5 mondat, amit minden lánynak hallania kell a szüleitől: így lesz belőle magabiztos felnőtt
Te hallotad gyerekkorodban ezeket a fontos leckéket?
Mindenki szeretné megadni a gyerekének a lehető legtöbbet, ami erejéből és tudásából lehetséges – különösen, hogyha a csemete biztos önképéről és lelki egészségéről van szó.
Nem könnyű feladat, hogy a lánygyerekek is erősek, függetlenek és bátrak legyenek felnőttként, mindezt egy olyan világban, ahol sokszor a női erények között még mindig nem ezek a hívószavak viszik a prímet.
Minden lánygyerek megérdemli, hogy erősnek érezze magát
Sokszor hallani, hogy a kislányoknak elhangzó dicséretek inkább a külsejüket, megjelenésüket méltatják, mintsem a belső értékeiket. A haladóbb gondolkodásmódot képviselő szülők környezetében is előfordul, hogy a rokonok vagy barátok előbb dicsérik meg a lányok ruháját, mint az okos kérdésüket, kreatív alkotásukat, amit készítettek, vagy a lebilincselő humorukat.

Pedig ezekre a visszajelzésekre a lánygyerekeknek ugyanúgy szükségük van, mint a fiúknak. Hasonlóképpen, a fiúk nevelésében is hangot kell kapjon az érzelmek szabad megélésének lehetősége, az érzékenység, szelídség – és bizony: a fiúk is sírnak. Mindenki érti a koncepciót, ezért most összeszedtünk néhány mondatot, amelyek erősíthetik a lányok önképét, magabiztosságát és az egyéniségük szabad kibontakozását.
Fontos, hogy a lányok már egészen kisgyermekként hallják: nemcsak szépek, hanem okosak, ügyesek, kíváncsiak, bátrak és képesek dolgokat véghez vinni. Az ilyen típusú megerősítések idővel beépülnek az önképükbe, és segítenek abban, hogy később se kérdőjelezzék meg saját értékeiket – még akkor sem, ha a külvilág mást sugall.

A bátorítás, az elfogadás és a belső tulajdonságok elismerése olyan alapot adhat, amelyre egy stabil, magabiztos felnőtt személyiség épülhet.Nem arról van szó, hogy tilos megdicsérni egy kislány ruháját vagy frizuráját, hanem arról, hogy ezek mellett legalább ugyanekkora figyelmet kapjon a gondolata, az ötlete vagy a kitartása is.
- „Látom, mennyit dolgoztál ezen, büszke lehetsz magadra." -A folyamatra, kitartásra helyezi a hangsúlyt, nem csupán az eredményre, ez hosszú távon növeli a belső motivációt.
- „Teljesen rendben van, ha most szomorú vagy, minden érzésed számít.” - Az érzelmi érvényesség megerősítése különösen fontos a lányoknak, akiktől gyakran elvárják az alkalmazkodást és a mások érzelmi terhének cipelését.
- „Bátran kiálltál magadért, ez nagy dolog volt.” - Az önérvényesítés megerősítése, ami különösen lényeges egy olyan társadalmi közegben, ahol a lányokat gyakran a háttérbe szorítják.
- „Nem kell mindenkinek tetszened, az a legfontosabb, hogy te jól érezd magad a bőrödben.” - Segít leválni a megfelelési kényszerről és a túlzott külső elvárásokhoz való igazodásról, ami lányokkal szemben sokkal súlyosabban van jelen.
- „Nem kell mindig kedvesnek lenned, az is rendben van, ha nemet mondasz.” - Fontos, hogy megtanulják korán a határ kijelölést, ami később segít abban, hogy a lányok ne érezzék kötelességüknek a túlzott alkalmazkodást. Lehet nemet mondani.
A világnak több magabiztos, független és érzékeny nőre van szüksége, akik a saját egyéni módjukon tudják formálni a társadalmat. Minden gyerek megérdemli, hogy erősnek érezze magát, függetlennek, és megtapasztalhassa a saját belső értékeinek erejét, amelyek aztán remélhetőleg egy életre támaszt és egyensúlyt adhatnak majd neki.
3 dolog, amit egy lánynak meg kell kapnia az apjától – Számít, milyen felnőtt lesz belőle
Az apával való kapcsolat kihat egy lány egész életére.
ElolvasomKépek: Getty Images Hungary
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- pszichológia
- anya és fia













