A gyerekek mentális teljesítményét rontja ez az apróság: fontos megállapítást tettek a kutatók

Számíthat, hogy mit, és hogy hol reggeliznek a fiatalok.

reggeli
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Ahhoz, hogy egy gyermek jól teljesítsen az iskolában, emellett pedig kiegyensúlyozott és boldog legyen, több feltételnek is teljesülnie kell. A megfelelő érzelmi támogatáson túl a fejlődő szervezetnek elegendő pihenésre és energiára is szüksége van.

Nemrégiben egy kutatás a reggeli szerepét vette górcső alá a fiatalok életében, és arra jutottak, hogy a nap első étkezése kiemelt jelentőségű lehet a gyerekek és a tinédzserek egészsége szempontjából.

Reggeli fontossága gyermekkorban

A reggeli fontosságáról megoszlanak a vélemények: vannak, akik szerint a nap legfontosabb étkezése, mások pedig egyszerűen kihagyhatónak tartják. Tény és való, hogy az ébredést követő rohanás nem kedvez neki, olykor feláldozásra kerül a készülődés oltárán. Amennyiben pedig útközben pótolják, sajnos többnyire nem kifejezetten egészséges, hiszen ilyenkor előtérbe kerülnek a a feldolgozott, sok esetben hozzáadott cukorban gazdag péksütemények. A reggeli, otthon történő lakmározásnak nem könnyű tehát időt szorítani, mégis úgy tűnik, hogy megéri, a gyermekek számára legalábbis mindenképpen - derül ki egy 2022 augusztusában a Frontiers in Nutrition című szaklapban publikált kutatásból

A vizsgálat 3772 spanyol fiatal bevonásával készült, a cél annak megállapítása volt, hogy van-e kapcsolat a reggeli és a gyerekek, tinédzserek pszichoszociális egészsége között. A pszichoszociális egészség magában foglalja az érzelmi, szociális és fizikai jóllétet is. Ehhez a szakemberek egy kérdőívet használtak, amely az érzelmi és magatartási problémákra, hiperaktivitásra, proszociális viselkedésre, illetve a kortársakkal való kapcsolatra fókuszált. Az alanyokat minden területen pontozták, a magasabb összpontszám pszichoszociális probléma meglétére hívhatta fel a figyelmet.

Ezt követően a reggelizési szokásokat is felmérték és értékelték, majd összevetették az eredményeket. A kutatók arra a megállapításra jutottak, hogy az otthon elfogyasztott reggeli a gyermekek esetében összefüggést mutat a jobb pszichoszociális egészséggel. 

A felsorolt területeken jelentkező nehézségek gyakoribbak voltak azoknál a fiataloknál, akik kihagyták a reggelit, mint azoknál, akik reggeliztek, és olyan kapcsolatot is találtak, hogy a reggeli helyszíne is számíthat: az otthoni étkezés előnyösebbnek bizonyult, mint a külső helyszínen történő. Az étkezési szokások vizsgálatakor áttekintették a résztvevők által reggelire fogyasztott élelmiszereket is. Itt arra jutottak, hogy míg bizonyos élelmiszercsoportok - gabonafélék, tejtermékek - mellőzése összefüggést mutatott a pszichoszociális problémák magasabb valószínűségével, addig más táplálékok - feldolgozott húskészítmények - kihagyása épp ellentétes relációt jelzett. 

A cikk az ajánló után folytatódik

A tanulmányt jegyző egyik kutató, dr. José Francisco López-Gil a Medical News Todaynek az eredményeket értékelve elmondta, hogy az otthoni reggeli jellemzően a családtagok, gondviselők jelenlétében történik, így aztán a gyermekek érzelmi jóllétéhez is hozzájárulhat. A külső helyszínen elfogyasztott reggeli pedig gyakran mellőzi a szervezet számára fontos tápanyagokat, ugyanakkor a kelleténél magasabb energia- és zsírtartalommal bír. 

8 gyors és egészséges reggeli gyerekeknek

A kapkodós hétköznap reggeleken senki nem gondol békés kávézásokra, villásreggelire - legalábbis nem komoly opcióként. Ilyenkor valamilyen gyors harapnivalóra van szükség, amiről a legtöbb embernek a müzli ugrik be. Sajnos azonban számos termék cukorban vagy édesítőszerben gazdag, mesterséges színezékeket és aromákat tartalmazhat. Az alábbiakban összegyűjtöttünk néhány egészségesebb alternatívát, melyek között valószínűleg minden gyerek talál kedvére valót.

3-ból 1 gyerek üres hassal megy iskolába: 8 gyors reggeli, ami belefér a kapkodós hétköznapokba

Nézegess képeket!

Elolvasom

(Képek: Getty Images Hungary.)

Ezt is szeretjük