4 mérgező mondat, amit soha ne mondj a fiadnak: örökre bevésődik a gyerek lelkébe

A kis- és nagyobb fiúk esetében is vannak tabumondatok.

Ne mondd a fiadnak
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Valószínűleg mindenki fel tud idézni gyerekkorából olyan bántó szülői mondatokat, melyek vagy rosszkor hangzottak el, vagy ismétlődő jellegük miatt voltak fájóak.

A lányok esetében talán egy hajszállal jobban ügyelnek erre a szülők, de nem szabad elfelejteni, hogy a fiúk lelke éppolyan sérülékeny. Íme, néhány mérgező mondat, melyeket anyaként - és apaként is - jobb kerülni.

„A fiúk nem sírnak”

Bár sok helyen olvashattál már a „A fiúk nem sírnak” kezdetű nagy klasszikusról - mely már eddig is több felnövekvő generációt segített hozzá ahhoz, hogy érzelmeit a szőnyeg alá söpörje -, de nem maradhat ki a felsorolásból. Hogy a fiúktól/férfiaktól hagyományosan azt várja a társadalom, hogy érzéseit ne mutassák ki, az a későbbiekben sok párkapcsolati konfliktusnak ágyaz meg. Egyfelől. Másfelől, ahogy Vekerdy Tamás nagyon érzékletesen megfogalmazta: "Amikor odavetjük a síró kisfiúnak, hogy "anyámasszony katonája", "kis pisis", azzal tulajdonképpen azt mondtuk: "ne sírj, halj meg húsz évvel előbb"!" Hiszen régóta tudjuk, hogy az érzelmek elfojtása előbb-utóbb fizikai tünetek, egészségügyi problémák formájában tör utat magának.

kisfiu-siro
Fotó: Getty Images Hungary

„Kövér vagyok”

Azt hinnénk, hogy elsősorban a lányokra van hatással az édesanya állandó diétája, harca a pluszkilókkal - és az, hogy mindennek rendszeresen hangot is ad. Tény, hogy egy kislány vagy kamasz lány testképének alakulását negatívan befolyásolja, ha anyjától folyton azt hallja: „Kövér vagyok”. Ugyanakkor a fiúkra sincs jó hatással, ha édesanyjuk, mint az elsődleges női minta ilyen színben tünteti fel magát. Mindez negatívan befolyásolhatja a fiúk későbbi párválasztását, nőkről alkotott képét.

„Nem értem, mit eszel ezen a lányon”

A kisfiúkból előbb-utóbb nagyfiú lesz, aki beállít majd az első barátnővel. Az első szerelem egy kamasz életében számos meghatározó első élményt tartogat, melyekre egész életében emlékezni fog. A barátnőt érő negatív, sértő kritika egy önmagát kereső, a másik nemmel épphogy csak ismerkedő kamasz számára iszonyú fájó lehet. Olyannyira, hogy egy-egy rosszul irányzott, rosszkor kimondott bírálat akár évtizedekre beivódhat az emlékezetébe. Meglehet, hogy - mint a történelem során oly sokszor - a fiatalokat egymáshoz láncolja az ilyesfajta szülői bírálat, tiltás. De ha nem így történik, egy kamasz fiú első szerelmére tett becsmérlő megjegyzések akkor is megingatják a szülő-gyerek kapcsolatot.

A cikk az ajánló után folytatódik

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

„Olyan vagy, mint az apád!”

A fenti mondat a családok többségében jellemzően nem kifejezetten pozitív nyomatékkal hangzik el. A legnagyobb probléma vele, hogy a szülők közt fennálló konfliktust áttolja a gyerekre. A fiú ilyenkor úgy érezheti, hogy mindaz, ami az apjában rossz - vagy legalábbis az anyja annak tart -, benne is megvan. Az „Olyan vagy, mint az apád!” jellegű mondatok remek alapot adnak a későbbi párkapcsolati problémákkal tarkított életnek.

5 mondat, amit egy fiúnak gyakran hallania kell az apától

Fontos, hogy a gyerekeknek legyen egy támogató, segítő apaképe, hiszen hiánya befolyásolja mind a lányok, mind a fiúk későbbi személyiségét.

5 mondat, amit egy fiúnak gyakran hallania kell az apától: sokat számít, milyen felnőtt lesz belőle

Bárkinek születhet gyereke, de apának lenni életre szóló hivatás, ami nagy felelősséggel jár.

Elolvasom

(Képek: Getty Images Hungary.)

Ezt is szeretjük