Hogyan nevelj mentálisan erős gyereket? 13 nevelési hiba, amit az erős szülők gyakran elkerülnek

A szülő sokat tehet azért, hogy gyermeke mentálisan erős legyen. Igaz, ehhez áldozatokat kell hoznia.

Mentálisan erős gyerek nevelése
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Egy mentálisan nagyon megterhelő év után elkezdődött a vakáció, a "lazítás" időszaka. Mivel a gyermekek - rendhagyó módon - sokat voltak otthon év közben is, megint az édesanyákra, családtagokra hárul a nyári két és fél hónap.

A GEM Tanulási Központ munkatársai és szakmai vezetője, dr. Bohács Krisztina PhD segíteni szeretnének minden szülőnek: hogyan vihetik be a mentális egészség pilléreit a nyári gyermeknevelésbe saját és gyermekeik lelki-szellemi egészségének megőrzése, sőt fejlesztése érdekében.

13  nevelési hiba, amit a mentálisan erős szülők elkerülnek

Az alábbi összeállítást sok kutatási eredmény inspirálta, legnagyobb segítségünkre Amy Morin világhírű pszichoterapeuta 13 Things Mentally Strong Parents Don’t Do című könyve volt.

GettyImages-587185252

Valódi kihívásokra felkészült, mentálisan erős gyerekek nevelése megköveteli, hogy a szülők felhagyjanak azokkal az egészségtelen - ma mégis népszerű - szülői gyakorlatokkal, amelyek megfosztják gyermekeiket a mentális erőtől. Természetesen a gyerekek mentális "izomzatának", erőnlétének felépítésében való segítség nem könnyű feladat - ehhez mentálisan erős szülőkre is szükség van. Végignézni a gyerekek küzdelmeit, arra ösztönözni őket, hogy nézzenek szembe a félelmeikkel, és felelősségre vonni őket hibáikért, bizony egyáltalán nem egyszerű. Viszont ezekre a tapasztalatokra szükségük van a gyerekeknek ahhoz, hogy elérjék a bennük levő legnagyobb potenciált.

Azok a szülők, akik gyermekeik agyát értelmes, boldog és sikeres életre "edzik", az alábbi 13 dolgot kerülik.

A cikk az ajánló után folytatódik

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

1. Nem engedik meg az áldozati mentalitást

A futballcsapatból való kiválás vagy egy osztályismétlés még nem teszi áldozattá a gyermeket. Az elutasítás, a kudarc és az igazságtalanság az élet része. Ahelyett, hogy megengednék a gyermekeiknek, hogy eltúlozzák szerencsétlenségüket, a mentálisan erős szülők arra ösztönzik őket, hogy küzdelmeikből erőt kovácsoljanak. Segítenek meghatározni azokat a lehetőségeket, amelyekkel a körülményeik ellenére pozitív lépéseket tehetnek.

2. Nem döntenek bűntudatból

A bűntudatérzések az egészségtelen szülői stratégiák hosszú listájához vezethetnek. Ilyen például az, amikor nemet mondunk a gyereknek, aztán mégis engedünk, vagy ha ünnepeken túlzottan engedékenyek vagyunk. A mentálisan erős szülők tudják, hogy a bűntudat ugyan kényelmetlen, de elviselhető. Nem hajlandóak engedni a kellemetlen érzésnek, amely hajlamos felülírni a bölcs döntéseket.

GettyImages-507688575

3. Nem teszik gyermeküket az univerzum központjává

Nagy a kísértés, hogy az életünk a gyerek körül forogjon. De azok a gyerekek, akik azt hiszik, hogy az univerzum középpontjában vannak, énközpontúakká és egocentrikussá válnak, és arra fókuszálnak, hogy ők mire jogosultak. A mentálisan erős szülők ezzel szemben arra tanítják gyermekeiket, hogy inkább arra koncentráljanak, amit ők tudnak kínálni a világnak - és nem arra, amivel a világ nekik tartozik.

4. Nem engedik meg maguknak, hogy a félelem diktálja a választásaikat

Ha gyermekünket védőburokban tartjuk, sok szorongástól kímélhetjük meg magunkat. De a gyerekek fejlődésének nem tesz jót, ha túlzottan óvjuk őket. A mentálisan erős szülők elsősorban „útmutatónak” tekintik magukat, nem pedig védelmezőnek. Megengedik gyermekeiknek, hogy kilépjenek a való világba, és megtapasztalják az életet még akkor is, ha ez néha ijesztő tud lenni. A szülői túlvédés nagyon visszafogja a gyermekeket a fejlődésben: értelmileg, szociálisan és fizikailag is káros. Vagyis ha nem engedjük meg gyermekeinknek az életkoruknak megfelelő felelősségvállalást és esetleges kockázatokat, nagy kárt okozunk. Ki kell engedjük őket a nyárba, és védett keretek között, könnyű felügyelettel, de hadd nézzenek szembe saját tetteik következményeivel!

