Amikor bele kell nézni a gyerek telefonjába - A pszichológus figyelmeztet
Sok szülőnek okoz dilemmát az, hogy beleolvashat-e, miről chatel egész nap a gyereke.
Aki az okostelefonok előtt volt tinédzser, többnyire naplójával osztotta meg legmélyebb érzelmeit, félelmeit, gondolatait. Ekkoriban legnagyobb félelmünk az volt, hogy édesanyánk egy szép nap megtalálja és elolvassa a füzetkében rejlő titkainkat.
A digitális korban ma már napló helyett mobilok rejtik ezeket az információkat. A tinédzserek hosszú üzenetváltásokban tárgyalják ki életüket, amiből a szülő rendszerint kimarad. Ilyenkor pedig ott lebeg az erkölcsi dilemma: beleolvasni, vagy nem beleolvasni?
Illetlenség beleolvasni a gyerek üzeneteibe?
A Stanford Medicine tanulmánya szerint a gyerekek átlagosan 11 éves korukban kapják meg első telefonjukat, 12 és fél éves korukig pedig már gyerekek több mint fele kap mobilt. Ezzel együtt pedig az állandó chatelés is elkezdődik.
Na de mit tegyen a szülő, ha gyermeke álladóan valami fontos dologról diskurál? Illetlenség beleolvasni az üzenetekbe, vagy csak előrelátó aggódás? A válasz nem egyértelmű igen vagy nem. Az életkor, a gyerek személyisége és egyéb tényezők nagyban befolyásolják ezt a döntést. Most a szakértők elárulják, hogy pontosan mit kell figyelembe venni a szülőknek. Illetve természetesen bizonyos korig fontos a szülői felügyelet szoftver alkalmazása. Erről bővebben olvashatsz korábbi cikkünkben.
Az első, amit érdemes mérlegelni, az életkor. Amikor a gyerek megkapja első telefonját, érdemes átvilágítást végezni az online platformokon. Olyan ez, mint amikor elengeded pizsipartira, de lecsekkolod, kikkel megy. A kezdeti szakaszban muszáj megfigyelni, kikkel is üzenget napi szinten. - A fiatalabb gyermekek, különösen a 12 év alattiak esetében a szülők szükségét érzik, hogy felügyeljék a kommunikációjukat, hogy megóvják őket az olyan online kockázatoktól, mint a cyberbullying vagy a veszélyes tartalmak. Ebben a szakaszban a cél az útmutatás és az online biztonságuk biztosítása - mondja dr. Catherine Nobile pszichológus.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A másik ok, amikor érdemes belenézni az üzenetekbe, ha úgy érzed, hogy gyermeked zaklatás áldozata, vagy esetleg depressziós jeleket mutat. - Ha a gyermek magánéletének megsértése életmentő támogatást nyújt neki, akkor ez egy szükséges, de nehéz szülői döntés lehet. Ez érthető módon jelentős kapcsolati törést okozhat, ezért a szülőknek óvatosan kell megközelíteniük a témát - mondja a pszichológus.
A helyzetet érdemes megfontoltan megközelíteni és nyíltan elmagyarázni, miért érezték szükségét az üzenetek ellenőrzésének. - Meg kell találni az egyensúlyt a magánéletük tiszteletben tartása és a szülői felelősség teljesítése között. Ez magában foglalja a bizalom fenntartását és a kölcsönös tisztelet légkörének kialakítását - folytatja Nobile.
Bár lehetnek olyan körülmények, amikor szükség van arra, hogy megnézze, mit csinál a gyermeke a telefonján, tisztában kell lennie azzal is, ez mit okozhat. A magánélet megsértése ugyanis negatív hatással lehet a bizalomra, ráadásul megfojthatja a gyermek azon képességét, hogy kialakítsa a saját függetlenségét. Ha a szülő azért olvassa el az üzeneteket, mert nem képes megbirkózni a gyerek önállósodásával, akkor a beavatkozás inkább öncélú, és nem a gyermek érdekeit szolgálja.
A legfontosabb itt is a következetesség. Ha a szülő már az okostelefon első használatánál megszabja a határokat, akkor a gyereket sem fogja hideg zuhanyként érni az ellenőrizgetés. - A szülőknek tudatniuk kell a gyermekeikkel, hogy felügyelik őket: a tevékenységeiket, posztjaikat és üzeneteiket. Emellett fontos elmagyarázni, hogy feleslegesen nem fognak beleolvasgatni az előzményeikbe, viszont legyenek őszinték, osszák meg a szülővel is, ha baj van.
Így érdemes beszélni a tanárral, ha a gyerek szorong az iskolában: a pszichológus javaslata
A szeptemberi iskolakezdés sok gyerek lelkét megviseli.
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary)
OLVASD EL EZT IS!
- guinness rekord
- magasság