"A szülő ne higgye el, hogy a gyereke hülye matekból!" - Interjú Baloghné Békési Beával, a Matek Oázis alapítójával

Tavaly tavasszal, a digitális oktatással megvalósult az egyik rémálmom: a saját gyerekem tanítójának lenni. Nem való ez egy szülő-gyerek viszonyba, azt gondolom.

A helyzetet súlyosította, hogy a kislányunk balkezes. Összenéztünk a férjemmel, aztán lassan kifújtuk a levegőt. Hazahoztam egy csomó barna csomagolópapírt, egy doboz gyurmát, némi zseníliát, kiborítottuk a gyöngyöket, a Duna-parton összegyűjtött kavicsokat, és rendületlenül hajtogattuk, rakosgattuk a kis gé betűt, kanyarítottuk az es betűt, kerestük a ká betűs szavakat, raktuk a babot, borsót, búzát, borókabogyót, borsot, babérlevelet a tányérra. Szürreális levelek is születtek: Szia, szeretném kérdezni, hogy van-e keze a nagy O betűnek, mert én úgy tanultam, hogy van, a Laci viszont úgy, hogy nincs. Köszi!

Május végére a számok egészen jól mentek bal kézzel. Úgy értem, nekem.

Ehhez képest a matek gyerekjáték volt. Eleinte. Misa kutya kettő jutifalatot kapott, Pötyi kutya négyet. Mennyivel több jutifalatot kapott Pötyi kutya? Esténként a szemem sem rebbent a felugró ablakokon megjelenő kérdéseken: Értitek a szöveges feladatot? A feladatgyűjteményben. Amin a kecske kapál. Vagy az a köri?

A második osztálynak nyugodtan vágtam neki, bár beleszédültem, mikor láttam, mekkora tananyaggal néz szembe a gyerek. A százas számkörben való számoláskor láttam, hogy a kislányomnak hiányosságai vannak, láttam, hogy nem rögzült az anyag, és tudtam, hogy félév után már a szorzótábla következik. Tartottam attól, hogy lemarad. 

És tudtam még valamit. Hogy milyen rettenetes, mikor küzdeni kell a matekkal és azzal az érzéssel, hogy „én ehhez hülye vagyok”.  Hogy milyen frusztráló, amikor minden megy, a matek meg nem. Visszagondoltam arra, mennyire rettegtem, hogy hetedikben és nyolcadik félévkor nem sikerül összekaparnom a négyest, pedig viszem a pontokat, és sötét felhőként lebegett felettem, hogy rohadt matek miatt nem vesznek majd fel a középiskolába.

És visszaemlékeztem, hogy a matek milyen sikerélményt tud adni. Mikor középiskolás voltam, egy súlyosabb betegség miatt hetekig hiányoztam a suliból. Aggódtam, hogy nagyon lemaradok a tananyaggal. Az első szerelmem, aki mérnöknek tanult, beállított az Obádoviccsal, én meg a betegágyban elkezdtem a pótlást, és láss csodát, a másodfokú egyenlet világos és egyértelmű volt. Megértettem! Elkezdtem csinálni a feladatokat, és sikerült. Úgy éreztem magam, mint akit beavatott az orákulum.

A kislányom szereti a matekot. Azt akartam, hogy ez így maradjon. Tudtam, hogy ez csak akkor sikerülhet, ha biztos alapjai vannak, ha nincsenek lyukak a tudásában. És azt is tudtam, hogy én nem tudok neki matematikát tanítani: hiába gyakorolunk, hiába mondjuk együtt a szorzótáblát, hiába csinálunk napi száz feladatot. A tananyagot fel kell építeni, és ehhez szakember kell.

Amikor rátaláltam, nemcsak úgy éreztem, jó kezekben vagyunk, de arra is kíváncsi lettem, miért van az, hogy sok jó tanuló gyerek számára mumus a matek. Miért van az, hogy a gyerekek mindenből négyes-ötös jegyeket szereznek, a matek hármasért, gyenge négyesért vért kell izzadni? Hogyan fordulhatott ez elő velem is? És miért érzem azt, hogy „a matekhoz én hülye voltam, és az is vagyok”? Lehet-e ez ellen tenni valamit?

Baloghné Békési Beátával, a matekoázis.hu alapítójával, matematika-fizika tanárral beszélgettem erről. Kis nehezítéssel. Mikor a kislányom meghallotta a hangját, felismerte, és dübörögve jött le az emeletről: "A Bea néni itt van nálunk? Igaziból?!"

