A gyerekek még a felnőtteknél jobban is kiszagolják a kifogásokat - Vigyázz a mondvacsinált indokokkal
A jó öreg "mert én azt mondtam" már nem elég. A gyerekek többet értenek, mint hinnéd.
![A kifogások a gyerekek szemében](https://kep.index.hu/1/0/4859/48595/485954/48595494_3705048_eb2c57b8bfb20f6d10bb0e3637d1b4b5_wm.jpg)
Az ember akár napi többször is él különböző kifogásokkal a főnöke, barátai vagy akár a gyermeke előtt. Vannak jól kidolgozott kegyes hazugságok, és vannak mondvacsinált indokok, amiken bárki átlát. Amikor megígérted a lurkónak, hogy hazafele veszel a kedvenc csokijából, de az ajtón belépve rájössz, hogy teljesen kiment a fejedből, jól gondold meg, mit mondasz - a gyerekek jobban átlátnak rajtad, mint hinnéd.
Az Észak-Karolina államban található Duke Egyetem folyóiratban publikált tanulmánya szerint a gyerekek a kifogás minőségétől függően járnak el. A kutatás szerint a három és öt év közötti gyerekek meg tudják állapítani, hogy mely ürügyek méltók a megbocsátásra, és melyek nem.
A gyerekek kiszagolják a kifogásokat
A kutatásba 64 három és öt év közötti gyereket vontak be, a résztvevőket két korcsoportra osztották. Minden csoportban 18 lány és 14 fiú volt, a kísérlethez pedig bábokat hívtak segítségül. A résztvevő gyerekeknek egy videósorozatot mutattak be, ahol a bábok megígérték, hogy ha visszatérnek, megmutatnak nekik egy játékot, majd elhagyták a helyszínt. Ezt követően - ígéretükkel ellentétesen - üres kézzel tértek vissza. A bábfigurák három különböző reakciót adtak. Az egyik kifogás úgy szólt, "segítenem kellett egy barátomnak a háziban", a második úgy, hogy "tévét akartam nézni", a harmadik szerint pedig nem adtak semmilyen magyarázatot.
![GettyImages-1402788196](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/4859/48595/485957/48595734_ae2cb4a1b5571fa46a70aa528f876b07_wm.jpg)
Abban természetesen minden megkérdezett egyetértett, hogy rosszul tették, hogy megszegték az ígéretet. A megkérdezett gyerekek azokkal szemben sokkal elfogadóbbak voltak, akik egy másik ember segítésére hivatkoztak, mint azokkal, akik saját magukat védték be. Azokat a bábokat, akik azt állították, hogy egy barátjuknak kellett segíteni a háziban, sokkal kevésbé ítélték el, mint azokat, akik tévéztek, vagy még csak kifogást sem találtak tettükre.
Ez azt mutatja, hogy a gyerekek már ilyen kicsi korban érzik, hogy a másik előtérbe helyezése jogosabb kifogás, mint saját maguk priorizálása. Ez a tanulmány is alátámasztja, hogy a gyerekek odafigyelnek a tényleges tartalomra.
A gyerekek elégedetlensége nem változtatta meg gyökeresen a bábfiguráról kialakított képet. A videó lejátszása után ugyanúgy tetszett nekik a báb, és azt nyilatkozták, elhívnák őt egy szülinapi bulira. Idősebb korban az ígéret megszegése és a béna kifogások akár egy barátság végét is jelenthetik - kisebb korban még nem kötik össze ezt a két dolgot a gyerekek. Ennek ellenére a moralitás kérdése tehát már ilyen korai időszakban megjelenik, ebből is látszik, hogy az erkölcsi alap már pár éves korban kialakul.
Olvass tovább - ilyenkor inkább ne segíts a gyereknek!
Attól fogva, hogy az ember szülővé válik, működésbe lép egy mélyen lakozó ösztön. Ápol, gondoz, védelmez, segít. Ez így természetes, és így szép. Eljön azonban az idő, hogy a gyereket már hátráltatni kezdi a fejlődésben, amennyiben olyankor is segítenek neki, amikor nem lenne rá valós szükség.
Helyzetek, amikor ne segíts a gyerekednek: ilyenkor fejlődhet sokat
Az a szülő, aki, ha kell, ha nem, segít, a jó szándék ellenére is fékezheti a fejlődésben a gyereket. Elmondjuk, miért.
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary)
OLVASD EL EZT IS!
![GettyImages-538864120](https://kep.index.hu/1/0/4342/43422/434229/43422972_d30ca6b6c6e2ab838a572fa85e672a82_wm.jpg)
- tudomány
- egészséges életmód
Hogy viselkedik társaságban a gyerek? Ennyire lesz egészséges felnőtt - Meglepő finn kutatás
![gyerek fajdalom 1](https://kep.index.hu/1/0/2691/26918/269188/26918849_19c4565f87f63c1077959b6bfea4a32a_wm.jpg)
- gyereknevelés
- sztereotípia