülött lányoknak adott keresztnévben, majd az ezredforduló táján kezdett újra divatba jönni. A lányoknál a 2021-es top 10-be bekerült még a Léna, Luca, Emma, Boglárka, Lili, Lilien és a Lara is.
A fiúknál a Bence név hosszú évekig tartó egyeduralmát törte meg a Levente: 2021-ben ez a név lett a legnépszerűbb az újszülötteknek adott fiúnevek között. 1332 baba kapta ezt a nevet szüleitől. A második helyen a Máté név áll, mely a ’90-es évek közepe óta stabilan tartja magát, benne van az első ötben: évente 1300-1600 újszülöttet anyakönyveznek ezen a néven. 2021-ben 1314 baba lett Máté. A dobogó harmadik fokán a Dominik név áll: tavaly 1289 kisfiúnak adták ezt a keresztnevet. A top 10-ben benne van még a Bence, Olivér, Noel, Marcell, Dániel, Zalán és az Ádám is - mely talán Bibliai eredetéből adódóan a ’80-as évek óta stabilan tartja magát, és benne van az első tízben.
Top 10 magyar keresztnév 40 éve
A ’80-as évek elején - illetve egészen pontosan 1975 és 1984 között - az Andrea volt a legnépszerűbb keresztnév az újszülött kislányoknak adott nevek között: 3144 baba kapta ezt az utónevet. Őt követte a Krisztina 3027-tel, a harmadik helyen pedig a Katalin név állt: ez idő tájt 2919 baba kapta a nevet. Mindhárom név sokat veszített népszerűségéből az ezredfordulóra, tavaly pedig már nem szerepeltek a top 100-ban sem. De hasonlóképpen jártak a negyven éve még top 10-es női keresztnevek is: a Mónika, Szilvia, Anita, Zsuzsanna, Éva, Judit, Ágnes nevek közül ma egy sincs a száz legnépszerűbb, újszülötteknek adott keresztnév között.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A ’80-as évek elején a legnépszerűbb fiúnév a Zoltán volt: 5227 kisfiú kapta ezt a keresztnevet a szüleitől ekkoriban. Ellentétben a női nevekkel, a Zoltán valamiért nem tudott igazán kimenni a divatból: még tavaly is a 38. helyen állt. Az őt követő Gábor néven 1975 és 1984 között 4901 újszülött babát anyakönyveztek, és hasonlóan a Zoltánhoz, ma is 42. a népszerűségi listán. A negyven évvel ezelőtt még dobogós László néven 4823 kisfiút anyakönyveztek, ma pedig 22. a toplistán. Az első tíz legnépszerűbb, újszülött fiúknak adott névbe bekerült még az Attila, Péter, Tamás, István, Zsolt, József és a János. A statisztika szerint ezek mindegyike ma is szerepel a top 100-ban.
Fiú- vagy lánynév?
Vannak nevek, melyekről elsőre nehéz eldönteni, hogy viselőjük mely nemhez tartozik. Töltsd ki az alábbi kvízt, és kiderül, te vajon eltalálod-e!
Borítókép: Fortepan / Urbán Tamás