Sokan hiszik, hogy jó a gyereknek, de árt az agyfejlődésnek: ezt javasolják helyette a szakemberek
A mai napig léteznek járássegítő eszközök, melyeket a szülők a legjobb szándékkal használnak, ám kevesen sejtik, hogy árthatnak is.
Ahogy a baba cseperedik, a család örül, hogy egyre ügyesebb, ám egyúttal féltik is, hogy elesik, leesik, megüti magát. A járni tanuló egyéves pedig sok édesanya számára egyet jelent az állandósuló derékfájással. A történelem során a mozgásfejődésnek azt az időszakát, melynél a vízszintes létformából a függőlegesbe kerül át a gyerek, mindig igyekeztek megkönnyíteni, ám gyakran nem a megfelelő módszerekkel. Ez sajnos a mai napig igaz.
Ez a baj a kicsiknek szánt járássegítő eszközökkel
Már évszázadokkal ezelőtt is léteztek olyan, fából faragott járássegítő eszközök, melyekbe a gyereket beletéve a szülők könnyebben végezhették a hétköznapi teendőiket, nem csimpaszkodtak beléjük lépten-nyomon a járni tanuló gyerekek. A paraszti és a vagyonosabb világban egyaránt ismertek ilyeneket, a XX. században pedig jött az úgynevezett bébikomp, mely ugyanezt a célt szolgálta, csak helyet kaptak rajta csörgő-zörgő, zenélő ketyerék. Nemrégiben pedig egy ilyen eszközbe futottunk bele a neten.
A Baby Moon Walk egy járássegítő hám, mely a gyerek első lépéseit igyekszik biztonságosabbá tenni. Mára tudjuk, hogy minden olyan eszköz használatának, mely a baba, kisgyerek esetében egy mozgásfejlődési szakaszt siettet, komoly következményei lehetnek. Az állást, járást szeretik a gyerekek, mivel a függőleges pozíció egy új és izgalmas perspektívát jelent számukra. Fontos azonban, hogy a szülő megvárja, míg a gyerek önállóan húzza fel magát álló helyzetbe.
Ha ugyanis segítjük a gyereket a felállásban, járásban, akkor korábban kerülnek függőleges pozícióba, mint ahogy megérett rá az izomzatuk, gerincük, idegrendszerük. Egyúttal több időt is töltenek állásban annál, mint amire felkészültek, amennyit önerőből képesek lennének kivitelezni.
Tanulási zavart okozhat a járatás
A járatás rövid távú hátránya, hogy a gyerek nem tanulja meg, hogyan kell esni, és amikor a szülő nincs jelen, nagyobb magabiztossággal vág neki a veszélyesebb helyzeteknek. Hosszú távon pedig nem szabad elfelejteni, hogy a kúszásnak, mászásnak óriási szerepe van: segíti az agyfejlődést, a féltekék összehangolását. Ha a baba segítséggel ül, jár, annak később tanulási zavar lehet a következménye. Hiszen abban a szenzitív időszakban, amikor a kéz és a láb összehangolt mozgásának köszönhetően azoknak az agyi működéseknek az alapozása lett volna a cél, mely később az írás-olvasáshoz, számoláshoz szükséges, ő nem kúszott, mászott eleget, hanem már segítséggel járni tanult.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Hogy halad a mozgásfejlődésben?
A szakemberek azt javasolják, hogy a baba minden újabb mozgásfejlődési szakaszt önerőből tegyen meg. Azzal segítesz a legtöbbet, ha veszel néhány biztonsági zárat a fiókokra, ajtókra, nem engeded magaslat közelébe, de hagyod, hogy önállóan járjon, néha elessen. Mert ezekből a tapasztalatokból fog tanulni. Ha pedig szeretnéd nyomon követni, hogy hol tart a gyerek a mozgásfejlődésben, lemaradt-e esetleg kicsit az átlagtól, netán szükség lehet-e fejlesztő tornára, érdemes időről időre ránézni a Dévény Anna-féle tájékoztató füzetre, melyben egyszerű ábrákkal és rövid magyarázatokkal közérthető módon mutatják be, hogy mely életkorban milyen mozgásformák tekinthetők megfelelőnek, milyen gyanújelek esetén érdemes szakemberrel konzultálni.
Miért káros, ha így ül a gyerek? W ülés helyett ez a jó neki
Az is kérdés, hosszasan időzik-e W ülésben a kicsi.
Elolvasom(Borítókép: Getty Images Hungary)
OLVASD EL EZT IS!
- rajz
- mozgásfejlődés