"Másfél óráig bömbölt, mert nem a piros zoknit adtam rá" - Anyák segítő tanácsai, hogyan kezeld a hisztit

Édesanyák mesélnek arról, kinél milyen módszer, praktika vált be.

GettyImages-667465376
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A hiszti kezelése egyike a legnagyobb kihívásoknak, melyekkel szülőként szembenézünk. Az egyik pillanatban egy önfeledt és mosolygós gyereket látunk, a másik pillanatban viszont kisördöggé változik, vöröslő fejjel toporzékol, sír, és a földhöz veri magát. Ilyenkor a legtöbb szülő tanácstalanul és tehetetlenül bámul maga elé, hiszen gyakran fogalma sincs, mit tegyen az adott szituációban.

A hiszti elengedhetetlen része a kisgyerek lelki, illetve mentális fejlődésének, erről ebben a cikkünkben írtunk bővebben. A gyerek nem bosszantani akarja a szülőt viselkedésével, a dackorszakban még nem képes beazonosítani és szabályozni az indulatait, a feszültséget pedig hisztivel vezeti le.

Tanácsok, hogyan kezeld a hisztit

Igen ám, de attól, hogy a szülő megérti, milyen folyamatok játszódnak le éppen a gyerek személyiségének kibontakozásában, az örökös nyafogás, az állandó elégedetlenség, a sok sírás a legtöbb szülőt kihívások elé állítja. Ember legyen a talpán, aki ezt az időszakot könnyek és idegeskedés nélkül átvészeli.

GettyImages-1180835131

Az alábbiakban anyákat kérdeztünk: kinek milyen módszer vált be a hiszti kezelésére? 

"Másfél óráig bömbölt, mert nem a piros zoknit adtam rá"

- A kisfiam olyan kétéves lehetett, amikor az egyik napsütötte tavaszi szombaton kirándulni indultunk volna. Szépen felöltöztettem, sárga nadrágot és zöld felsőt kapott. Kiválasztottam számára egy színben hozzá passzoló zoknit, hogy kicsit divatozzunk, de amikor a lábára akartam adni, heves ellenkezésbe kezdett. Ideges tekintettel és könnyes szemmel jelezte, hogy bizony ő ezt nem fogja felhúzni. Pár perc alatt annyira belelovalta magát, hogy vöröslő fejjel bömbölt, és követelte a piros zoknit. Mivel elhatároztam, hogy következetes leszek, először próbáltam neki elmagyarázni, hogy a piros zokni most piszkos, a szennyesben van, gyorsan vegyük fel ezt a szép szürkét, és induljunk, de erre még hangosabb üvöltésbe kezdett, én pedig egyre idegesebb lettem.

Első gyerekes szülőként a kisfiam első nagy hisztijénél én és a férjem is csak álltunk, bámultunk magunk elé, és vártuk, hogy elmúljon a pillanat. Úgy voltunk vele, tombolja ki magát, tíz perc múlva megnyugszik, és indulhatunk is. Hát, nem így lett. Már olyan negyven perce toporzékolt, sírt és zihált, amikor eldöntöttem, jó, legyen, ennyit a következetességről, ráadom a piszkos piros zoknit, csak hagyja abba. De akkor már ő nem akarta felvenni azt a színűt. Kínáltam neki zöldet, kéket, feketét, egyiket sem akarta felvenni, a sírást pedig tovább folytatta. 

Másfél óráig bírta így, én és a férjem pedig csak hallgattuk és hallgattuk, de egyikünk sem tett semmit. Próbáltam magamhoz szorítani, megölelni, de nem használt. A gyerek sírt, én ideges voltam, majd én is sírtam. Hagytuk, hogy kitombolja magát, nem szóltunk hozzá, de mellette voltunk, hogy érezze, nincs egyedül. Miután valahogy megnyugodott, megöleltem, sikerült ráadnom a szürke zoknit, és elindultunk. Akkor megtanultam, ki kell várni, míg elmúlik, ez az egyetlen módszer, ami biztosan működik - - mesélte a 31 éves Bea.

A cikk az ajánló után folytatódik

"Jó és rossz zsaru"

- Utólag mondhatom, hogy a gyerekünknél a jó és rossz zsaru felállás vált be. Ha az akkor hároméves kislányom valami miatt elkezdett hisztizni vagy toporzékolni, és minden szép szó vagy ölelkezési kísérlet ellenére sem tudtunk rá hatni, az apja egyszerűen fogta, és betette őt a kiságyába a szobába, az ajtót pedig bezárta. Tudom, hogy nem szabad síró gyereket egyedül hagyni, és minden családnál máshogy működik, de nálunk ez jött be: nagyjából 15 másodpercig hagytuk őt a szobában, tovább sose szoktuk. Én nyitottam neki ajtót, odamentem hozzá, és megöleltem. Ő viszonozta az ölelést, és rögtön megnyugodott. Pár perc elteltével megbeszéltük, miért viselkedett csúnyán, vagy apa és anya miért volt szomorú vagy éppen ideges. Mivel olvastam, hogy fontos, hogy beazonosíthatóak legyenek az érzelmek, ezt mondtam neki: Tudom, hogy most mérges vagy, mert ropit kértél reggelire én meg nem adtam neked, de a gríz is ugyanolyan finom, gyere, készítsük el együtt. 