Mikor és hol kezdődnek az iskolás gyerekek gondjai matematikából?

- Eddig azt mondtam, hogy az általános iskola második osztályában, de nemrégiben felülbíráltam ezt a véleményem. Az történt ugyanis, hogy szembesültem azzal, az óvodai nevelési terv nem írja elő azt, hogy a gyerekeknek az óvodában meg kell tanulni számlálni. Sok gyerek tehát úgy megy iskolába, hogy nem ismeri a számokat. Az új NAT szerint első osztályban körülbelül novemberig nincsenek számok a tananyagban, az iskolás gyermek tehát ekkor találkozik számokkal először. Miközben év végére odáig kell(ene) eljutniuk, hogy húszig profin tudjanak összeadni, kivonni. Erre épül a másodikos tananyag.

Ha az elsős tananyag nem rögzül, hiányos, a későbbiekben a gyerek nem boldogul.

A gondok általában a második osztályban jönnek elő, a szülő itt veszi észre, hogy nem megy a matek. Holott az alapok már valószínűleg óvodás kortól hiányoznak.  

Azt javaslom a szülőknek, ne várjanak, kezdjenek számlálni a gyerekekkel. Számolják meg a plüssöket. Számolják meg, melyik játékból mennyi van: kutyusból vagy mackóból van több? A számok nemcsak a matematika alapja, hanem a világunk részei, ismertessük meg a gyerekkel, ne várjunk arra, hogy az iskola tanítsa meg neki. 

A matematika nem nehéz. Nem kell hozzá zseninek lenni. A nehézsége abban áll, hogy egymásra épül az anyag. Ha valahol hiányosság van, valami kimarad, nagyon nehéz pótolni, a későbbiekben szinte lehetetlen.

Szülőként azt látom, az elsős és a másodikos tananyag között óriási a különbség. A másodikos anyag óriási: százas számkörben számolás, római számok, szorzás, bennfoglalás, űrmérték. Ez nemcsak megtaníthatatlan, de a kisgyerek számára befogadhatatlan mennyiségű anyag.

- Ég és föld a különbség a két tananyag között, valóban. Azt látom, a matektanításnak az lett az alapelve, hogy a gyerek logikájára hagyatkozunk. A számolást viszont készségszinten kell tudni.

Kidobtuk az abakuszt, pedig nem véletlenül használták évszázadokon keresztül. Megjegyzem, már az ókori kultúrákban is volt hasonló számolóeszköz. Abakusszal meg lehet tanulni számolni. Annak, hogy mennyi 8+9, és ebből hogyan következik, hogy mennyi 68+9, automatizmussá kell válnia. El kell érni, hogy rögzüljön a gyerekben. Ahelyett, hogy ezt tennénk, színes-szagos, változatos feladatokkal bombázzuk a gyereket.

Ráadásul elvárjuk tőlük, hogy átmenet nélkül, fejben kezdjenek számolni. Első osztály végén, júniusban még jó, ha a gyerek az ujján számol, majd két és fél hónap után, a második tanév elején, szeptemberben már elvárjuk, hogy fejben számoljon, segédeszköz nélkül.

Másodikban, második félévtől jön a szorzás és az osztás, amit sokszor egyszerre tanítanak. Ez hiba. Régen tudták, mára elfelejtettük, hogy ez két absztrakciós lépés. A gyerekek erre még nem érettek. Hiába logikus egy felnőttnek, hogy az osztás a szorzás megfordítása, ilyen logikát egy második osztályos gyerektől nem várhatunk el. Meg kellene várni, hogy a  szorzótáblák rögzüljenek, és akkor a rögzült számokból elő tudja hívni az osztást. Nem véletlen, hogy régen a tanítók az egész osztállyal skandáltatták óra elején a szorzótáblát.

A matematikának van egy logikája, és ezt nem lehet felborítani.

A legtöbb gyerek a szorzótáblánál akad el. Ha a tízesátlépés nem rögzül, a százas számkörben már elveszik. És esélye sem lesz a szorzótáblák rögzítésére: hiába gyakoroltatjuk vele a szorzótáblát, ha nem tud számsorokat mondani - négyesével, hatosával, nyolcasával lépkedni felfelé és lefelé, fejben. Ha ezt nem tudja, nincs hova kötnie a szorzótáblát.

A következmény pedig az, hogy gyenge matekos a gyerek. Bizonytalan a tudásában.