GettyImages-1053186454

5. Nem adják át gyermekeiknek a "hatalmat"

Túl nagy hatalma van azoknak a gyerekeknek, akik megszabják, hogy a család mit egyen vacsorára, vagy hogyan töltse el a hétvégét. Nem tesz jót a gyermeknek, ha egyenrangú félként kezeljük, vagy akár főnökként. Persze ez nem azt jelenti, hogy a mentálisan erős szülő nem hatalmazza fel a gyermekét megfelelő döntések meghozatalára, de mindezt az egyértelmű hierarchia és egészséges tekintély fenntartása mellett teszi.

6. Nem várják el a tökéletességet

A magas elvárások egészségesek, de visszafelé is elsülhetnek, ha túl sokat várunk el a gyerekektől. A mentálisan erős szülők elfogadják, hogy gyermekeik nem fognak mindenben kitűnni. Ahelyett, hogy arra ösztönöznék gyermekeiket, hogy mindenki másnál jobbak legyenek, inkább arra összpontosítanak, hogy segítsenek nekik önmaguk legjobb verziójává válni.

7. Nem engedik, hogy gyermekük elkerülje a felelősséget

Soha nem fogsz találni olyan mentálisan erős szülőt, aki ilyeneket mond: "Nem akarom a gyerekeimet házimunkával terhelni. A gyerekeknek csak gyerekeknek kell lenniük." A mentálisan erős szülők elvárják a gyermekeiktől, hogy pályára lépve megtanulják azokat a készségeket, amelyekre szükségük van ahhoz, hogy felelős polgárokká váljanak. Proaktív módon tanítják őket, hogy vállalják a felelősséget a döntéseikért, és életkoruknak megfelelő feladatokat bíznak rájuk.

GettyImages-890705696

8. Nem védik gyermeküket a fájdalomtól

Nehéz nézni, ahogy a gyerekek sérült érzésekkel vagy szorongással küzdenek, de gyakorlásra és első kézből szerzett tapasztalatra van szükségük ahhoz, hogy megtanulják a kényelmetlenség kezelését. A mentálisan erős szülők támogatást és segítséget nyújtanak gyermekeiknek abban, hogy megbirkózzanak a fájdalommal, és meggyőződjenek arról, hogy képesek megbirkózni az élet minden nehézségével.

9. Nem érzik magukat felelősnek gyermekük érzelmeiért

Kétségtelenül nagy a kísértés arra, hogy felvidítsuk gyermekünket, amikor szomorú, vagy megnyugtassuk, amikor mérges. De a gyerekek érzelmeinek szabályozása megakadályozza őket abban, hogy szociális és érzelmi készségeket szerezzenek. A mentálisan erős szülők megtanítják gyermekeiknek, hogyan kell felelősséget vállalniuk saját érzelmeikért, hogy ne függjenek másoktól.

GettyImages-471819875

10. Nem akadályozzák meg, hogy gyermekük hibákat kövessen el

Nem dől össze a világ, ha gyermekünk néhány matematikai példát rosszul old meg, vagy elfelejti összekészíteni a felszerelését a fociedzésre… a hibák az élet legnagyobb tanítói. A mentálisan erős szülők hagyják, hogy gyermekeik hibázzanak, elrontsanak dolgokat, ezáltal lehetővé teszik számukra, hogy szembenézzenek tetteik természetes következményeivel.

11. Nem keverik össze a fegyelmet a büntetéssel

A büntetés arról szól, hogy a gyerekek elszenvedik rossz cselekedeteik következményét, a fegyelem pedig arról, hogy megtanítjuk nekik, hogyan kell a jövőben jól cselekedni. És bár a mentálisan erős szülők következetesek, végső céljuk az, hogy megtanítsák gyermekeiket arra az önfegyelemre, amelyre a jó döntések meghozatalához szükségük lesz az életben.

GettyImages-667192078

12. Nem választják az egyszerűbb megoldást a kényelmetlenség elkerülése érdekében

Beadni a derekunkat, amikor a gyerek nyafog, vagy elvégezni helyette a házimunkát, gyors és egyszerű. De ezek a rövidítések egészségtelen szokásokra tanítják a gyerekeket. Mentális erő kell ahhoz, hogy elviseljük a kellemetlenségeket, és elkerüljük ezeket a csábító "rövid utas" megoldásokat.

13. Nem veszítik szem elől értékeiket

A mai rohanó világban könnyű belegabalyodni a házi feladatok, házimunkák, sporttevékenységek mindennapi rengetegébe. A sokszor igencsak sűrű időbeosztás - megspékelve még a közösségi média szülőkkel szemben támasztott elvárásaival - sok embert arra késztet, hogy szem elől tévessze azt, ami az életben igazán fontos. A mentálisan erős szülők ismerik értékeiket, és gondoskodnak arról, hogy családi életüket értékek mentén éljék.

4 mondat, amit soha ne mondj egy kamasznak

Bár vannak olyan mondatok és megjegyzések, amelyek berögzülve a lehető legrosszabbkor hagyják el a szülők száját, ezek egyáltalán nem hatékonyak, mi több, egy kamasz számára inkább idegesítőek és bántóak lesznek.

4 mondat, amit soha ne mondj egy kamasznak: nem csak a lelkét nyomorítja meg

Néhány mondat örökre nyomot hagyhat a gyerek lelkében.

Elolvasom

Borító- és ajánlóképek: Getty Images Hungary

Ehhez a cikkhez ajánljuk

Ezt is szeretjük