Mi vár egy lombikkezelésen a nőre és a férfira? Interjú dr. Vass Zoltán meddőségi specialistával
Nem kell félni a lombikprogramtól.

Ez is érdekelhet

Pikali Gerda hisz a sors erejében: mindenkinek megvan a maga feladata, amit be kell teljesítenie (x)

Házépítési kisokos: ha még nincs elképzelésed az új otthonodat illetően (x)

Zöldebb iskolát a gyermekeinknek: csatlakozz egy nagyszerű jótékonysági programhoz! (x)

Mitől olyan jók a kézműves termékek? (x)

beauty and style

Nem mindegy, milyen szögből fényképeznek: több centit lecsalhatsz így a derekadból »

8 frizurabaki, ami 10 évvel bárkit öregebbnek mutat »

Ezek a legdivatosabb állatmintás darabok az üzletekben: 10 ezer forint alatt »

retikül.hu
Top olvasott cikkek
bmi kalkulátor
nem

A te BMI-d:

Alultápláltságot jelent. Mindenképp fordulj orvoshoz, hogy feltárd az okokat!

A testsúlyod ideális, törekedj a mostani alkatod megőrzésére.

Fokozottan vagy kitéve az infarktusnak és más betegségeknek. Csökkentened kell a testsúlyodat!

Veszélyeztetett kategóriába tartozol, mielőbb fogyókúrába kell kezdened!

Az egészséged közvetlen veszélyben van. Azonnal orvos által felügyelt diétába kell kezdened!

számolújraszámol

A női szervezet rendkívül bonyolult és érzékeny rendszer, így a legkülönbözőbb, esetenként kevésbé jelentősnek tűnő tényezők is nagymértékben befolyásolják a termékenységet. Ám a férfioldalon ugyanakkora az esélye valamilyen, a teherbeesést akadályozó probléma meglétének.

Egyebek közt a folyamatos túlterheltség és feszültség, illetve a környezeti környezeti ártalmak is játszanak szerepet abban, ha nem sikerül a baba, de az is előfordul, hogy valamilyen szervi ok áll a háttérben. Dr. Vass Zoltán meddőségi specialista az előbbiekről ebben, az utóbbiakról pedig ebben az interjúban beszélt. Most elmondja, mi várható a lombikkezelés során férfi-, illetve női oldalon.

- Mire számíthat az, aki úgy dönt, belevág a lombikprogramba?

- Folyamatosan fejlődünk afelé, hogy a lombikprogram egyre kevésbé legyen megterhelő.Ugyanakkor a mai körülmények között majdnem minden esetben hozzátartozik az injekciókban adott hormonokkal való petesejt-stimuláció, és ezeknek a hormoninjekcióknak a hatását meglehetősen gyakran ellenőrizni is kell, ultrahanggal és vérvételekkel.

Ebben a fázisban az a célja a folyamatnak, hogy egyszerre több petesejt érjen meg, mert abból tudunk jól dolgozni, és ha magára hagynánk a szervezetet, akkor valószínűleg csak egy petesejt érne meg havonta.

Ha megvannak a tüszők - folyadéktartalmú képletek a petefészkekben -, akkor hozzá kell jutnunk a bennük lévő petesejtekhez, mégpedig egy kisebb műtétnek megfelelő, általában altatásban végzett eljárással: a hüvelyboltozaton keresztül egy tűvel megszúrjuk a petefészkeket, és ezen a tűn keresztül leszívjuk a tüszők folyadéktartalmát.

Nyilván fontos szerepe van az időzítésnek is - ha jó időben vagyunk, akkor a folyadékkal együtt kiúsznak a petesejtek, amiket fel tudunk fogni egy kis edényben, és máris mennek a laboratóriumba. Ezzel a folyamattal egy időben kérünk a férfiaktól egy ondómintát, ami megfelelő feldolgozás után szintén megy a laboratóriumba.