Nem tudom, a módszernek köszönhetően, vagy annak, hogy egyre okosodik, ma már a hisztik csupán pár percesek, és ha érzi rajtam azt, hogy kezd felmenni bennem a pumpa, már ő jön oda hozzám, és kéri, hogy öleljem meg, és ne haragudjak rá. Ja, és az apjával remek a kapcsolata - mondja a 34 éves Timi.

GettyImages-177091513

"Nem vagyok büszke arra, amit tettem, de hatásos volt"

Nincs olyan, hogy végtelenül türelmes és nyugodt szülő. Van, hogy nálunk is elszakad a cérna, amikor semmi sem használ, amikor fáradt vagy, és az a legutolsó dolog, hogy egy hisztiző gyerekkel hadakozz. 

Nem vagyon büszke arra, amit tettem, de azért osztom meg a történetünket, hogy ne érezzen bűntudatot a szülő azért, hogy ha egyszer nem úgy viselkedik, mint azt a pszichológusok ajánlják. Ötéves lehetett, amikor elkezdett toporzékolni valami miatt, és egyszerűen nem hagyta abba. Próbáltam vele megbeszélni értelmes emberek módjára a problémát, de csak kötötte az ebet a karóhoz. Mantráztam magamban, hogy ez a természetes fejlődés része, de amikor már húsz percen keresztül ordított a semmiért az esti lefektetés előtt, fogtam, betettem ruhástól a zuhany alá, és lelocsoltam hideg vízzel. Erre még nagyobb lett a sírás, de meg kell mondjam, hatásos volt. Azóta elég ezzel megijeszteni, hogy megy a zuhany alá, és rögtön abbahagyja a nyafogást - vallotta be a 32 éves Kriszta. 

"Nálunk az elterelés vált be"

- Minden gyermek más, mindenkinél más nevelési módszerek jönnek be, nálunk a hiszti kezelésére a figyelemelterelés a legjobb megoldás, ami azért nem mindig megy könnyen. Ha az utcán sétálunk, és rátör a hiszti, mert például nem engedem neki, hogy hazavigyük a békát, amit épp akkor pillantott meg, próbálom valamivel kibillenteni őt: "Nézd, ott egy repülő az égen, látod, milyen fehér, hosszú csíkot húz maga után?" Néha használni kell az ember fantáziáját, hogy sikert érjen el, volt, hogy a négyéves fiamnak odakiáltottam: Nézd, ott van egy hatalmas sárkány, gyere, fussunk utána, és keressük meg, hova bújhatott”  - Mondja a 35 éves Brigi.

GettyImages-904487778

"Így védem ki, hogy ne hisztizzen az üzletben"

- Szerintem minden szülő legkínosabb pillanata, amikor a gyerek nyilvános helyen hisztizik. A bevásárlóközpontok remek alkalmat adnak erre, hiszen végtelen sok finomság és játék közül lehet választani, nem meglepő, hogy ezek láttán a gyerek nem képes uralkodni magán. Az én kisfiam nagyjából két és fél éves koráig babakocsit használt, az üzletben jól jött, hogy ne szaladgáljon el, és ne tegyen be mindent a bevásárlókosárba, ami a keze ügyébe kerül. Háromévesen, amikor már nagy fiú volt ahhoz, hogy babakocsiban üldögéljen, előre megbeszéltem vele minden egyes alkalommal, amikor üzletbe mentünk, hogy egy, csakis egy dolgot választhat! Volt, hogy csokitojást választott, volt, néha joghurtot, de volt, hogy 5000 forintos kisautót, amire húztam kicsit a számat, de mivel megígértem, tartottam magam ahhoz. Azóta, ha üzletbe megyünk - hároméves múlt -, mindig megemlíti, hogy egy dolgot szeretne választani. Ha kettő tetszik meg neki, megkérem, válasszon a kettő közül, melyiket szeretné jobban. Kiválasztja, és nemcsak a terméknek örül, de annak is, hogy övé lett a döntés joga - mondja a 31 éves Júlia.

Miért hisztizett a gyerek?

Ilyen, utólag már mókás helyzetekben kattintottak, és tettek közzé képeket szülők: tíz vicces ok, amiért a kicsiknél elszakadt a cérna.

Mert nem lakhatott a hűtőben: 10 vicces ok, amiért beindult a hisztigyár a kicsiknél

Nézegess képeket!

Elolvasom

Borító-és ajánlóképek: Getty Images Hungary

Ezt is szeretjük