Hótakaróba burkolózó táj, karácsonyi hóesés - sajnos az utóbbi években nem igazán tapasztalhattuk meg, milyen egy igazi ünnep porcukorszerű hóval borítva.
Manapság, amikor már pár hópehelynek is örülünk, még szívmelengetőbb a régi fotók látványa. 40-50 évvel ezelőtt a tél egyet jelentett a méteres hótakaróval, a domboldalon szánkózással és a hatalmas hóemberek építésével.
Így játszottak annak idején a gyerekek a hóban
Nosztalgiázz velünk, és nézz meg néhány ritka fotót a múltból: így játszottak a '60-as, '70-es és '80-as években a gyerekek a nagy hóban.

1963-ban a Dombó Pál utcánál életnagyságú hóembert is lehetett építeni.
Fotó: Fortepan/Erky-Nagy Tibor

1965-ben a mai Rózsakert lakópark helyén még bőven volt hely a korcsolyázásra. Ebben az évben olyan nagy mennyiségű hó hullott az országra, ami a 20. század egyik legnagyobb árvizét okozta.
Fotó: Fortepan/Bauer Sándor

1979-ben Szentendrén a Czóben Múzeum és a város legrégebbi épülete, a Keresztelő Szent János-plébániatemplom előtt is csak óvatosan lehetett lépegetni a csúszós úton.
Fotó: Fortepan/Déri György

1980-ban a MÁV Nevelőintézet diákjainak önfeledt szánkózása. Az intézménybe egyénként a rossz körülmények között élő vasutas dolgozók gyerekei kerültek, akik elhelyezéséről, taníttatásról, nevelésről gondoskodtak.
Fotó: Fortepan/Baráth Endre

1980-ban a mostani Hajógyári sziget területén, a régi Óbudai-szigeten, a Május 9. parknál több játszóteret létesítettek, a leghíresebb a ródlidomb és a csúszdás játszótér volt. Itt aztán remekül lehetett lesiklani a hóban.
Fotó: Fortepan/Latky Katalin Főkert

A Városligeti Műjégpályát 1870-ben Rudolf koronaherceg részvételével nyitották meg a korcsolyázók számára. Ez a fotó 1983-ban készült.
Fotó: Fortepan/Magyar Rendőr

1986-1987 telére bizonyára sokan emlékeznek: abban az évben olyan hatalmas havazás volt az országban, hogy az iskolák egy időre bezártak, a munkahelyek megközelíthetetlenné váltak, és az utcákon álló autókat fél méter vastag hó takarta be. Minden bizonnyal a gyerekek örültek a legjobban a hatalmas hótakarónak.
Fotó: Fortepan/Ulmann Kornél

Akinek nem volt saját kertje, az 1983-ban, a Toronyház utcában is kedvére játszhatott a hóban.
Fotó: Fortepan/Csonka Sándor
Segítünk megtalálni a legjobbat!
A Vitaminkalkulátorunk 9 egyszerű kérdéssel több mint negyven vitaminunk közül ajánl két olyan terméket, amik céljaidnak leginkább megfelelnek. Figyelembe vesszük a fizikai aktivitást, étkezési szokásokat és érzékenységeket, hogy a legjobb döntést hozhasd. Tudjuk, hogy könnyű elveszni a részletek közt, de mi itt vagyunk, hogy segítsünk!
Promóció
Borító-és ajánlóképek: Fortepan