Ha a "nem szabad" már hatástalan: így érvényesítheted az akaratod kedvesen
Nem jó, ha a szülő gyakran nemet mond a gyereknek. Így játszhatod ki, hogy hisztizni kezdjen.
Milyen szép is lenne a világ, ha a gyerekünk első kérésre rendet rakna a szobájában, ha mindig, minden körülmények között szépen, illedelmesen viselkedne, és mindig azt tenné, amit mi, szülők elvárunk tőle.
Ha így lenne, talán a gyermek kibontakozó akarata sosem érvényesülne, nem ismerné meg saját erejét, saját korlátait és képességeit, amelyek mind fontos és elengedhetetlen részei a gyermeki fejlődésnek.
Nem, nem és nem!
Nagyon szép lenne, ha soha nem lenne szükség rá, hogy a szülő a gyereknek nemet mondjon. Amikor járni kezd, és határozott, nagy léptekkel a forró sütő felé veszi az irányt, amikor apró, fulladásveszélyes dolgot vesz a szájába, vagy amikor a rossz jegyek miatt nem engedi a szülő, hogy részt vegyen a hétvégi házibuliban, nincs az a gyermek, aki bólogatva igazat adna a szülőnek.
Már a kicsik is gyorsan megtanulják, hogy a nem szó arra született, hogy megakadályozza őket a körülöttük lévő világ felfedezésében, a számukra izgalmasnak tűnő dolgok kipróbálásában, és ha azt hallják a szülőtől minden percben, hogy "nem szabad", egy idő után elveszti valódi jelentését számukra a szó, és úgyis tovább csinálják.
Mit mondj a nem helyett?
A nem szócska a hiszti, a dacosság, a feleselés, az ajtócsapkodás, a csak azért is és az "engem senki sem ért meg" indítógombja, a gyerek ilyenkor leigázva érzi magát, és mindenáron harcolni, szembeszegülni akar ezzel. A kamaszok az önállóságra és autonómiára vágynak, hogy átvehessék a kontrollt saját életük fölött. Éppen ezért a tiltást kifejező szó helyett érdemes a szülőnek olyan alternatívát keresnie, melyek beválhatnak a "nem" és a "nem szabad" szavak helyett.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Nem helyett más alternatíva felajánlása
Attól, mert azt mondjuk a totyogónak, hogy nem szabad a falra firkálni, attól még legközelebb is oda fog, a szabályozás helyett inkább ajánljunk fel neki egy másik opciót: "Gyere, itt van ez a szép füzet, inkább rajzoljunk ebbe!" Vagy a "ne vedd fel azt a szakadt ruhát többé" helyett: "Gyere, holnap elviszlek abba az üzletbe, ahol múltkor azt a szép ruhát kinézted magadnak."
Kifejezés énüzenetekkel
A szülők irányítóként hajlamosak utasító és felszólító módú mondatokat használni a gyerekekkel való kommunikációjuk során: "Azonnal rakj rendet a szobádban! Ne civakodj állandóan tesóddal! Megtiltom, hogy elmenj a buliba" - ilyenkor nem csoda, ha a tini még mérgesebb lesz, és feleselve válaszol vissza a szülőnek. Próbáld meg énüzenetekkel kifejezni azt, amit elvársz a gyerektől, ehhez saját érzéseidet is beleviheted: "Szeretem a rendet magam körül, és nagyon zavar, hogy így látom a szobádat." Vagy: "Szomorú vagyok, hogy így kell látnom téged és a tesódat, azt hittem, szeretitek egymást." Esetleg: "Tudom, hogy szívesen találkoznál a barátaiddal, de ma nagypapa születésnapja van, amin illik megjelenni. Mit szólnál, ha inkább holnap találkoznál a barátaiddal, cserébe egy órát tovább maradhatsz velük."
A nem az legyen nem!
Vannak olyan helyzetek, amikor a pozitív kommunikáció nem használ, és határozott nem a válasz: ilyen például, hogy "ne szaladj át az úttesten, mert nem szeretném, hogy elüssön egy autó", vagy hogy "nem szabad a konnektorba nyúlni, mert fájni fog". A nem használatának lényege abban van, hogy csak ritkán, a valóban veszélyes helyzetekben süsse el a szülő. Az olyan típusú tiltó mondatok, mint például a "ne nyomd bele az ujjad a vízfestékbe, mert piszkos leszel", nem veszélyre vonatkoznak, és egyébként is: miért ne élvezhetné a gyerkőc kicsit a rajzolást az ujjával? Ugyanakkor, ha azt mondod neki: "nem szabad a forró tűzhelyhez nyúlni, mert megégeted magad", tudatosítani fogja egy idő után, hogy az valóban veszélyes.
Szülő-gyerek hasonlóság
Olyan fotókat mutatunk, melyeket egymáshoz megszólalásig hasonlító szülő-gyerek párosokról készítettek - 20-30 év különbséggel.
Kevesen hinnék, de a két kép közt 30 év telt el: a két kisfiú teljesen egyforma
Nézegess képeket!
Elolvasom(Képek: Getty Images.)
OLVASD EL EZT IS!
- gyereknevelés
- szülő