A következő néhány napban kimondottan a laboratórium dolgozik, tehát ott történik a petesejtek megtermékenyítése - különféle technikai eljárások vannak erre -, és ott kísérik figyelemmel, ahogy a megtermékenyített petesejtek elkezdnek osztódni, tehát preembriókká fejlődni. Majd azok közül a petesejtek közül, amelyek jól megtermékenyültek, és szabályosan fejlődnek - tehát már nem petesejtek, hanem preembriók -, a méhbe helyezünk egyet, kettőt vagy annyit, amennyiben előzőleg megállapodtunk. Ez már egy technikailag egyszerűbb folyamat: ébrenlétben, egy nőgyógyászati vizsgálatnak megfelelő helyzetben egy puha, vékony katétert vezetünk fel a méhüregbe, és praktikusan oda fecskendezzük fel az embriókat.

Utána jön a nagy várakozás, amikor eldől embrió vagy embriók sorsa a méhen belül. Nagyjából két hét után tudjuk vérből, terhességihormonszint-méréssel megállapítani, hogy sikerrel jártunk-e, vagy sem. Tehát összességében egy körülbelül egy hónapos folyamatról van szó, amiből bő két hét hormoninjekciókkal, sűrű ellenőrzésekkel, altatással, műtéttel, embrióbeültetéssel telik.

Ha nem sikerül a baba, netán a gyermekvállalás gondolatát fontolgatod, és reprodukciós szűrésen vennél részt, vagy bármilyen nőgyógyászati jellegű problémád van, dr. Vass Zoltánt eléred a www.gynefert.hu oldalon.

- A statisztikák szerint női és férfioldalon ugyanakkora az esélye valamilyen, a teherbeesést akadályozó probléma meglétének, a férfiak talán mégis hajlamosabbak ódzkodni a vizsgálatoktól, kezelésektől.

- Tény, hogy az anyaság, a terhesség kiviselése - csúnya kifejezéssel élve - mégiscsak egy női projekt. Ebből fakadóan pedig igenis a nők azok, akik - ahogy a közismert közmondásszerűség is tartja - hajlandóak szinte bármit megtenni azért, hogy gyerekük legyen. Nyilván a férfiaknál is megvan ez a drive, de náluk a biológiai kapcsolat ilyen szempontból valamivel közvetettebb. Van ennek a dolognak egy társadalmi oka is, hiszen a hagyományos férfiszerepbe kevésbé fér bele az, hogy velünk valami baj lehet - ugyanezt a nők sokkal könnyebben elfogadják. Ezen felül a férfiak azért is nehéz helyzetben vannak bármilyen meddőségi kezelés során, mert a teendők 95%-ban ott is a női szervezetet érintik, tehát valamelyest kívülállóként kell őket bevonni, még ha egyébként férfioldali ok miatt kerül sor az adott kezelésre. Azt az 5% százalékot viszont hozzá kell tenni férfioldalról, hiszen anélkül a női oldal 95%-a sem áll meg.

Míg kétszáz éve a férfioldali meddőség  "nem létezett", mostanra azért már mindenkinek leesett a tantusz, hogy ugyanakkora eséllyel találunk problémát az egyik vagy a másik oldalon. Azt gondolom, a régi beidegződések szerencsére egyre oldódnak, és ennek a dolognak a társadalmi elfogadottsága nagyon jó irányba mozdul, így ma már nagyon ritka, hogy jelentős ellenállásba ütközzünk a férfiak részéről.

- Milyen vizsgálatokra számíthatnak a férfiak?

- Első lépésben általában csak egy ondóminta laboratóriumi vizsgálatáról van szó. Szerencsére ma már egyre több és egyre újabb olyan módszerünk van, amelyek segítségével a hagyományos vizsgálatokhoz képest egyre több mindent tudunk részletesen nézni az ondómintában - nemcsak a spermiumok számát és mozgékonyságát, hanem valódi minőségbeli paramétereket is. Kétségkívül ehhez a vizsgálathoz egy ondómintát kell biztosítani, de ez azért megfelelő körülmények között általában megoldható.

Ha a minta vizsgálata során mindent rendben találunk, akkor orvosi vizsgálatra nem is feltétlenül van szükség, bár megajánljuk azért ilyenkor is az uraknak, ugyanúgy, ahogy a nőket is biztatjuk arra, hogy a saját egészségük érdekében rendszeresen vegyenek részt szűréseken. Ha viszont a spermaképben jelentős eltérés mutatkozik, akkor andrológus szakembernek - kimondottan férfieredetű nemzőképességi specializálódott urológusnak - kell megállapítania, hogy milyen lehetőség van ennek a helyzetnek a javítására. Ilyen esetben valóban sor kerülhet orvosi vizsgálatra, és akár további laboratóriumi és más vizsgálatok is jöhetnek.