- A rövid távú következmény ez, igen. Elveszítjük a gyerekek 90%-át. A sorozatos kudarc miatt megutálja a matekot, elkönyveli magában, hogy „én ehhez hülye vagyok”, és nem is foglalkozik vele. Hosszú távon pedig - ez túlzásnak tűnik, pedig nem az - elveszítünk rengeteg remek szakembert. Mérnökök, IT-szakemberek nem a kiemelkedő tehetségű matekosokból lesznek, hanem a jó képességű, biztos tudású „átlagmatekosokból”.

Hogy másik példát hozzak: nem mindenkiből válik olimpiai bajnok. De olyan sportot, mozgásformát, ami élvezetet nyújt, mindenki tud magának találni. A matekkal ugyanígy van. Mindenki tudhatná, és még kedvelhetné is, akkor is, ha nem zseni belőle.

A matematikával semmi baj. Meg lehet tanulni. Az a nehézség benne, hogy könnyű elveszteni a fonalat: minden logikai lépés számít, nem lehet elkalandozni, hiányozni. Amiatt pedig, hogy minden egymásra épül, a hiányosságok újra és újra előjönnek.

Ha tovább nézzük a tananyagot, látjuk, hogy ötödik osztályban jönnek a negatív számok, a törtek, hatodikban a tizedes törtek. Aki ezt nem tanulja meg, az nem tud mit kezdeni a hetedikes-nyolcadikos anyaggal.

Mennyi múlik a tanítón, a matektanáron?

- Nem csak matematikából, minden tárgyból vannak kiemelkedő és kevésbé jó tanárok. Az, hogy egy gyerek lemarad, hiányossága keletkezik, sokszor nem is a pedagógusnak köszönhető. Ha van egy ábrándozásra hajlamos gyerek, aki egy tanórán kétszer elmereng , már megvan a baj.

Fontos megemlíteni azt is, egy tanárnak esélye nincs harminc fős osztályban úgy matekot tanítani, hogy azt minden gyerek hiánytalanul értse. Tizenöt-tizenhat fős csoportban, osztályban még esélyes személyesen segíteni a diákoknak az elakadásaikban.

A legjobb tanár, a legnagyszerűbb tanító sem tud harminc-harmincöt gyerekből mindenkit magával vinni.

A tanár ott követhet el hibát, ha szigorúan a tankönyv szerint halad, és mindenféle feladatot meg akar oldatni a gyerekekkel. A könyvekben túl sok minden van, és ezek egy része túl korai a gyerekeknek. Alsós gyerekeket például fölösleges kombinatorikával bombázni. Először számolni tanítsuk meg őket, és a szövegesek értelmezésére! Más jellegű feladatok legfeljebb tehetségesebb osztályokban, ott is csak közösen gondolkodva kerülhetnének terítékre. 

Mit tehet a szülő?

Mindenekelőtt ne higgye el, ha a gyereke azt mondja, hogy „én hülye vagyok matekból”!  Sajnos, sok szülő ugyanígy gondolkodik saját magáról az iskolában szerzett kudarcélmények miatt. A szülők higgyék el, hogy a matek nem ördögtől való, meg lehet tanulni.

Már mondtam, de nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a matek egyetlen „baja” az, hogy egymásra épül minden. Ha egy gyerek elveszti a fonalat, és hiányossága lesz, nehezen, vagy ha a hiányosságra későn derül fény, egyáltalán nem tud felzárkózni saját erőből. Mert matekból felzárkózni nem könnyű, tankönyvből szinte lehetetlen, kell valaki, aki elmagyarázza, felépíti az anyagot. Másfél-két hetes hiányzás alatt nagyon le lehet maradni, és nehéz pótolni. Történelmet, irodalmat lehet magunktól, olvasva pótolni, matekot nem.

A szülők reakciója a kettes-hármas érdemjegyek, rossz bizonyítvány után az, hogy megpróbálja befoltozni a lyukakat. Korrepetálásra küldi, magántanárhoz viszi a gyereket. Ez azonban többnyire csak tűzoltás. Arra elegendő, hogy az aktuális anyagot megpróbálják elmagyarázni a gyereknek, hogy legalább abban ne maradjon le, és a házi feladat elkészüljön. De a hiányosságok pótlása ebben a formában általában nem is lehet cél. Tapasztalatom szerint sok gyerek majdnem rosszabb helyzetbe kerül így. Akik kevésbé lelkiismeretesek, könnyen átteszik a felelősséget a magántanárra: nem értem, de nem is érdekel, nem figyelek már annyira, hisz majd délután a magántanár elmagyarázza, majd együtt megoldjuk. Ez így nem hatékony, a gyerek nem fejlődik.

