Amikor kipurcantál, de a gyerek még mindig bírja: hogyan álmosítható el egyszerűen?
Szülők számára hasznos dolog lehet tudni, hogyan álmosítható el egy virgonc gyerek.
Vannak azok a napok, amikor a szülő már a nyelvén tapos, de a gyerek még mindig olyan friss, mintha csak egy órája ébredt volna, és, ha elérkezik az alvásidő, azt látja, minden próbálkozása ellenére esélye sincs szundikálásra bírni őt.
Vannak, akiknél ez gyakoribb, másoknál ritkább. A gyerek személyiségétől is függ, de jó tudni, hogy sokszor a túl fáradt gyerek is át tud billenni egy ponton, amitől fogva rosszalkodó kis tornádóvá változik, és szinte képtelenség megfékezni, pláne meghozni a kedvét a lefekvéshez. Az első és legfontosabb ezért, hogy a szülő nap mint nap ügyeljen a megfelelő mennyiségű alvásra, úgy délután, mint éjszaka. A gyerekek idegrendszerének, szervezetének erre nagy szüksége van.
Hogyan álmosítható el egy gyerek?
Vannak bizonyos trükkök, melyek a fel-alá szaladgáló, alvásról hallani sem akaró kis gézengúzokat is elálmosíthatják. Szülőként érdemes adni ezeknek egy-egy esélyt próba, szerencse alapon. Így nemcsak a gyerek kapja meg hamarabb a számára kiemelkedően fontos alvást, de a fáradt szülő is hamarabb pihenni térhet, különösebb harcok nélkül.
A külső ingerek csökkentése
A kisgyerekek fejletlen idegrendszerének alapvetően megterhelő lehet, ha túl sok ingert kapnak egyszerre, de lefekvés előtt különösen nagy hiba lehet, ha a szülő nem fordít figyelmet a nyugodt környezet kialakítására. Ne szóljon zene, legyen kikapcsolva a tévé, és égjen a kisebb fényű lámpa, ne a mennyezeti, erős fény. Egyenként érdemes elcsempészni a polcokra a gyerek mellől a rengeteg játékot, ezzel is csökkentve a körülötte lévő ingerek számát. A szülő maga se legyen erős ingerek forrása. Érdemes a szokásosnál is nyugodtabb, halkabb beszédhangra váltani, kerülni a lakásban a csörgés-zörgést. A nyugodt körülmények jó eséllyel csalogatni fogják az álommanót.
A türelmetlenség nem célravezető
Nehéz, ha fáradt egy szülő, de jó tudni, hogy maga alatt vágja a fát, ha türelmetlenkedik, szidja, esetleg lekiabálja a gyereket, hiszen ő ettől csak nyugtalanná válik, és még később fog elaludni. Ordibálni alapvetően nem szabad egy gyerekkel, hiszen ettől elvész a biztonságérzete, és minden ilyen alkalom nyomot hagyhat a lelkében.
Ha rakoncátlankodik, ellenáll, inkább pár perc nyugalmat érdemes hagyni neki, hogy elfeledkezzen kicsit erről, majd egyszerűen lapozni, és megpróbálni másképp kedvet csinálni neki a fürdéshez és lefekvéshez. A habos fürdő vagy egy kedves mese a fürdős kishajóról például hatásos lehet.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Az alvós holmik ereje
Az altatásban segíthet az állandó dolgok jelenléte. Ha van egy takaró vagy játék, ami állandó kellék ilyenkor, azt érdemes látható helyre kikészíteni, mert az elálmosodást ezek látványa, tapintása, illata reflexszerűen válthatja ki a gyerekből.
A mese sem mindegy, milyen
Az esti mese a gyerekek elalvási rutinjának jól bevált része, ám a mese jellege és a mesemondás mikéntje sem mindegy. Az ilyenkor mondott mese ne legyen túlzottan fordulatos, izgalmas, de pláne ne szerepeljenek benne szörnyek, sárkányok, egyebek, amelyeket le kell győznie a hősnek. Ilyen karaktereket ilyenkor nem érdemes beleszőni a mondott mesébe, mert a gyereknek félelmet, feszültséget okozhatnak. A mesemondó szülő ezúttal jobb, ha nem hangsúlyoz erősen, mert az is ébren tartja a gyereket, illetve érdemes halkan, lassacskán mesélni, hogy a lendületesség ne akadályozza a gyerek megnyugvását.
Legyen rutin!
Végül, nagy segítség lehet, ha a gyereknek van egy berögzült napi rutinja, melyben a lefekvési rutin is egy fix egységet képez, mindig ugyanakkor, mindig azonos sorrendben és módon történő lépésekkel. Ha a szülő a még pörgő gyerek mellett sorra veszi ezeket a rutinszerű lépéseket, a gyerek lelassulhat, és szépen ráhangolódhat a lefekvésre, hiszen felismeri a helyzetet, és tudja majd, ezek azok a dolgok a nap során, melyek után a pihenés következik.
Igazi kincsek voltak gyerekkorunkban: retró játékok, melyekre ma is jó ránézni
Nézegess képeket!
ElolvasomKépek: Getty Images.
OLVASD EL EZT IS!
- gyerekek
- örökbefogadás
Szívszorító, mégis öröm a képekre nézni: gyerekek adoptálás előtt és után
- gyerekek
- bocsánatkérés