Növeli a gyerek intelligenciáját, és elősegíti a kötődést: az együtt alvás 4 pozitív hatása
Sokat vitatott téma, de nézzük a pozitívumokat!
Az együtt alvás talán az egyik legtöbb vitát kiváltó téma a kisgyerekesek körében: míg egyes szülők szívesen alszanak egy ágyban a baba pici korától kezdve, addig mások azt vallják, a szülői ágy tabu, a gyereknek pedig a saját szobájában a helye. Bármelyiket is választják, mindkettőnek megvannak a maga pozitívumai és negatívumai.
A gyerekkel való alvásnak különböző oka lehet: sokkal kényelmesebb a szoptató anyukának, ha éjszakánként nem rohan egyik szobából a másikba, de a fogzás, a szeparációs szorongás vagy a mozgásfejlődés is megviseli a babát pszichikailag, amire nyugtató választ az édesanyja közelsége jelenthet neki.
Elősegíti a kötődést
Az együtt alvás a kötődő nevelés egyik alapelve, amely közelebb hozza egymáshoz a babát és anyukáját, ezzel erős érzelmi kötődést kialakítva közöttük. A gyermek az első években a szülőkön keresztül ismeri meg a világot, tapasztalja meg a dolgokat, és ők jelentik neki a biztonságot is, ami a szakértők szerint később jó hatással lesz az érzelmi és értelmi fejlődésére is.
Magabiztosabb és kiegyensúlyozottabb lesz
Kutatások kimutatták, hogy azok a gyerekek, akik korábban gyakran aludtak a szülőkkel, sokkal magabiztosabb fiatal felnőttek lettek. Olyan főiskolai hallgatókkal végeztek felméréseket, amelyeknek egyik csoportja kisgyermekkorában együtt aludt a szülőkkel. A felmérés rámutatott, hogy azok a hallgatók, akik egy ágyon osztozkodtak annak idején legalább az egyik szülővel, magasabb önértékeléssel rendelkeztek, amelyhez kiegyensúlyozottság és magabiztosság társult. Ezek mellett az együtt alvás segített a válaszadóknak abban is, hogy a későbbiekben könnyebben megismerjék a másokkal való fizikai kapcsolatot.
James McKenna, az amerikai Notre Dame Egyetem anya-baba viselkedési alváslaboratóriumának igazgatója rámutat, hogy azok, akik gyerekként sosem aludtak együtt a szülőkkel, nehezebben irányíthatóak, és boldogtalanabb felnőttek lettek.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Növeli a gyerek intelligenciáját
Azok a babák, akik egy ágyban alszanak a szülővel, többet vannak szoptatva, ezáltal egészségesebbek lesznek, és közvetve pozitívan befolyásolják a felnövekvő gyerek intelligenciáját is. Kutatások kimutatták, hogy gyorsabb a szellemi fejlődésük, és kisiskolás, 6-8 éves korukban magasabb az intelligenciahányadosuk.
Nyugodtabb alvás
McKenna tanulmányában azt is megjegyzi, hogy azok a babák, akik együtt alszanak a szülőkkel, sokkal nyugodtabban és mélyebben szundítanak, a pulzusuk és a légzésük is egyenletesebb. Pozitívumként megemlíthető, hogy a szülő ilyenkor a legapróbb neszre is felkel, éberebben alszik, így a csecsemőkorra veszélyes légzéskimaradást is hamarabb észreveszi.
A biztonságos együtt alvás feltételei
Sok szülőben felmerül az elején: nem fogok-e a babára ráfeküdni, nem fullad meg a nagy párna és ágytakaró miatt? Ha nagyon pici babával történik az együtt alvás, fontos, hogy párnát ne kapjon, és maradjon elég helye a pihentető alváshoz. Az is remek megoldás, ha olyan kiságyat választ a szülő, amelynek rácsos része levehető, és odatolható a szülői ágyhoz. Így biztonságban, de mégis a szülőkhöz közel aludhat a baba.
Így szoktasd önálló alvásra a gyereked
A csecsemő még semmilyen módon nem tudja hozzásegíteni magát az elalváshoz, ehhez a szülő segítsége kell.
Így szoktasd önálló alvásra a gyereket!
Ha porontyod éjszakánként rendszeresen melletted köt ki, az egyikőtöknek sem jó. Hogyan tarthatod a kiságyban?
ElolvasomBorító-és ajánlóképek: Getty Images Hungary
OLVASD EL EZT IS!
- csecsemő
- gyereknevelés