10 kegyetlen mondat, amit egyetlen gyereknek sem lenne szabadna hallania - Borítékolt a trauma
Szülői mondatok, melyek lerombolják a gyerek önbecsülését.
Szülőnek lenni óriási felelősség. Ezt először akkor érzi meg az ember igazán, mikor az első hetekben újszülött csecsemőjét próbálja életben tartani. Amikor azonban ezt az első akadályt sikerrel veszi a szülőpáros, jön egy sor következő. A hétköznapok taposómalmában néha könnyű megfeledkezni arról, hogy a szülő minden mondatának komoly hatása lehet a gyerek fejlődésére nézve.
Pedig nem lenne szabad, még indulatból sem olyasmit mondani, melyek az alábbiakban elhangoznak. Vannak szülői mondatok, melyek egy életre beleégnek a gyerekekbe és negatív irányban befolyásolják a személyiségfejlődést.
10 kegyetlen szülői mondat
Igen, a szülői lét néha több lemondással, esetleg csalódással jár, mint hittük. Ér panaszkodni, ér beismerni néha, hogy elfáradtunk, tévedtünk, de a gyereket hibáztatni nem ér. A kötődésre való képesség, az önbizalom kialakulása szempontjából óriási szerepe van az első gyerekkori emlékeknek. Az ekkor szerzett tapasztalatok megalapozzák, hogy a későbbieken hogyan viszonyul majd a gyerek a szűkebb és tágabb környezetéhez, mit gondol önmagáról, mennyire bízik meg saját magában, a világban.
Melyek azok a szülői mondatok, amik lerombolják a gyerek önbecsülését? - szólt a kérdés a Redditen. Rengeteg válasz érkezett rá, amikből az alábbiakban szemezgettünk - elrettentő példaként.
- Gyerekkorom egy szakaszában duci voltam. Egyszer apám azt mondta nekem, hogy más gyerekek azt fogják hinni, hogy lány vagyok, mert a súlyom miatt nőtt a mellem is. Kinek kell az iskolai zaklatás, amikor a szüleid a leggonoszabb sértésekkel állnak elő?!
- „Miért nem tudsz olyan lenni, mint xy?”
- „A te hibád, hogy így összekuszálódott az életem.”
- „Megszültelek. Tetőt raktam a fejed fölé.” Sajnos vannak családok, ahol ez a válasz a gyerek bármilyen tiltakozására.
- Anyám csaknem minden nap elmondta nekem, hogy én voltam az oka annak, hogy nem mehetett egyetemre, nem lett ügyvéd belőle.
- A nagyanyám a ’80-as években azt mondta anyámnak: „slampos vagy, a férfiak azt nem szeretik.” Anyám emiatt (és az anyja hasonló kedves megjegyzései miatt) mindig rosszul öltözöttnek, kövérnek érezte magát. A mai napig így van ezzel, pedig a mama már 10 éve meghalt.
- Anyám mindig azt mondta: „Szeretlek, de ez nem jelenti, hogy kedvelnem is kell téged.” Ez a mondata 25 évesen is velem van.
- „Soha nem leszel képes erre!”
- „Én hoztalak erre a világra, és ki tudlak vinni belőle.”
- Mindketten azt mondták, ha újrakezdhetnék, nem lenne gyerekük.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Olvass tovább - Ez a mérgező szülők 8 típusa
Ha valaki toxikus családban nő fel, az az egész életére rányomja a bélyegét. Sokan még felnőttként is a mérgező szülők hatásaitól szenvednek, és gyakran úgy, hogy nem is tudják, hogy mi áll a nehézségeik hátterében.
A mérgező szülők 8 fő típusa - A felnőtt gyerekekre is borzasztóan hathatnak
A mérgező szülők viselkedése nagyon káros a gyerekeikre, hatásuk még felnőttként is megmutatkozik. Leggyakoribb típusaikat vesszük sorra.
Elolvasom(Képek: Getty Images Hungary)
OLVASD EL EZT IS!
- magyarország
- nevelés