"Ne puszilgasd a baba talpát, mert kényes lesz" - A legidegesítőbb, kéretlen tanácsok, amit anyaként kaptunk

Az anyaság az egyik legcsodálatosabb dolog a világon: ahogy kerekedik a pocak, a kismama egyre büszkébb, azonban megérkeznek a kéretlen jótanácsok és megjegyzések is. És ez csak egyre rosszabb lesz a baba születésével.

Ha anya vagy, bizonyára te is kaptál már okoskodó, bántó vagy éppen vicces beszólást olyanoktól, akik mindig jobban tudják nálad, hogyan kell jól gyereket nevelni.

Elképesztő beszólások

Anyák napja alkalmából megkérdeztük a szerkesztőségben dolgozó anyukákat: milyen kedves, fárasztó vagy éppen okoskodó, bántó, bosszantó megjegyzést kaptak a terhességük során, valamint a baba megszületése után?

„Csúnya dolog a hiszti, még jó, hogy te nem csinálod, Lacika”

- A kétéves kori dackorszakot mi nagyon megszenvedtük, a gyerekünk tulajdonképpen felváltva feszült bele az "akarom, nem akarom"-helyzetekbe, amelyek rendszerint tajtékzó hisztiben csúcsosodtak ki. Egyszer épp a játszótéren adta elő a szokásos ördögűzős jelenetét, miután egy kisfiú csendben eltulajdonított tőle egy lapátot, amiből ugyan tucatnyi hevert szanaszét körülötte, de számára mégis az volt a nagybetűs Egyetlenegy. A kisfiú apukája nyomban a segítségünkre sietett, de úgy éreztem, inkább csak demonstrálni szeretné szülői inkompetenciánkat, bár végig a saját gyermekéhez beszélt, nem hozzánk:

- Lacika, add vissza a lapátot a kislánynak, te vagy a nagyobb, az okosabb, te már tudod, hogy néha muszáj engedni. 

- Miért? - kérdezte értetlenkedve Lacika.

- Jó, tudom, hogy a kislány csúnyán viselkedik, és a csúnya viselkedést nem szabad megjutalmazni, mert akkor nem fogja megtanulni, hogy így nem szabad. De most add oda azt a lapátot, mert ő ezt még nem érti, még nem tanulta meg úgy, mint te - susogta halk, megnyugtató hangon a fiának, miközben lesajnáló pillantásokkal figyelte az őrjöngő lányommal való küzdelmemet. Lacika visszaadta a lapátot, mindenki megnyugodott, háborús helyzet elsimítva. Az apuka pedig beküldte a kegyelemdöfést:

- Igaz, milyen csúnya dolog hisztizni, Lacika? Még szerencse, hogy te ilyen jó fiú vagy, és sohasem viselkedsz így - közölte elégedett hangon, és már épp megfürödni készült a dicsfényben, amit a többi anyuka felcsillanó szeme sugárzott felé, amikor Lacika újra elvette azt a bizonyos lapátot, majd elejtett egy kis kárörvendő mosolyt az orra alatt, és jól hozzávágta a lányomhoz...

A következő történet az orvosnál játszódott le.

- Ha jól emlékszem, a 7. hónapban járt a terhességem, amikor jött a soron következő ultrahangvizsgálat. Az orvos elrévedten nézte a monitort, hümmögött, majd megkérdezte:

- Mindig ennyit mozgolódik a baba? 

Kicsit félve feleltem az igazságot, hogy igen. Tovább hümmögött, jelentőségteljesen megvakarta a fejét, és hozzátette:

- Nagyon gyors mozgású, elképesztő! Estére azért le szokott nyugodni?

- Nem igazán - feleltem izgatottan. - Miért, az baj?

- A babának nem. Önnek lesz az, majd ha megszületik - mosolygott sejtelmesen. 

Később, amikor már megszületett a gyermekem, nagyon sokszor eszembe jutott ez a félig viccesen elejtett mondat, különösen az első két évben, amikor mindennap éjszakáznom kellett az én nyughatatlan kislányommal. Nappal is nagyon gyors tempót diktált, de az esték még kimerítőbbek voltak.

"Na és mit tud már a baba?"

- Amikor még babakocsiban tologattam a gyermekem, gyakran megesett, hogy egy-egy vadidegen ember behajolt hozzá, hogy meglesse, milyen a baba. Egyszer furcsa párbeszédbe keveredtem:

- Jaj, de tündéri! Mennyi idős?

- Hat hónapos - feleltem.

- Na, és mit tud?

- ???????? - Kétismeretlenes egyenleteket old meg, miközben zsonglőrködik és fütyörészik - gondoltam magamban.

"Milyen tájszólásban beszél?"

