Nem is hinnéd, de ez is fejleszti a gyerek IQ-ját - Már babakorban is

Olyasvalamivel is növelheted a kicsi IQ-ját, amire talán soha nem is gondolnál.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Ki ne szeretné, ha kisbabájából eszes, okos gyerek, majd sikeres felnőtt válna? Éppen ezért érdemes már az első hónapoktól fogva módszeresen dolgozni azon, hogy a gyerek értelmi képességei fejlődjenek.

Olyan szülői feladat ez, ami annak ellenére, hogy elsőre nagy kihívásnak tűnik, valójában némi kreativitással és odafigyeléssel játszi könnyedséggel elérhető.

Beszéd és mondókák

Egyértelmű, hogy az a gyerek, akivel többet foglalkoznak, akihez többet beszélnek, értelmi képességeinek fejlődési ütemét tekintve előnyben van azokhoz képest, akikkel kevesebbet foglalkoznak. Nem kell nagy tudomány ahhoz, hogy az ember ezt belássa.

Így aztán érdemes a kicsihez minél többet szólni, és nem legyinteni, hogy még csak baba, és úgysem érti, amit mondanak neki, ugyanis ő többet ért meg abból, amit hall, mint azt sokan gondolnák. Nemcsak a beszéd, de a ritmusos mondókák is fejlesztő hatással vannak a kicsikre.

Játékok

Az egyik nagyon jó módja a kicsi értelmi fejlesztésének a színek, anyagok és formák minél változatosabb felsorakoztatása a gyerek környezetében, hiszen így minden pillantásával, minden érintésével egyre okosodhat.

Erre kiválóan alkalmasak a különböző gyerekjátékok. Nagyon sok szülő esik ugyanakkor abba a hibába, hogy csak a csengő-bongó-zenélő-kacsalábon forgó játékokban látja ezt az IQ-növelő hatást, pedig valójában, noha ezek tényleg jó játékok, és érdeklik a kicsiket, a legegyszerűbb színes textillabda is olyasvalami, ami fejleszti a gyereket.

Gyerekszoba

Végül jöjjön egy olyan IQ-növelő tipp, amiről nagy valószínűséggel még nem hallottál, pedig a kicsi értelmi fejlődése szempontjából fontos lehet. A kicsi szobájának falszíne befolyásolja ugyanis, mennyi lesz a gyerek IQ-ja. Ha kíváncsi vagy, miért, és mely színeknek milyen hatása van, kattints a képgalériára!

11 színvariáció a gyerekszobába, ami fejleszti a kicsi IQ-ját

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük