Így lesz magabiztos és empatikus felnőtt a gyerekből: egy dolog, ami egyre inkább felértékelődik a nevelésben

Szinte nincs olyan beszélgetés, ahol az anyaság, a gyerekvállalás és a családalapítás kapcsán ne jönne fel aggodalomként a túlterheltség, az elszigetelődés és a segítség hiányától való félelem. Ami néhány évtizede még viszonylag bevettnek volt mondható – hogy átjönnek a nagyszülők, a barátok kitakarítanak egymásnál, ha valakinél újszülött érkezett, főznek a kismamának és a családnak, van egy közösség, ahol egykorú fiatalok osztják meg a szülővé válás kérdéseit, terheit és örömeit, vagy hogy van idő a családnak minőségi együttlétre –, az mára bizonyos tekintetben szétesni látszik.

Egy olyan társadalmi berendezkedés alakult ki, amelyben a családok többsége két felnőttre oszlik, ahol egyikük nagy valószínűséggel nyolc vagy több órában dolgozik, míg a másik – minden fizikai, mentális és lelki terhével együtt – neveli a gyereket vagy gyerekeket otthon.

A közösség szerepe a gyereknevelésben

Amennyire közhelyként emlegetett frázis, hogy egy gyerek felneveléséhez egy egész falu szükséges, annyira igaz is. Nem kell kifényezni, sem az egekig magasztalni a régebbi idők berendezkedését, főleg nem azt állítani, hogy „bezzeg régen jobb volt minden”, azonban felmerül a kérdés sokakban, hogy a több generáció együttélése, a kisközösségek megtartó ereje, a saját korosztállyal való kötődések kialakítása, vagy akár a népi kultúrában évszázadokon át működő komaság mennyivel és miben tudta – ha tudta – könnyebbé tenni a szülőséget, illetve milyen modern társadalmi buktatói lehetnek annak, ha valaki most vállal gyereket.

Ha csak arra gondolunk, hogy egy újdonsült szülőpár min megy keresztül az első néhány hétben, akkor bizonyára mindenkiben ott motoszkál némi elrettenés is, amellett, hogy persze csodálatos időszak is egyben. Egy csecsemő esetében annyi új tudnivaló, inger és tapasztalás zúdul egyszerre az emberre, hogy nagyon sokan túltelítődnek, stresszessé vagy érzelmileg labilissá válhatnak – ilyenkor lenne óriási szerepe egy támogató közösségnek, és persze később is. A családon belül csodás, ha akadnak segítőkész rokonok, ha van, aki kitakarítson, ebédet főzzön, egy picit átvegye az apróságot, míg a szülők rendbe kapják magukat, vagy beiktatnak egy gyors szundit.

A felgyorsult és munkaközpontú globális társadalmi útvesztők a legkevésbé sem kedveznek az egészséges dinamikájú, érzelmileg stabil családmodelleknek. Az megfigyelhető azonban, hogy a mikroközösségek értéke egyre inkább visszhangot kap az elmagányosodástól rettegő generációk esetében; új formációi és elgondolásai születnek meg a közösségi gyereknevelésnek is. A közös játszórandik, a gyereknevelős csoportok, a szülői közösségek és az alulról jövő szerveződések útján meg lehet találni a módjait annak, hogyan ne maradjunk egyedül.

A család az család – ez a legfontosabb biztonsági bázis, ahol a gyerekek elsőként sajátíthatják el a szociális készségeket, élhetik meg az érzéseiket, kapcsolódhatnak másokkal. Ugyanakkor a tágabb értelemben vett közösség is nagy szerepet vállal abban, hogy magabiztos, empatikus, nyitott és érdeklődő gyerekekből érzelmileg érett, és közösségi igényekben is gondolkodni tudó felnőttek fejlődjenek. Akik esetlegesen olyan társadalmi modelleket tudnak majd erősíteni, ahol az emberi értékek előrébb helyezkednek el a prioritások közt. Na de ezzel már messzire megyünk, és meglehetősen optimistán állunk hozzá a kérdéshez – de az tény, hogy minél több biztonságos közösségi élményben részesülnek a gyerekek, annál inkább tudnak bátran kibontakozni.

A közösségek kapcsán megtanulhatják, hogy más emberekkel kapcsolatot építeni nem teher, hanem erő; hogy egy adott struktúra nemcsak leszabályoz, hanem meg is tart. Ez különösen fontos a hihetetlen mértékben individualizálódó trendek, az atomizált családmodellek és az elszigetelődő, egyszemélyes társadalmak problémái között.

Számtalan módja létezik a közösségépítésnek, amelyből nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek is kaphatnak inspirációt, segítséget és új értékeket is. Az óvodákban, iskolákban működő közösségi programok tökéletes közegei lehetnek ennek, amellett, hogy lehetnek kihívásai a sok különböző értékrenddel, és az esetlegesen más-más kommunikációs megoldást képviselő résztvevőkkel, de ez nem kell, hogy eltántorítson bárkit is.

A közös kertészkedés, az osztályprojektek vagy egy családos hétvége segíthet az ismerkedésben, tapasztalatmegosztásban és az esetleges konfliktuskezelésben is – mindennek kulcsa a kommunikáció és a kapcsolódás. Az olyan alternatív nevelési modellek, mint amelyek alapjait adják a Waldorf iskoláknak, a Montessorinak és a demokratikus iskoláknak, már kora gyerekkortól azt közvetítik és képviselik a felnövő generáció számára, hogy a közösségi élet része a tanulásnak, a fejlődésnek és önmagunk mélyebb megértésének.

Egyre többen szerveznek lakóközösségeket, szomszédsági kezdeményezéseket, főleg a huszonévesek, harmincasok körében, akik szeretnék újraéleszteni az izolációval szemben a kapcsolatépítést. Az a legjobb ebben, hogy bárki hozzáfoghat, és szervezhet egy néhány fős közösséget, ahol a saját korosztályával tölthet időt – legyen az társas klub, olvasókör, gyereknevelős csoport, vagy akár egy szomszédokból verbuvált csapat, akik közösen komposztálnak a kertben, vagy együtt járnak sétálni a kutyákkal a parkba. Bármilyen apró változásról legyen is szó, biztosan izgalmas fejezeteket nyithat meg az életedben.

(Képek: Getty Images Hungary)

• közösség
• gyereknevelés
• nevelés
• család
• szülő gyerek viszony
• szülői szerep
• Gyerek