A szülők abban segíthetnek sokat, ha folyamatosan figyelik a gyerek tanulmányi előmenetelét, hogy észrevegyék, ha lemaradásban van. Senki nem várhatja a jelenlegi oktatási rendszertől, hogy a pedagógusok ismerjék fel pontosan a gyerekeink képességeit, és csak ők fejlesszék őket. Akkora a terhelés a tanárokon, hogy ezt, ha akarják, sem tudják megoldani. Néhány kiemelkedő tehetséggel foglalkoznak külön - ha a gyerek is akarja - illetve néhány tanulóval, aki nagyon lemaradt, de mindenkivel képtelenség.

Számomra már eleve megnyugtató, hogy a matematika megtanulható. Valóban lehet egy hétvége alatt pótolni a hiányosságokat?

- Attól függ, mekkora a hiányosság. Több tanéves lemaradást természetesen nem, de például egy érettségire készülő diák 6-7 óra alatt egy egész témakör anyagát tudja pótolni. Egy nyolcadikos, aki megakadt a törteknél, és emiatt nem tudja elvégezni a számításokat, szintén gyors és látványos fejlődést tud elérni rövid idő alatt. A kicsiknél természetesen több idő kell, hiszen a százas számkörben való számolást vagy a szorzótáblát nem tudjuk egy hétvége alatt a fejükbe tölteni készségszinten, de ne adjuk fel, néhány hétvége ehhez is elegendő.

Mi a helyzet a jelenlegi helyzet kapcsán? A digitális oktatás miatt lemaradásban vannak a gyerekek?

- Tapasztalataink és a kollégák szerint helyenként, iskolánként, de tanáronként is nagyon nagy különbségek vannak, de általánosságban elmondható, hogy a gyerekek lemaradásban vannak. A digitális oktatás komoly hiányosságokat szül, amik később mutatkoznak meg.

Természetesen a jó tanárok be fogják tudni hozni ezeket a lemaradásokat. Vért fognak izzadni, de be fogják hozni. Tisztában vannak ugyanis azzal, hogy a tananyag további részével csak így tudnak haladni.

Arról már beszéltünk, mi a hátulütője annak, ha a gyerekek kínlódnak a matekkal, utálják, beletörődnek, hogy nem értik. De mit nyernek azzal, ha elkezdik pótolni a hiányosságokat, és fejlődni kezdenek, jobb matekossá válnak?

- A gyerekek sok kudarcélményt gyűjtenek matekból. Egy idő után elhiszik magukról, hogy van az életüknek egy olyan területe, ami nem megy, amiben sikertelenek. Ez a negatív tapasztalat, téves alapokon álló hiedelem az életük más részén is visszavetheti őket.

Ha viszont  megtapasztalják, hogy lehetséges az, valamit eddig nem értettem, nem tudtam, de most már megtanultam, és ezt a tudást tudom használni, meg tudom oldani a feladataimat, az az egész életükre pozitív hatással lehet. Nyitottabbá válnak, magabiztosabbak lesznek, visszatér az önbizalmuk. A szülői visszajelzések arról szólnak, hogy a matekjegyek javulásával szinte minden tárgyból javultak a jegyek, és megváltozott a gyerekek tanuláshoz való viszonya is.

Sokan hiszik, hogy a matematikához különleges képességek kellenek, de nem így van. Csak egyszer kell ráérezni arra, hogy ez megtanulható, és ettől meg tud változni a gyerek tantárgyhoz való viszonya.

Matematikára az életünk szinte minden területén szükségünk van. Kár lenne hagyni, elengedni azokat a lányokat, fiúkat, akik szívesen legóznak, stratégiai játékokkal játszanak, mert egészen biztos, hogy jó a műszaki érzékük, fejlett a logikai képességük. Kár lenne elengedni a gyerekeket csak azért, mert ők saját maguk vagy a szülők elhitték, hogy nem jó matekosok.

Megfelelő módszerrel tanulva mindenkiből lehet jó matekos. Egyszerűen vissza kell tenni őket a vágányra, mint a kisiklott mozdonyt, és higgyük el, lesz belőlük gyorsvonat! 

Fotók: 

Bizonyítvány, brrrr! 

• tanulás
• tanulási nehézség
• matematika
• oktatás
• interjú
• Gyerek