Így fejleszti jobban az IQ-t egy doboz, mint a több ezer forintos játék - Mutatjuk, mit csináljatok vele
Olcsó, mókás és nagyon hasznos.
Az agy négyéves korig eléri végleges méretének 90%-át. Ezért is érdemes már kisbaba-, illetve kisgyerekkorban megkezdeni az IQ-fejlesztését, persze nem megterhelve a csemetét, hanem úgy, hogy mindebben öröme teljen.
Nem feltétlenül van szükség speciális eszközökre vagy drága játékokra - egyes, bármely háztartásban fellelhető tárgyak is tökéletesen megfelelnek a célnak. Például néhány kartondoboz.
Komplex képesség
Az intelligencia komplex képesség, amely számos más képességet foglal magában, úgymint például a szóbeli, logikai, térbeli, zenei vagy mozgásos képességek. De ide tartozik az intraperszonális - személyen belüli - képesség is, vagyis az, hogy az illető mennyire tudja felismerni, megkülönböztetni és kezelni a saját érzelmeit, valamint az interperszonális - személyközi - képesség, ami a személy mindenkori környezetéhez való viszonyulását, illetve az azzal való bánásmódot jelenti.
Az intelligencia részben öröklött - azaz a gének által meghatározott - képesség, részben azonban fejleszthető, majdhogynem a gyerek születésétől kezdődően, annál is inkább, mert az agy négyéves korig rendkívüli ütemben fejlődik - voltaképpen ekkora a felnőtt méret 90%-át eléri. Az intelligencia alakulásában fontos szerepet játszik például az életmód és a közeg is, az étrendtől kezdve az ingereken át az elfogadó és támogató szeretetig. Érdemes tehát már a kisbabákat és az apró gyerkőcöket is "képezni", persze olyan módon, hogy az ne terhelje meg őket, és örömüket leljék az adott tevékenységben.
11 színvariáció a gyerekszobába, ami fejleszti a kicsi IQ-ját
Ezek a színek segítik az agyműködést, és a lélekre is hatnak. Kattintsd végig a galériát!
IQ-fejlesztő eszközök
A boltokban számos játék kapható, amely az IQ-hoz tartozó különféle képességeket hivatott fejleszteni - különböző árfekvésekben. Ám az, hogy a gyerek mennyire lesz intelligens, alapvetően nem azon múlik, hogy a szülőnek mennyire vastag vagy vékony a pénztárcája. Az erőn felüli költekezés helyett érdemes körülnézni otthon: biztos, hogy minden lakásban található jó néhány olyan eszköz, ami alkalmi játékszerként is beválik, miközben - szinte észrevétlenül - fejleszti a csemetét.
Mi mindent lehet csinálni egy kartondobozzal?
Ilyen például az egyszerű kartondoboz, leginkább kisebbeknek, akik szeretnek rendezkedni, és örömöt jelent számukra, hogy kisebb tárgyakat dugdoshatnak, dobálhatnak a készségekbe - ily módon pedig egyszerre fejleszthetőek a nagy- és a finommozgásos, illetve a logikai-térbeli képességek. Érdemes minél több, különböző méretű dobozt bevetni, amiket a kicsi egymásba vagy egymásra is pakolhat. Ha kiszínezed, figurákat rajzolsz rájuk, vagy más módon díszíted őket, a gyerkőc még szívesebben foglalatoskodik majd velük - ha pedig már elég nagy, a dekorálást együtt is végezhetitek. Olyat is játszhattok, hogy egy adott színű dobozba csak azzal megegyező színű holmik kerülhetnek, azaz kékek a kékbe, pirosak a pirosba, és így tovább. Ha mindeközben elmondod, mi történik, vagy ha gyermeked már tud beszélni, őt kéred meg erre, azzal beszédkészsége fejlődését is elősegítheted.
Ételtároló mint fejlesztő játék
Ha már dobozról van szó, hasznát vehetitek az ételtárolóknak is. Vegyél elő ilyeneket - jó, ha nagyság és forma tekintetében minél változatosabbak -, szedd le róluk a fedőt, majd kérd meg a gyerkőcöt, hogy találja ki, melyiknek melyik a teteje, és azt helyezze is rá. Számára ez egy kihívást jelentő, egyben szórakoztató feladat, az pedig, hogy méretekkel és alakokkal ügyködik, megint csak hozzájárul az IQ-ja növekedéséhez.
A rombolás is okosíthat
A különféle eszközökből létrehozhattok különféle "installációkat" is, például bútort, várat, vagy akár egy kisebb várost. Az se baj, ha a gyerkőc időnként lerombolja a művet, hiszen ezáltal is fejlődik a nagy- és finommozgása, illetve a szem-kéz koordinációja, nem mellékesen pedig színesedik a fantáziája, sőt, kreatívabbá is válhat ily módon - bár ez utóbbi nem tartozik bele az intelligencia fogalmába, a későbbiek során nagy hasznát veheti.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- kisgyerek
- család
Miről mesél a gyerek rajza?
- menekültek
- Terasz