10 mondat nyárra, ami megmentheti a gyerek életét: mondd el neki még ma
Különösen akkor fontos elmondanod ezeket, ha gyermeked már szervez önálló programokat.
Két héttel ezelőtt négy komáromi fiú azt mondta szüleinek, hogy focizni mennek, mindeközben azonban titokban fürödni mentek a Dunába. Csak hárman térhettek haza, mert negyedik, 13 éves, úszni nem tudó társuk egy nagyobb mélyedéshez lépve elsüllyedt és megfulladt.
A napokban két kisgyerek vesztette életét, akik a Duna Budafok-Tétény területére eső szakaszánál fürödtek. Amikor a lányt elsodorta a víz, a fiú utánament, hogy segítsen neki. Bár a fiút egy arra járó uszály legénysége kimentette, másnap a kórházban meghalt. A 14 éves lány holttestét hosszas keresés után találták meg.
Két tragikus fulladásos eset két hét alatt. Mit lehet tenni szülőként, hogy ne forduljon elő ilyen tragédia?
A gyerek az gyerek
Lehetséges, hogy nem hinnéd róla, hogy meggondolatlan, vagy füllentene arról, hová készül. De ne feledd, hogy akkor is gyerek, ha már nem szorul állandó felügyeletre, és csinál önálló programokat. A nyári szünetben megélt szabadságérzet bármelyik gyereket butaságba viheti, legyen szó illegális szakaszon való fürdőzésről vagy szervezett balatoni táborról.
Beszélgess el vele komolyan a fürdőzésről! Rágd a fülét akár már kisebb korától, évről évre, milyen fontos szem előtt tartani a veszélyeket. Legyen az illegális szakasz vagy kijelölt strand, ha ezeket észben tartja, az megmentheti az életét.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
10 mondat nyárra, ami megmentheti a gyermeked életét
- Csak ott szabad fürödni, ahol kijelölt strand van.
- Bóján túl kijelölt strandon sem szabad menni.
- Mellkasnál feljebb érő vízbe ne menjen a gyerek.
- Ha a másik gyerek bajban van, ne ő akarjon segíteni és ugorjon utána, hanem kérjen felnőtt segítséget.
- Ha nem úszik biztonsággal, akkor ne menjen has-mellkas közötti mélységnél beljebb, úszóként is álljon meg a mellkasig érő vízszintnél.
- Egy természetes víz nem egyenlő a medencés stranddal, a folyóknak sodrása van, és a folyókban, tavakban vannak hirtelen mélyülő részek.
- Felhevült testtel nem szabad hideg vízbe ugrani, mert megállhat tőle a szív.
- Soha ne játsszanak olyat, hogy gumicsónak, vízibicikli vagy más egyéb alatt úszkálnak át, mert a víz alatt elveszthetik a tájékozódási képességet, vagy beakadhat egy testrészük, és nem tudnak felszínre jönni időben.
- Ha bizonytalan a víz mélysége, ne ugráljanak a vízbe.
- Fejes helyett biztonságosabb lábbal lefelé vízbe ugrani.
OLVASD EL EZT IS!
- kórház
- gyerekek