Miben lesz tehetséges a gyerek?
Ezek a dolgok árulkodhatnak arról, hogy a csemetéd tehetséges valamiben.
Amikor a világra jön egy gyermek, akkor még nem lehet sejteni, ki is sírt fel a szülőszobán: egy hegedűművész, festő, énekes, esetleg professzor, akinek talán a rák gyógymódját köszönheti majd a világ.
Pedig a tehetség már ott van a csöppségben, csak néhány év kell, hogy meglegyen a kibontakoztatásához szükséges értelmi alap, és persze figyelem, hogy mindez ne maradjon felfedezetlenül.
A legtöbb a szülői és tanári háttéren múlik, ezért a két oldalnak rendszeresen konzultálnia kell a csemetéről. Hiába csillan meg ugyanis lépten-nyomon egy gyerek tehetsége, ha azt senki nem veszi észre, és kezd vele komolyabban foglalkozni. A tehetséget ugyanis ápolni kell, hogy egyre jobban kinyíljon és fejlődjön.
Az alábbi négy jel arra utal, hogy gyermeked tehetséges lehet valamiben.
Nagyon jó ritmusérzék
Gyerkőcödnek nagyon jó a ritmusérzéke? Lehet, hogy egy jövendőbeli táncművészt ismerhetsz a személyében.
Vannak babák, akik már egészen korán érzékenyen reagálnak a zenére, és ritmusra rázzák a kezeiket, lábaikat, ha valamilyet hallanak. Ez később, totyogós korban aranyos táncikálásba mehet át. Ha felfedezed csemetéd jó ritmusérzékét, és látod, hogy élvezi a táncot és a zenét, már ovisként járathatod gyermektánccsoportba, ahonnan, ha érez hozzá kedvet, tini- és felnőttcsoportba is mehet, majd az út végén ott állhat akár a táncművészeti főiskola is.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Feltűnően jó memória
Csemetéd egy-kettőre megtanulja a szövegeket? Talán egy paragrafusokat kívülről fújó jogász, esetleg orvos vagy tanár lesz belőle.
Szintén a jó ritmusérzék érhető tetten, de a jó memória is, ha a gyerek könnyen és gyorsan megtanulja a különféle mondókákat. Az ilyen aranyos, néhány soros versikék nemcsak szórakoztatóak, de fejlesztik is a gyereket, ráadásul a benne szunnyadó tehetségre is felhívhatják a figyelmed szülőként. Tanuljatok együtt mondókákat, néhány soros gyerekverseket! Ez az iskolai tananyag memorizálására is felkészíti a gyereket.
Téged is lenyűgöznek a 3 éves gyerek rajzai - A papa csak kicsit segített
Nézegess képeket!
ElolvasomÜgyes rajzok
Társainál ügyesebben rajzol a csemetéd? A jövőben akár elismert festőművész is válhat belőle.
Amikor a gyerek rajzol, már egészen kicsi korától érdemes leülni mellé az asztalhoz, és vele együtt próbálgatni végig a különféle ceruzákat, tollakat, idővel a gombfestéket. A sok szín, rajz és főleg, hogy anyukája, apukája vagy más szerette foglalkozik vele, rendkívül szórakoztatóak a csemete számára, ráadásul, ha a szülő elég figyelmes, fény derülhet arra is, hogy a kicsiben ott lapul a tehetség. Erre utal például, ha koránál ügyesebben bánik a ceruzával, ecsettel, és nagyobbacskaként a színekkel. Például ügyesen átlátja, mely festékek összekeverésével milyen színt kap.
Jó zenei hallás
Gyermeked igazi dalos pacsirta, akinek érzéke van a zenéhez? Sikeres énekes, dal- vagy zeneszerző is lehet még nagykorában.
Ha csemetéd szeret énekelni, és úgy hallod, jól is megy neki, annál árulkodóbb jele nincs annak, hogy tehetséges énekes. Mindemellett, ha együtt énekeltek, vagy a csemetéd más kicsikkel dalolgat, és a hangokat elvétő felnőttet vagy gyereket rendre kijavítja, helyesbíti, hogy nem jól énekli a dalt, az még árulkodóbb jele lehet a kiemelkedő zenei hallásnak, amivel foglalkozni kell. Ha kedvet érez hozzá, és anyagilag is megtehetitek, járasd énektanárhoz vagy zeneiskolába.
Semmit ne erőltess!
Akár tehetséggel született a gyerek a világra, akár nem, egy dolgot mindenképpen jó, ha szülőként megszívlelsz. Soha semmit ne erőltess a gyereknek. Ne küldd táncórára, rajzszakkörre, ha nem szeret járni, ne kényszerítsd, hogy hosszú órákon át gyakoroljon a zongorán, ha nem akar, vagy tanuljon meg sokkal több gyerekverset, mint amennyit szórakozás közben megtanul. Ezzel ugyanis egy életre megutáltathatod vele az adott dolgot, és tehetsége elvész.
Lehet, hogy mindenképpen el fog, mert amiben tehetséges, nem fogja soha vonzani. A lényeg, hogy szülőként segítsd és támogasd a gyereket abban, hogy ami ki akar bontakozni, az kibontakozhasson, de soha ne tereld őt olyan irányba, még jó szándékból sem, ami neki nem szerez örömet.
OLVASD EL EZT IS!
- különleges gyerek
- Gyerek
3 jel, ami arra utal, hogy a gyerek emlékszik az előző életére
- kisgyerek
- mese
Gyerekkorunk 7 legjobb rajzfilmje
- kisgyerek
- család