Ezért ne adj csokit a gyereknek, ha jól viselkedett – Meglepő kapcsolatot mutat a kutatás
Egy friss tanulmány a jutalomnasi és a gyerek evéssel való kapcsolatát vizsgálta.

A csokoládé egy olyan varázsfegyver, amivel sok gyereket le lehet nyugtatni és meg lehet vesztegetni. Melyik szülőnél nem hangzott még el az a mondat, hogy „Kapsz egy sütit, ha jó leszel a doktor bácsinál”?
Egy friss tanulmány azonban óva int az édességgel való jutalmazástól vagy fegyelmezéstől, ezek ugyanis később akár érzelmi evéshez, evészavarhoz is vezethetnek.
Ezért ne adj csokit a gyereknek
Korábbi kutatások kimutatták, hogy az óvodáskor környékén az érzelmi „alultápláltság” (azaz amikor valaki nem eszik, ha szomorú vagy zaklatott) szépen lassan átadja a helyét az érzelmi túlevésnek. Ez arra késztette az Észak-floridai Egyetem kutatóit, hogy megvizsgálják azokat a környezeti tényezőket, amelyek befolyásolhatják ezt a változást.

Az érzelmi evés hosszú távon negatív hatásokkal járhat, egészségtelen étkezési szokásokhoz, súlyproblémákhoz és étkezési zavarok kialakulásához vezethet.
Az Appetite című szaklapban megjelent tanulmány azt vizsgálta, hogy a különböző szülők által alkalmazott „étellel nevelés” – tehát az ételek használata gyermekük érzelmeinek szabályozására – ahelyett, hogy érzelemszabályozási stratégiákat tanítanának a gyermekeknek, érzelmi túlfogyasztást eredményeznek-e.
A kutatók 221, 4-5 éves gyerek édesanyját kérdezték meg online felmérési platformokon keresztül. A következetesség érdekében csak az anyákat vonták be a vizsgálatba, mivel egyes kutatások szerint az apák etetési gyakorlata eltérhet.
A résztvevőket arra kérték, hogy töltsenek ki egy felmérést, amelyben részletezik etetési szokásaikat, valamint gyermekük étkezés közbeni viselkedését, érzelmi szabályozási képességét és étellel való kapcsolatát.
A kutatók 4 különböző étkezési gyakorlatot vizsgáltak az anyák körében:
- az étel használata a gyermek érzelmeinek szabályozására,
- az étel jutalomként való használata,
- az étel felajánlása érzelmileg terhelt helyzetekben,
- az étel használata bizonyos viselkedések ösztönzésére vagy visszatartására.
Az anyák egy lista segítségével számoltak be gyermekeik érzelemszabályozási képességéről. Ebben azt rögzítették, hogy a gyermekek miként fejezik ki érzelmeiket, valamint azt, hogy képesek-e kezelni azok intenzitását és lefolyását. Az érzelmi evést egy kérdőívvel mérték, amelyben az anyák arra válaszoltak, hogy a gyerekek hajlamosak voltak-e többet vagy kevesebbet enni különböző forgatókönyvek hatására. A kutatók az általános étkezési hajlandóságot is ellenőrizték. Ezalatt azt érthetjük, hogy a kicsik inkább az étel látványa vagy illata hatására esznek.

A vizsgálat kimutatta, hogy az anyák által alkalmazott kényszerítő étkezési gyakorlatok összefüggtek a gyermekek rossz érzelmi szabályozásával. Ez utóbbi az érzelmi túlfogyasztásra való fokozott hajlammal korrelált.
Az étellel való nevelés szintén kapcsolatban állt az érzelmi alultápláltsággal, azonban a gyermekek érzelmi szabályozási képessége nem befolyásolta az alultápláltságra való hajlamot. Ez arra utal, hogy a túlevéssel ellentétben az alultápláltság nem a szülőktől tanult viselkedés, hanem egyszerűen egy természetes stresszreakció lehet.
Bár az eredmények fontos összefüggésre világítanak rá, természetesen nem kizárt, hogy torzíthattak a valóságon. Mivel a tanulmány önbevalláson és rövid távú adatokon alapult, pontosabb értékelést lehetne végezni megfigyelésen, illetve hosszú távú beszámolókat megvizsgálva.
Ezért képtelenek várni a mai gyerekek: 6 apró hétköznapi hiba, amit talán te is elkövetsz
Miért türelmetlen a gyerek?
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary)
OLVASD EL EZT IS!

- gyereknevelés
- önbizalom
10 egyszerű, de hatásos önbizalomnövelő mondat a gyereknek – Ismételd őket naponta!

- gyereknevelés
- megbánás
Ezt a 4 dolgot bánják leginkább a sikeres gyerekek szülei – Ma már másképp csinálnák

- pszichológia
- gyereknevelés