A gyerekek EQ-ját és szókincsét ezek a játékok nagyban fejlesztik: mutatjuk a kedvenceinket
Rengeteg olyan tevékenység, illetve játék van, amivel a nagyobb gyerkőcöket is igazán le lehet kötni.
A gyerekek pár hónapos koruktól gagyognak, egyévesen megjelennek az első értelmes szavak, két- és hároméves kor között pedig már egyszerű mondatokban beszélnek, ki tudják fejezni kéréseiket és érzelmeiket. Az óvodások már bonyolultabb időviszonyokban és logikai összefüggésekben beszélnek, a kisiskolások pedig arra képesek, hogy mondataikat lényegre törően, relevánsan fogalmazzák meg.
Bármilyen korban is van a gyerkőcöd, az anyanyelv elsajátítása és a szókincs bővítése egy egész életen át tartó folyamat, ennek kialakítása és gyarapítása pedig nagyban függ a kicsi környezetétől, az érdeklődésétől és érettségi szintjétől. A szülők nagyban hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a gyermekük már pici korától megszeresse a könyvek és betűk varázslatos világát: a legapróbbak imádják a képes leporellókat, a kihajtható ablakokkal ellátott mesekönyveket, amelyek nemcsak szókincsüket, de a motorikus képességeiket, vizuális figyelmüket és annak tartósságát is fejlesztik. Nagyobb korban sem kell, hogy csak az elektronikus kütyük vonják el a figyelmüket, hiszen rengeteg olyan tevékenység, illetve játék van, amivel igazán le lehet őket kötni.
A 3 legjobb készségeket fejlesztő társasjáték gyerkőcöknek
Számtalan módon támogathatja a szülő a gyermek figyelmének, szókincsének vagy éppen az EQ-jának, azaz az érzelmi intelligenciájának fejlesztését, ami később jól jön a társas kapcsolatok, a beleérzőképesség, a mások érzéseire adott megfelelő reagálásra való képesség kialakításában. Egyszerű módszerekkel és játékokkal már kicsi korban hatékonyan fejleszthetőek ezek a képességek, és nagyobb korban sem kell, hogy hanyagolva legyenek, bármilyen vonzó is egész nap a mobiltelefont vagy a tévét bámulni.
3 olyan játékot gyűjtöttünk most össze, amelyek fejlesztik a gyerkőcök készségeit, ugyanakkor izgalmasak és szórakoztatóak, és közös családi programnak sem utolsók.
Dixit
A Dixit egy korhatár nélküli társasjáték, amit gyerekek és felnőttek egyaránt élveznek. Egy szuper kreatív, asszociációs játékról van szó, ami képzeletbeli utazásra invitál, ahol a szókincs fejlesztése mellett önismereti és személyiségfejlesztő hatása is van.
Különböző tematikájú és hangulatú, gyönyörűen megfestett, részletgazdag kártyalapok alkotják a játék fő vezérfonalát, amelyekben látomások, élmények, utazások, kalandok is helyet kapnak.
A játék lényege
Mindegyik körben van egy mesélő, aki kiválaszt a kezében lévő lapok közül egyet, lefordítva a játéktér közepére teszi, és mond egyetlen szót, kifejezést, mondatot, közmondást, történetet vagy akár valamilyen hangot, ami kifejezi a választott lapját. Ezután minden játékos választ a saját paklijából egy olyan lapot, ami a mesélő által mondott kifejezéssel összekapcsolható, és szintén leteszi az asztalra. Keverés után a lapokat a mesélő felfordítja, a játékosok célja pedig kitalálni, melyik lehetett az eredeti, mesélő által lerakott lap. Ehhez nyuszifigurák adják a segítséget.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Lélekpillangó
A Lélekpillangó kártyaosztó játék az EQ-t fejleszti, hiszen van benne humor, önismeret, megérzés és emberismeret. A játék próbára teszi, milyen jól ismered önmagad és társaidat. Ez nem egy tipikus társasjáték, hiszen itt megmutatkozik az „örömöt szerezni” képessége is: a kártyákat olyannak kell adni, aki a legjobban illik a kártyán található képre.
A játék lényege
A pakliból hét véletlenszerű kártyát kell húzni, majd vizsgáld meg, mi a mondanivalója egyes képeknek a számodra, ami bármilyen módon kapcsolatban van a boldogsággal, és ki az a személy, akit azonosítani tudsz vele. Add oda annak a személynek azt a kártyát, akire a legjobban illik.
Fesztáv
2019 legsikeresebb tárasának választották, amit a játék nehézsége miatt 10 éven felülieknek ajánlanak.
A Fesztáv igazi madárrajongókról, ornitológusokról, megfigyelőkről szól, akik megpróbálják felkutatni és a madárlakba csalogatni a legszebb példányokat és fészket építeni nekik.
A játék lényege
Három opcióból választhatnak a játékosok, eledelt gyűjtenek, a madarak tojást raknak, vagy újabb madárkártyát húznak, ahol a madarak egyedi képességei is felszínre kerülnek. Sorokat kell alkotni a kártyákkal, amelyek egymásra épülnek, és erősítik egymás hatását. A 170 különböző madár adatai mind tudományos alapúak, amelynek révén sok érdekességre lehet bukkanni.
Játékok, amikkel órákig elvan a kisgyerek
Bár olykor belefér, hogy a gyerek nyakig festékes legyen, vagy jókora rumlit csináljon, áldás egy-egy olyan játék, ami nem koszol, mégis kreatív, és akár még fejleszti is őt. Mutatunk pár tippet!
8 játék, amivel órákig elvan a kisgyerek: nem drágák, nem koszolnak, de szórakoztatóak
Nézegess képeket!
ElolvasomBorító-és ajánlóképek: Getty Images Hungary
OLVASD EL EZT IS!
- kisgyerek
- gyerekjáték