- Sokakban felmerül a kérdés, hogy a lombikprogram kapcsán az állami utat válasszák-e, vagy egy magánintézethez forduljanak. Nyilvánvaló, hogy az előbbi olcsóbb, de van-e különbség például a vizsgálatokban, kezelésekben?

- Az, hogy meddőségi vizsgálatok elérhetőek a társadalombiztosítás finanszírozása mellett is, egy óriási dolog, hiszen nagyon sok embernek más lehetősége nemigen lenne. Ugyanakkor az állami rendszerben történő orvosi vizsgálatoknál, beavatkozásoknál finanszírozási oldalról is vannak korlátok - ez egyébként minden más területen is így van. Tehát nem mindig az érvényesül, amit egy orvos tenni szeretne, vagy ami a legjobb a szakmai meggyőződése. Azt gondolom, hogy alapvetően korrekt vizsgálatok történnek az állami rendszerben is, de nem biztos, ugyanazon szempontrendszer szerint épül fel egy kezelési stratégiai, nem biztos, hogy ugyanazon alapul, és végül nem biztos, hogy ugyanazon lépésekkel indulna el valaki, mint egy magánfinanszírozású helyen.

Talán nem sértő a következő hasonlat: ha Budapest közlekedésére gondolunk, akkor vitathatatlan, hogy tömegközlekedés nélkül ez a város meghalna. Azt azonban nem hisszük, hogy a fővárosi közlekedési vállalat jelentené az ideális megoldást, és akinek az élete, a munkája, az anyagi lehetőségei megengedik, az autóval jár vagy taxit hív. Akár a tömegközeledést, akár az autót vagy a taxit választjuk, ugyanoda jutunk el, de nem biztos, hogy ugyanannyi idő alatt, és nem biztos, hogy ugyanabban a kényelmi faktorban.

Azt gondolom, hogy a reprodukciós eljárásoknál a magánszféráknak megvan a maga helye, szerepe, például azért, mert finanszírozási korlátok nélkül esetleg szélesebbre tárhatja a kivizsgálás kapuját. Olyan vizsgálatok is elérhetőek, amelyek ma még talán az állami rendszerben nem, miközben a kezelési stratégiában is sokkal több egyéni szempontot vehetünk figyelembe, az pedig egyértelmű, hogy több időt és figyelmet fordíthatunk egy-egy páciensre - vagyis az előbbi hasonlatnál maradva mi nem tömegközlekedést, hanem taxi- vagy limuzinszervizt ajánlunk.

Mindemellett pedig a lombikprogram egy megterhelést jelentő procedúra, főleg a női oldalon, és megterhelésen nemcsak az injekciók számát értem, hanem az időbeli elfoglaltságot és a pszichés stresszt is, ami nagyon nem mindegy, milyen mértékű, ahogy nagyon nem mindegy az sem, hogy ez az egész milyen környezetben zajlik.

Még a kezelés kimenetelére is hatással lehet, ha valaki rá tud készülni, majd nyugodt körülmények között, személyes kontaktusban tud végigmenni egy kifejezetten az ő számára megtervezett úton. Ily módon például a stresszt is csökkenteni lehet, ami kimondottan előnyös lehet a sikeresség szempontjából. De még egyszer hangsúlyozom, hogy Magyarországon nem létezhetne állami egészségügy nélkül ez a terület, és szó nincs arról, hogy azt bármifajta negatív színben kellene feltüntetni - csak egész egyszerűen bizonyos szempontból másféle paraméterekkel, más feltételrendszerben működik, és ezért bizonyos vonatkozásban mást is nyújt.

- Igaz-e, hogy a petesejtek száma arányos a program sikerességével - azaz minél több van, annál jobb?

- Egy bizonyos határig jó, ha sok petesejt van, hiszen minél több petesejtből indulunk ki, annál nagyobb az esélye annak, hogy sok fog megtermékenyülni, és jó minőségű embrióink lesznek. Mivel a folyamatban mindenhol vannak veszteségeink statisztikailag, az a célkitűzés, hogy egy vagy két jó minőségű embriónk legyen egy ciklusból. Ennek érdekében ma nyolc-tíz körüli petesejtszámot célzunk meg. Ugyanakkor nem egy gépről van szó, amit vezérlünk, tehát előfordul, hogy ide sikerül megérkezni, de sokszor ennél kevesebb, néha pedig ennél több petesejt érik meg.

Az azonban tudományosan bizonyított tény, hogy egy bizonyos határ fölött két okból sem jó a nagyon magas petesejtszám. Az egyik - és ez a fontosabb ok -, hogy ha túlpörgetjük, túlstimuláljuk a női szervezetet, akkor már nemcsak a páciens közérzetében figyelhető meg egy rosszabbodás: az érpályából folyadék lép ki, ami aztán megjelenik a hasüregben, a testüregben, a vér besűrűsödik - mindezt úgy tudnám érzékeltetni, mintha egy dominósort löknénk meg. Ha pedig nem tudjuk megfogni a folyamatokat, akkor egy nagyon súlyos állapot is kialakulhat. Az sem titok, hogy - szerencsére nem Magyarországon, hanem a világban - egy-két stimuláció halálesettel végződik.

Egyrészt tehát a páciens egészségének a biztonsága az, ami miatt is határt kell húzni. Másrészt pedig tudományosan igazolt tény, hogy 15 fölötti számnál már nemhogy nem javul, de átlagosan romlik a kinyert petesejtek minősége, ráadásul az ilyen felstimulált állapotban már a méhnyálkahártya befogadó készsége sem olyan jó. Ezért van az, hogy egy kisebb szám a célkitűzés, és a világ is afelé megy, hogy próbáljuk leszorítani ezeket a számokat, hogy minél kisebb megterheléssel, minél biztonságosabban végigvinni a folyamatot.

- Milyen kockázatai vannak a lombikprogramnak, és miként védhetőek ki ezek?

- Elméletileg a hormonkezeléssel és a lombikkezelések során alkalmazott hormonstimulációval magas ösztrogénszintet hozunk létre, ami bár rövid ideig áll fent, de mégiscsak a sokszorosa annak, ami egyébként a szervezetet éri. Ugyanakkor vannak bizonyos nőgyógyászati jellegű rosszindulatú daganatok, amelyeknél a magas ösztrogénszint rizikófaktort jelent: ilyen az emlődaganat és a méhnyálkahártyából kiinduló méhtestdaganat. Jelenleg az a szakmának az álláspontja, hogy a lombikprogrammal összefüggésben nem igazolható statisztikai növekmény ennél a két daganatnál. Tudjuk azonban, hogy daganatok hosszú idő alatt fejlődnek ki. Az első lombikkezelést pedig 1978-ban végezték, de csak jóval ez után kezdték szélesebb körben alkalmazni, így például a ’90-es években lombikkezelésen átesett páciensek csak 20-30 év múltán kerülnek abba a korba, amikor ezek a daganatok esetleg megjelenhetnek - tehát erről a kérdésről valószínűleg 10-20 év múlva többet fogunk tudni.

Az éberségünk azonban megvan, és akkor járunk el helyesen, ha a lehetséges rizikókat ismertetjük a páciensekkel, és felhívjuk figyelmüket arra, hogy megvannak hozzájuk a megfelelő szűrővizsgálatok. Ha pedig valaki lombikprogramon esett át, akkor még inkább azt mondjuk, hogy talán nem is kell megvárni azt a 45 éves életkort, amikor Magyarországon küldik a behívót mammográfiás szűrésre - tőlünk nyugatabbra 40 éves kortól javasolt ennek a vizsgálatnak az elvégzése. Tehát azokra a szűrővizsgálatokra, amelyek egyébként rendelkezésre állnak, tisztességgel el kell menni, így ezek a kockázatok kezelhetőek.

