Cher 15 éves unokája: az énekesnő nemrég tudta meg, hogy létezik

Cher ügyel arra, hogy tartsa a kapcsolatot az unokájával, akiről csak nemrég tudta meg, hogy létezik.

Cher unokája
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Top olvasott cikkek

Cher közel 80 évesen tudta meg, hogy van egy 15 éves unokája. Így derült ki.

Cher unokája

Meglepő családi titokra derült fény a közelmúltban, kiderült ugyanis, hogy Cher már évek óta nagymama, csak éppen ő maga sem tudott róla. Az információ egy április 19-én megjelent interjúból derült ki, amelyet The Sun készített Kayti Edwardsszel. Edwards elárulta, hogy van egy 15 éves lánya, Ever, akinek édesapja Cher kisebbik fia, Elijah Blue Allman.

Az egykori modell elmondta, hogy 2010-ben esett teherbe, amikor rövid ideig romantikus kapcsolatban állt Allmannel. Állítása szerint a zenész nem vett részt a gyermek nevelésében, mivel nem akart apa lenni - számolt be erről a People.

Cher és fia, Elijah
Cher és fia, Elijah
Fotó: Barry King / Getty Images Hungary

Edwards azt is hozzátette, hogy ez az egész csak évekkel később derült ki, amikor Allman 2021-ben, drogtúladagolása után beszélt a gyerekről akkori feleségének, ami hamar családi pletykákat indított el. Cher azonban csak tavaly nyáron kereste meg őt személyesen.

- Cher tavaly júniusban felvette velem a kapcsolatot, és megkérdezte, igaz-e a történet, így be kellett vallanom. Azt mondta, már hallott róla valamit Elijah-tól 2021-ben, de nem tudta, hogy komolyan kell-e venni. Amikor megtudta az igazságot, szóhoz sem jutott - mesélte Edwards.

Az énekesnő képviselője nem kívánt nyilatkozni az ügyben, Edwards viszont úgy fogalmazott, a 79 éves énekesnő még mindig próbálja feldolgozni a hírt, ugyanakkor már elkezdett kapcsolatot kialakítani az unokájával. Az első találkozásra tavaly szeptemberben került sor, amikor Cher meghívta őket malibui otthonába egy éjszakára. 

- Nagyon kedves és figyelmes volt, együtt vacsoráztunk. Megkérdezte Evert, szeretné-e látni a gardróbját, és megmutatott neki egy farmert, amit egy koncerten viselt. Ez hatalmas élmény volt számára - derült ki.

A beszámoló szerint az énekesnp és unokája gyorsan megtalálták a közös hangot, együtt játszottak a medencében, Cher pedig érdeklődött Ever iskolai élete és szerelmi dolgai iránt is. Edwards azt is elárulta, hogy Cher karácsonyra és születésnapra is küldött ajándékot a lánynak, és folyamatosan tartják a kapcsolatot.

Friss fotókon Cher és transznemű gyereke: az 55 éves Chaz Bono már férfiként éli az életét

Az amerikai színész még Chastity Sun Bonóként látta meg a napvilágot.

Elolvasom

Cover-fotó: GettyImages

Az illatok terápiás ereje

Már megvásárolható a Femina első könyve: 

A láthatatlan gyógyító

Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában? 

Promóció

Ezt is szeretjük