Itt az újabb tündérmese? Hoffmann szerint sikertörténet az iskolák állami átvétele

Cél, hogy a gyerekek ugyanazon a műveltségi javakban részesedjenek.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Hoffmann Rózsa az iskolák állami fenntartásba kerüléséről szóló keddi budapesti sajtótájékoztatón azt mondta, hogy az átvétel - minden negatív előrejelzés ellenére - menetrendszerűen, pontosan, zökkenőmentesen zajlott.

Hoffmann Rózsa, fotó: MTI

"Ugyanazon műveltségi javak"

Közlése szerint formailag és jogilag a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, mint az állam erre kijelölt szervezete, átvette az iskolák többségének fenntartását, ez gond nélkül megtörtént.

Az átállásból a pedagógusok és a diákok úgyszólván semmit nem érzékeltek, és minden pedagógus megkapta a fizetését - tette hozzá.

Hoffmann Rózsa hangsúlyozta: az átalakítás célja, hogy az állam garantálja, a gyerekek "az ország minden településén (...) ugyanazokban a műveltségi javakban részesedjenek", és ezt ellenőrzik is a jövőben kialakítandó tanfelügyeleti rendszerrel.

Reményét fejezte ki, hogy intézkedéseikkel a közoktatás széttagoltsága jelentős mértékben és rövid idő alatt csökken.

Az államtitkár közlése szerint a közoktatás átalakítása része a kormány által meghirdetett megújulási folyamatnak, amely párhuzamosan zajlik többek között a közigazgatási, szociális, egészségügyi rendszer átalakításával, és ennek érdekében az elmúlt két és fél évben több mint 40 jogszabályt alkottak a közoktatási területen.

Így javulnak majd látványosan a gyerek jegyei

Nézegess képeket!

Elolvasom

Pedagóguslétszám

Gloviczki Zoltán közoktatásért felelős helyettes államtitkár kiemelte: nem az iskolarendszer államosítását hajtották végre, ugyanis magán- és egyházi iskolák továbbra is működnek majd. Emlékeztetett arra, hogy a háromezer lakosnál kisebb lélekszámú településeken az állam átvállalja a teljes működtetési költséget is, illetve 83 település kérte, hogy továbbra is fizethesse ezt, közülük 55-nek adtak erre engedélyt.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Kérdésre szólt arról is, hogy a közoktatási informatikai rendszerben - statisztikai adatgyűjtés eredményeként - rendelkezésükre állnak az egyes iskolák pedagógus-diák arányszámai, de ennek alapján nem fogják meghatározni a településeken dolgozó pedagógusok létszámát. Marekné Pintér Aranka, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ elnöke azt mondta: az átadás-átvételi folyamat a decemberben meghozott törvény szerint zajlott le, annak során 1297 székhelyintézményt működtető önkormányzattal kötöttek megállapodást. Az önkormányzati szakmai apparátus, illetve a 120 ezer pedagógus átvétele megtörtént, átsorolásuk folyamatban van - jegyezte meg.

Nem buta, csak fejleszteni kell

Ha a gyerkőcnek nem igazán megy a tanulás, részképességzavar is állhat a háttérben. Ismerd fel, hogy időben megkezdhesd a fejlesztést - videónk segít ebben.

Tankerületi igazgatók

Közlése szerint a vagyon használatáról, kezeléséről részletes megállapodást köt az intézményfenntartó központ az önkormányzatokkal, a tankerületi igazgatók vezetésével. A szakmai, iskolaszervezési, személyügyi kérdésekben az iskoláknak a jövőben a tankerületi igazgatókhoz kell fordulniuk, ahol pedig az önkormányzat működteti az iskolát, ott továbbra is az önkormányzattal tárgyalnak majd a működtetésről.

A központ vezetője kérdésre kitért arra: a nyugdíjas pedagógusoknak kérniük kell, ha továbbra is dolgozni szeretnének, a kormányzat pedig dönthet úgy, hogy továbbra is alkalmazza őket. Beszélt arról is, hogy felmérésük január végére készül el arról, hány nyugdíjas tanár dolgozik az országban.

Ezt is szeretjük