Ugyanazt eszi a gyerek reggelire, mint te? A szakértő szerint ez nem túl jó ötlet

Tudd meg, meddig kell odafigyelned arra, hogy mást kapjon!

A reggeli az egyik legfontosabb étkezés, de vajon mennyire kell különböznie a felnőttek és a gyerekek reggelijének? Erről tettünk fel kérdéseket szakértőnknek, a Nestlé dietetikusának, dr. Badacsonyiné Kassai Krisztinának.

- Mit kell tartalmaznia egy optimális reggelinek egy kisgyerek számára?

- A kisbabából kisgyerekké fejlődő új családtag a kezdeti szoptatás után a hozzátáplálással integrálódik a családi étkezésekbe, így a reggelibe is.

A teljes értékű reggelinek a szoptatás vagy a tápszeres etetés abbahagyása után lesz jelentősége. Ez nagyjából egy-másfél éves kor körül kezdődik. Innentől kezdve szénhidrátot, rostokat és fehérjét egyaránt tartalmazó reggelit érdemes adni a picinek. De ennél korábban, körülbelül 6 hónapos kortól már kínálhatunk gabonapelyhekből készített kását, amelyet ízlés szerint gyümölccsel és fahéjjal ízesíthetünk.

A natúr gabonapelyhek amúgy jól használhatóak rizs helyett, rakott, töltött ételekhez, húsgombóchoz is.

Azonban a gabonafélék bevezetésével a szervezet optimális folyadékellátására fokozott figyelmet kell fordítani. A csecsemő és a kisded számára az élelmi rostok bővebb bevitele plusz folyadék, víz fogyasztását teszi szükségessé minden életkorban.

Együnk jól egy teljesebb életért!

Útravaló gyermekünknek: a gyermekkori táplálkozás minősége és az ekkor kialakuló szokások jelentősen befolyásolják a későbbi egészségi állapotot. Tudj meg többet a kiegyensúlyozott táplálkozásról, és alapozd meg gyermeked jövőjét!

- Kell, hogy a kisgyerekek reggelije különbözzön a szülőkétől? Hány éves kortól eheti ugyanazt a reggelit az egész család?

- Igen, vannak olyan ételféleségek, amelyek a kicsik emésztőrendszere számára még túlságosan megterhelőek, ezért ezeket jobb kihagyni az ő reggelijükből. Ilyen a tehéntej, amit az óvodás, iskolás gyerekek már nyugodtan fogyaszthatnak, de korábban nem javaslom ennek kínálását.

Emellett ha a szülő teljes őrlésű, korpát is tartalmazó lisztből készült kenyeret eszik, érdemes a gyerekeknek egyszerűbb kenyeret, zsömlét adni. Célszerű két-hároméves korig az alacsonyabb korpatartalmú, rostokban kevésbé gazdag termékeket választani nekik. De utána, vagyis nagyjából hároméves kortól már csak a gyerekek és a szülők ízlése határozza meg a hasonlóságokat és különbségeket.

7 étel, amit óvatosan adj a gyereknek 1 éves kora előtt

Nézegess képeket!

Elolvasom

A teljesség igénye nélkül néhány életkori sajátosság a tányér körülről:

  • Mivel a kéz használata szükséges az ételek elfogyasztásához, a szalvéta célirányos alkalmazását akár már másfél éves kor körül elkezdhetjük tanítgatni.
  • A szendvicset darabokban, alkatrészeire szedve érdekesebb elfogyasztani, ezért ezt szívesen meg is teszik a kicsik.
  • Amíg a rágás nem megy tökéletesen, mert a fogak még kicsik, kevesen vannak, az idő nem elég a teljes felaprításhoz, addig a húsokat daraboljuk kicsire, puhítsuk fel jól, mert egy galacsinra nyammogott darab a sült husiból igazi degusztáló étel lehet a gyermek számára.
  • Az evőeszközök közül a villa - biztonságos babaevőeszköz legyen - használata szokott könnyebben menni, a kanalazás nehezebb, ezért a levesek fogyasztása két-hároméves kor körül kezd rutinná válni.
Ezt is szeretjük