
Egyetlen jel babáknál, ami autizmusra vall
Már pár hónapos korban megfigyelhető a betegség egyik legjellegzetesebb tünetének számító gyenge szemkontaktus.

Már két hónapos korban kimutatható az autizmus egyik jele a gyerekeknél - derült ki amerikai kutatók új vizsgálatából, amely során a babák szemkontaktusát elemezték születésüktől hároméves korukig.
Gyenge szemkontaktus
A szakemberek arra jutottak, hogy a háromévesen autizmussal diagnosztizált babáknál már az életük első pár hónapjában megfigyelhető volt a betegség egyik legjellegzetesebb tünetének számító gyenge szemkontaktus.
A Nature című folyóiratban közölt tanulmány szerzői szemmozgást követő technológiával mérték, hogy a gyerekek miként néztek és válaszoltak bizonyos szociális jelekre.
Az atlantai Emory Egyetem orvostudományi tanszékének szakemberei által vezetett vizsgálat szerint a későbbiekben autizmussal diagnosztizált babák már kéthónapos koruktól kezdődően folyamatos szemkontaktus-csökkenést mutattak, amikor természetes emberi interakciókat mutató videókat nézettek velük - adta hírül a BBC News.
- Ezek az autizmus legkorábbi jelei, amelyeket valaha megfigyeltünk - húzta alá a kutatást vezető Warren Jones. A vizsgálat során a szakemberek 59 olyan csecsemőt figyeltek meg, akiknek esetében magas volt az autizmus kockázata, mivel a testvérük is a betegséggel élt, valamint 51 olyan babát is bevontak, akiknél alacsony volt a kockázat.
A kutatók egészen hároméves korukig követték figyelemmel a gyerekeket: ekkor hivatalosan is kivizsgálták őket, 13-uknál állapították meg az autizmust és az Asperger-szindrómát is magába foglaló autizmus spektrumzavart - ASD: 11 fiúnál és két lánynál.
Holisztikus megközelítésre van szükség
A kutatók ezután alaposan elemezték az érintett gyerekek szemmozgására vonatkozó adatokat és meglepő eredményre jutottak. "Az autizmussal élő csecsemőknél a szemkontaktus már életük első hat hónapjában csökkeni kezd" - mutatott rá Jones, hozzátéve, hogy ezt kizárólag kifinomult technológiával lehet észlelni, vagyis a szülők számára láthatatlan. Mint hangsúlyozta, amennyiben a szülőknek aggodalmaik vannak, mindenképpen keressék fel gyermekorvosukat.
A brit Nemzeti Autizmus Társaság - NAS - információs, tanácsadási és támogatási vezetője, Caroline Hattersley szerint a szakemberek "nagyon kicsi mintára alapozták eredményeiket, ezért a vizsgálat nagyobb volumenű megismétlésére van szükség, mielőtt bármilyen konkrét következtetés levonhatóvá válna".
-
Fehér Swarovski® kristályos dupla ékszerszett17 490 Ft
-
Rózsaszín és fehér Swarovski® kristályos nyaklánc14 290 Ft
-
Ezüst nyaklánc patkó alakú ezüst medállal8 150 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
-
Kék és fehér cirkónia kristályokkal díszített ezüst ékszerszett27 900 Ft
-
Rock and Roll szív alakú fülbevaló8 490 Ft
-
Arany csepp medál31 200 Ft
-
Ezüst nyaklánc különleges nap medállal8 590 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló csepp alakú ezüst foglalatban11 900 Ft
-
Swarovski® kristályos Eiffel tornyos nyaklánc7 990 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos pillangó alakú nyaklánc9 390 Ft
-
Cirkónia kristályos minimalista négyszög ezüst fülbevaló13 900 Ft
-
Helló nyár nyaklánc15 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített medállal9 150 Ft
-
Háromszínű négyes fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm21 900 Ft
A szakember rámutatott: nincs két egyforma autista ember, ezért olyan holisztikus megközelítésre van szükség a diagnózis felállításakor, amely figyelembe veszi az adott egyén viselkedésének minden egyes aspektusát.
OLVASD EL EZT IS!

- kisgyerek
- viselkedés
Kis súllyal született a gyerek? - Nagyobb eséllyel lesz autista

- gyereknevelés
- első év
Az autizmus 3 alig látható jele babakorban

- betegség
- kisgyerek