Ilyen volt az úttörővasúton utazni a 70-es, 80-as években: csak jeles tanulók lehettek a gyermekvasút kalauzai
Az Úttörővasút lehetőséget biztosított a gyerekeknek arra, hogy kipróbálhassák magukat kalauzként, pénztárosként vagy peronügyeletesként.

cover-ok
Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

A Gyermekvasút, azaz a volt Úttörővasút több mint hetven éve szeli át Buda legszebb vidékeit a Széchenyi-hegy és Hűvösvölgy között. A kisvasút építése 1948-ban kezdődött, első 3 kilométeres szakaszát - amely a Széchenyihegy végállomástól Normafa megállóhelyen és Úttörőváros - ma Csillebérc - állomáson át Előre - ma Virágvölgy - állomásig tartott - még ugyanebben az évben adták át.


A nagy múltú vonat eredetileg azzal a céllal épült, hogy a csillebérci gyermektábort könnyebben megközelíthessék, miközben a gyermekek kipróbálhatták, milyen felelősségteljes feladat kalauznak, jegykezelőnek, peronügyeletesnek lenni.


Csak jó tanulók lehettek vasutasok

Eleinte kétszáz általános iskolai tanulót képeztek ki vasutasfeladatokra, a felkészítés pedig az oktatási intézményekkel karöltve történt. A kalauzszerepre ezért csak jól tanuló diákokat vettek fel, a hármas osztályzat kizáró ok volt. Nosztalgiázz velünk, és nézd meg a régi fotókat!

Borító- és ajánlóképek: Fortepan

Ezt is szeretjük