Az autizmus korai jelei: hogyan ismerheted fel?

A szakember tanácsai

Az autizmus már nagyon korán felismerhető, dr. Gyarmati Andrea azt is elmondja, hogyan.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A gyerekekre jellemző, hogy olykor csökönyösek, netán hisztiznek, ha valamit nem akarnak megtenni, de sajnos nem mindig életkori sajátosság áll a háttérben.

Az autizmus komoly betegség, amelynek jellegzetes tüneteit könnyedén össze lehet téveszteni azzal, hogy a gyerek egyszerűen csak akaratosabb az átlagnál. Olvasd el, a szakértő szerint mi a teendő ilyen esetben.

Tisztelt Gyarmati Andrea!

Kislányom három és fél éves, és egyszerűen nem hajlandó semmit megcsinálni egyedül. Nagy veszekedések és könyörgések árán már néhány dolgot megtesz, de semmi mást, amit kéne. Az óvodában sem hajlandó együttműködni, amikor valami feladatot kap, például rajzolás. Ezzel lenne nekem problémám - már minden csoporttársa rajzol és gyurmázik, és ő még csak meg sem próbálja. Mi a teendő vele kapcsolatban?

Kata

Kedves Kata!

Nincs könnyű helyzetben. Pontosabban nincsenek könnyű helyzetben. Sem ön, sem gyermeke. Azt írja, hogy a három és fél éves kislány csak nagy veszekedések és könyörgések árán hajlandó valamit is megcsinálni, amit kéne.

Lehet, hogy megharagszik rám, de én biztosan nem csinálnék semmit, ha veszekednének velem. Jó, az is igaz, könyörgésre, kérésre azonban megtennék mindent, de ez alkati sajátosság. Nézzük először a száraz tényeket, mit is kell-kellene egy ennyi idős kislánynak - és kisfiúnak is persze - tudnia?

A 15 leggyakoribb fejlődési rendellenesség

Nézegess képeket!

Elolvasom

A hároméves kor sajátosságai

Nézzük a hároméveseket, és ezen belül a motoros, mentális és szociális fejlődést. Ez pontosan azt jelenti, mit kell tudnia a gyereknek mozgásban, szellemileg, érzelmileg és társadalmilag, vagyis egy csoport tagjaként.

  • Motoros fejlődés: felveszi a cipőjét, egy lábon tud állni. Lábait váltogatva rakja a lépcsőn.
  • Reflex: a talpreflex még negatív.
  • Alkalmazkodás: hozzávetőlegesen képes lemásolni a kört.
  • Nyelv: többes számot és ragokat használ. Múlt és jövő időben is képes beszélni, használ névmásokat.
  • Egyéb: keresztnevét tudja. Felismeri a saját nemét. Majdnem tökéletesen öltözik és vetkőzik.
  • Fejlődik az önérzet. Otthonosan mozog ismerős helyen. Rövid ideig marad tisztán. Képekről kiválasztja az ismerős tárgyakat. Figyelembe veszi mások jogait és kívánságait.

Ha kicsit visszamegyünk az időben, és megnézzünk egy kétévest, ott az egyéb kategóriában szerepel, hogy zárkózott, valamint, hogy jobban szeret egyedül játszani. Még az is, hogy másokkal nem törődik. Ugyanakkor négyéves korra állhatatlan, de fantáziadús, feladatokat teljesít, viszont félénk. És persze még sok minden más egyéb is. A leglényegesebb, hogy problémáinak és félelmeinek türelmes megértésre van szüksége. Ezek tehát röviden az átlagos jellemzők.

Ovis bajok

Természetesen számos oka lehet annak, ha a kicsi nem találja a helyét az óvodában Tudj meg többet a témáról videónkból!

Minden gyerek más

Kedves Kata! Lehet, hogy kislánya érzékeny lélek, és talán kicsit el van maradva társaitól szociális vonatkozásban. Ám bizonyára van, lehet olyan, amiben ügyesebb, vagy többet teljesít az átlagnál. Sokszor írtam már, hogy nincs átlagos. Mindannyian egyszeriek és megismételhetetlenek vagyunk. Különböző képességekkel és feladatokkal jövünk erre a világra. Ez persze, tudom, nem segít a gond megoldásában, hiszen, ha egy gyerek visszahúzódó, magának való, mondhatni nem nyitott, akkor sok bántás, felesleges noszogatás érheti. Belekerülhet egy ördögi körbe. Csendes, visszahúzódó valamiért, ezért elmarasztalják, és ettől még inkább visszahúzódik.

Az autizmus jelei

Természetesen sok mindent kellene tudnom még ahhoz, hogy biztos diagnózishoz jussunk. Mindenesetre felmerül az autizmus lehetősége is. Az autizmus fogalma alatt egy olyan mélyreható személyiségzavar értendő, amelyben a gyerek - még tisztázatlan okból - képtelen a társas kapcsolatok felvételére, és teljesen magába zárkózik. Már csecsemőkorban feltűnnek kommunikációs problémák, a baba elhárítja a testi kapcsolatot, nem akarja, hogy fölvegyék, és ritkán nevet. Később a nagyobb gyerekek nem, illetve alig beszélnek, kényszeres magatartásformákat vesznek fel. Inkább tárgyakhoz kötődnek, mint emberekhez. Ezek elég komoly dolgok. Van persze olyan is, aki autisztikus vonásokat mutat, és nem ilyen nagymértékű az elváltozása.

Orvosi segítség

Kedves Anyuka! Keressenek fel mindenképpen pszichológust. Egy szakember segíteni tud bizonyos tesztek elvégzésével és az egész helyzet pontos feltérképezésével, hogy valóban komoly betegség áll-e fenn, vagy a kislány csak kicsit lemaradt, megcsúszott a fejlődésben. 

Bennem persze az is felmerül, talán nem elég ügyes, vagy valaki bántotta, és azért nem vállalkozik, mert fél a csalódástól. Ebben az esetben csak érzékenyebb az átlagnál, és több megértést, gyengédséget, támogatást kell, hogy kapjon. Ennek eldöntése is, nevezetesen, hogy erről van-e szó, szakember dolga.

Kedves Kata! Segítsen kislányának, ne nyugodjon bele ebbe a nem szokványos viselkedésbe. Én megpróbálnék sokat beszélgetni, játszani vele, hátha kiderül, mihez érez mégiscsak indíttatást. Sok türelemmel és rengeteg szeretettel, kitartással bízom benne, hogy találnak megoldást.

Ha további tanácsokat olvasnál a doktornőtől, esetleg te is kérdeznél tőle, kattints ide!

Ezt is szeretjük