Az EC-s gyerekek már 1,5 éves koruktól szobatiszták: milyen előnyei és hátrányai lehetnek a korai bilire szoktatásnak?

Az Elimination Communication hazánkban még kevéssé ismert módszer.

bili-gyerek
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Míg a ’70-es, ’80-as években a gyerekek 1,5-2 éves korukra általában szobatiszták voltak, addig napjainkban sok családban okoz fejtörést, hogy a hároméves az óvodakezdésre vajon elhagyja-e a pelenkát.

A változás hátterében nagyrészt az eldobható pelenkák hozta kényelem áll, valamint a szülők arra irányuló törekvése, hogy a gyerekeket megkíméljék a korai szobatisztasággal együtt járó esetleges negatív pszichés hatásoktól. Ám napjaink fő csapásiránya mellett felbukkant már egy kevésbé „mainstream” vonulat is: az EC - Elimination Communication -, magyarul természetes csecsemőhigiénia.

Így működik az EC

Az EC alapja, hogy a baba ürítés előtt olyan jelzéseket ad, melyeket ha a szülő dekódolni tud, korán el lehet hagyni a pelenkát, illetve jóval kevesebb fogy belőle. Az EC-t gyakorló szülők és szakemberek egyöntetű véleménye szerint a babák alapvetően nem szeretnek pisis-kakis pelusban lenni, már egészen kicsi korban jelzik az ürítési ingert. Ez lehet mocorgás, nyögés, csücsörítés, homlokráncolás, sikkantás. Ha a szülő észreveszi, megérti ezeket a jeleket, és lehetőséget biztosít a gyereknek, hogy a pelenkán kívülre - bilibe, WC-be pisiljen, kakiljon - a baba élni fog vele. A szülő-gyerek kommunikáció eredményeképpen pedig a kicsi idővel megtanulja, hogy ha érzi az ingert, anyu vagy apu jön, és segít, tehát érdemes szólni nekik.

Fontos azonban, hogy ha kacérkodsz az EC gondolatával, érdemes hat hónapos kor előtt elkezdeni, mivel - szülői érdeklődés hiányában - a babák idővel leszoknak arról, hogy jelezzék, ha pisilni, kakilni kell.

Korai szobatisztaság vagy EC?

Az EC tehát más, mint a korai szobatisztaság, illetve a néhány évtizeddel ezelőtti szobatisztaságra szoktatási gyakorlat, hiszen nem azon alapul, hogy a szülő elképzeli, hogy mikor is kellene a gyereknek végeznie a dolgát, és ráülteti a bilire. Az EC a gyerek szükségleteiből, igényeiből indul ki, az ő jelzéseire figyelve indul el a szobatisztaság felé vezető úton.

Az EC előnyei

A módszer támogatói szerint a csecsemőkori hasfájások egy része összefügghet azzal, hogy a baba - egy természetes ösztöntől vezérelve - nem akar maga alá csinálni. Ha azonban a szülő reagál a baba jelzésére, és lehetőséget teremt az ürítésre, a kicsi képes elengedni a kakit, így a hasfájásos probléma - legalábbis részben - kipipálható. Az EC-póz - melyben a babát a bili fölé tartják - leginkább a guggoló pózra emlékeztet, mely életkortól függetlenül a legalkalmasabb a salakanyagok kiürítésére, hiszen ilyenkor egyrészt a medencefenék izmai automatikusan ellazulnak, másrészt egy enyhe nyomás éri a hasfalat, mely ugyancsak segít. Ez a póz jól látható az alábbi videóban, melyben Krémer Sára EC és Szobatisztaság szakértő mutatja be a módszert a gyakorlatban. Ha pedig még többet szeretnél tudni a témáról, kattints a pelenkatlanodj.hu oldalra.

Mivel nem - vagy csak ritkán - érintkezik a gyerek popsija kakival, pisivel, így a pelenkakiütés jóval ritkábban okoz problémát, mint a papírpelenkát viselő babáknál. Az EC természetesen nem azt jelenti, hogy a baba egyáltalán nem visel pelenkát, a szülők nagy része mosható pelenkát használ, ám ha pisis lesz, azt rögtön cseréli.

További előnyként említhető, hogy az EC-nek köszönhetően csökken az ökológiai lábnyomotok, és végül, de nem utolsósorban jóval gazdaságosabb, kevésbé terheli meg a családi kasszát, mintha 2,5-3 évig eldobható pelenkát kellene vásárolni.

A cikk az ajánló után folytatódik

Az EC hátrányai

Úgy tűnik, mintha az EC sokáig 0-24 órás elfoglaltságot jelentene a szülő számára. Az első hónapokban értelemszerűen pluszfeladatokat ró a szülőre, hiszen sokkal jobban kell figyelni a baba jelzéseire, sűrűbben kell levenni róla a pelenkát, bili fölé tartani - egy újszülött akár 20 percenként is pisilhet. Cserébe viszont egyéves kor után már érezhetően kevesebb probléma merül fel a szobatisztasággal kapcsolatban. Másfél éves korukra pedig a legtöbb EC-s baba szobatiszta lesz. Ha te ezt túl soknak érzed, érdemes apróbb lépésekben haladni, kisebb célokat kitűzni magatok elé: például azt, hogy a reggeli első pisit vagy kakit elcsípjétek. Már ezzel lerövidülhet a baba pelenkás korszaka.

Ha elmentek otthonról, nyilván macerásabb az EC, mintha csak ráadnál egy pelenkát, és kész. Ilyenkor érdemes indulás előtt és megérkezést követően felkínálni neki az ürítés lehetőségét - épp úgy, mint a felnőtteknél. Illetve, ha mód van rá, a távollét idején is reagálni a baba jelzéseire.

Mosipelus kontra eldobható pelenka

Míg a környezettudatos anyukák már a baba megszületése előtt eldöntik általában, hogy mosható pelenkát használnak, addig mások inkább a sokkal egyszerűbb, praktikusabb, gyorsabb megoldásra szavaznak.

Mosipelus vagy eldobható pelenka? Gyakorló anyák véleménye, akik nem kertelnek

Ahogy az eldobhatónak, úgy a moshatónak is megvannak a maga előnyei és hátrányai.

Elolvasom

(Képek: Getty Images Hungary.)

Ezt is szeretjük