Úgy szoktam fogalmazni, hogy lombikprogramnak vannak lehetséges ismert kockázatai - lesz-e túlstimuláció, vagy sem, egészséges lesz-e a gyerek, vagy sem, és így tovább -, amelyek bekerülnek egy batyuba - ami nélkül pedig nem tudunk végigmenni az úton. Vagy elfogadja valaki, hogy ez a batyu ott van a hátán, vagy leteszi a batyut, és elfogadja, hogy ezen az úton nem indulunk el. A választási lehetőség adott - nem vakbélgyulladásról van szó, ahol, ha nem operáljuk meg a beteget, akkor meghal. Itt mindig egy együttműködésről és orvosi javallat alapján, de a páciens által választott és kért beavatkozásról van szó. Fontosnak tartom, hogy a kommunikációm is ezt támassza alá. Abszolút partnernek tartom a pácienseket, a döntéseket közösen hozzuk meg, ami egy átlag orvosi területhez képest is nagyobb felelősséget jelent az információk átadásában, éppen azért, mert nem egy idézőjelben kötelező beavatkozásról van szó.

- Mikor jön el az a pont, amikor a próbálkozással fel kell hagyni, és milyen alternatívák vannak ilyenkor?

- Eljöhet az a pont, amikor a női szervezet a hormonszintekből, az ultrahangképből, a ciklus változásaiból kimutathatóan nem tud több petesejtet termelni, azaz ilyen szempontból megáll a működése. Ettől a ponttól kezdve a lombikkezelés nem járható út. Ilyenkor nagyon fontosnak tartom számba venni a lehetséges alternatívákat: például Magyarországon is működik, bár nagyon nehézkes és rosszul szabályozott a petesejt-adományozás, tehát egy fiatal nő petesejtjeiből kiindulva, azokat felhasználva is lehet terhesség felé menni - ez már egy komplikáltabb folyamat, és nem mindenki számára elérhető. Nagyon ritkán, de előfordul, hogy olyan sok beavatkozáson van túl valaki, hogy már nem tudjuk biztatni - valami olyan ok áll a háttérben, amit nem látunk. Alternatívaként szóba jöhet még az örökbefogadás, vagy - és én ebben semmiféle negatívumot nem látok - meg is lehet itt állni. Nem kevesen vannak - főleg a nyugati világban -, akik ezt tudatosan vállalják. A közös gondolkodás minden esetben segít, ám bárhogy is dönt a pár, azt orvosi oldalról tiszteletben kell tartani.

Dr. Vass Zoltán

Általános orvosi diplomám megszerzését követően gyakornoki éveimet a SOTE I. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikán töltöttem, itt szakvizsgáztam 2000-ben.
A klinika Asszisztált Reprodukciós Osztályán lett választott életpályám a meddő párok problémáinak kivizsgálása és megoldása. Hat év klinikai gyakorlatot követően a meddőségi kezelésekre szakosodott Dévai Intézetben dolgoztam nyolc évig, majd 2009-ben a CIRIS Budapest Reprodukciós Intézet orvos igazgatója és meddőségi centrumának vezetője lettem. 2012 októberétől vagyok a Róbert Károly Magánklinika munkatársa.
Az asszisztált reprodukciót mint szakmai profilt sokan a szülészet-nőgyógyászat egy kicsiny határterületének tartják. Közel 20 benne eltöltött év után is azt gondolom, hogy a mai orvostudomány egyik legbonyolultabb, a mai napig az egyik legdinamikusabban fejlődő, tudományosan is szigorúan megalapozott ága
A sikeres terhességhez vezető út igazi csapatmunka: a laboratóriumban sejtekkel dolgozó biológus, a pácienst időben és helyesen megoperáló nőgyógyász, a férfioldalt felkészítő andrológus, a határterületek művelői: endokrinológus, genetikus, immunológus, ha kell pszichológus együtt jelölik ki azt az utat, amelyen aztán a meddőségi specialista nőgyógyász vezeti végig a pácienst - vele együttműködve.
Ha meg kellene jelölnöm a szűkebb szakmámon belül is külön érdeklődési területet, az asszisztált reprodukciós kezelések által okozott megterhelés csökkentését mondanám. Ez egyrészt a kezelések lehetséges szövődményeinek - túlstimuláció, többes terhességek - elkerülését, másrészt a kezelések „macerásságának” minimalizálását jelenti: pácienseink idejével és energiáival is hatékonyan kell gazdálkodnunk, ami sokszor csak ügyesebb szervezés kérdése.
Nős vagyok, feleségem szintén szülész-nőgyógyász, két gyermekünket fertőzzük folyamatosan az orvoslét szépségeivel és nehézségeivel.
Ezt is szeretjük