- Majdnem kétévesen folyékonyan és megállás nélkül beszélt a kislányom, de még kissé furcsán ejtette ki a szavakat. Egyszer a játszótéren odajött hozzánk egy anyuka, aki elmondta, hogy a magyar nyelvjárások nagy rajongója, és már percek óta figyeli a gyereket, ahogy csacsog, de nem tud rájönni, milyen tájszólásban beszél. 

- A kétévesek tájszólásában - feleltem. 

"Ne altasd idegesen!"

- Nem volt titok a játszótéren, hogy az én gyerekem nagyon rossz alvó, vagyis neki nem volt rossz, mert jóval kevesebb alvással elvolt, mint a többi gyerek, én viszont már kezdtem egy ronccsá válni. Akkoriban sok kéretlen tanácsot kaptam olyanoktól, akiknek egyébként alapból átaludta az éjszakákat a csemetéjük, holott az én lányom egyszerűen csak jóval nehezebben fáradt el, mint más, és ez a mai napig igaz rá. Persze szülőként én is gyakran hittem azt, hogy ez nyilvánvalóan az én hibám, mert a körülöttem lévő anyukák is ezt sulykolták belém. A sok tanács közül ez volt a kedvencem:

- Ne legyél feszült, amikor altatod a kicsit, mert megérzi, ha nyugtalan vagy, és akkor amiatt nem alszik el.

- Jó, de azt hogy csináljam?

- Nem tudom, az én fiam szerencsére húsz perc alatt elalszik.

„Miért nem hagyod, hogy köztetek aludjon"?

- Azért kel fel gyakran éjszakánként a gyerek, mert a kiságyában hiányolja a közelségeteket - jelentette ki egy ismerősöm, és mivel akkoriban már alig láttam az állandó virrasztástól, nagyon adtam a szavára. 

- De hát mindig kiveszem a kiságyból, megnyugtatom, és úgy teszem vissza. Ameddig sír, mellette vagyok.

- Jó, de azért riad fel újra, mert már nem vagy ott. Miért nem hagyod, hogy köztetek aludjon? Akkor nem ébredne fel.

Bár ez ellenkezett az elveinkkel, kipróbáltuk. Valóban nem riadt fel a gyerek, mert egyáltalán el sem aludt. A hét hónapos kislányom folyamatosan felmászott ránk, felváltva fetrengett a hasunkon, ütögette az arcunkat, belegagyogott a fülünkbe, cibálta az orrunkat, belekapaszkodott a hajamba, ráfeküdt a fejemre, és nagyon jól szórakozott így vagy négy órán keresztül. Három éjszakán át bírtuk a kísérletet, amit az ébrenlét üzemmódra kapcsolt szemünk fénye nagyon élvezett, mi már kevésbé tudtunk vele együtt örülni. Akkor egy életre nyugtáztam magamban: minden gyerek más, ezért mindegyiknél más módszerek válnak be.

- Amikor hordozóban vittem a gyerkőcöt, rendre megkaptam: - Nem fullad meg az a gyerek?  - Vagy: - Tönkremegy a gerince!

- A védőnő, mikor látogatóba jött érdeklődni, hogy minden rendben van-e, panaszkodtam neki, hogy mennyire nehéz a szoptatás sebes mellel, erre rávágta minden együttérzés nélkül, hogy miért, ki mondta, hogy könnyű lesz?

- Ismeretlen nő az utcán kioktatott, mikor a nagyobbik lányom hatéves volt, és a kisebbikkel voltam terhes, hogy nem vagyok normális, mert nagy lesz a korkülönbség a két gyerek között, és hogy nem érti, miért kezdem még egyszer elölről az egész gyerekezést.

"Az orvos megfenyegetett, hogy hívja a gyámügyet"

- Kontrollra érkeztünk egy másik betegséggel a kórházba, de éppen egy enyhe hasmenéses betegsége is volt a kislányomnak, emiatt az ügyeletes orvos bent akarta tartani és infúzióra kötni a teljesen élénk, jókedvű, másfél éves gyereket. Mivel ezt saját felelősségre visszautasítottam, megfenyegetett, hogy hívja a gyámügyet, mert veszélyeztetem a gyerekem életét. Máskor komoly hasmenéssel mentünk az ügyeletre - másik orvoshoz -, ahol az volt a reakció, hogy minek jöttünk ide, nincs is kiszáradva, anyuka még ennyit sem tud, hogy ilyenkor nem kell egyből orvoshoz rohanni?

Miért? Miért? Miért?

- Sokszor megkaptam ismerősöktől, családtagoktól, ismeretlenektől, hogy miért szoptatok még mindig, miért nem alszik a saját ágyában, miért nem alszik el egyedül, miért rakom hordozókendőbe, hiszen tönkre megy a gerince, miért nem szobatiszta még, így nem mehet majd oviba, miért ül még mindig a babakocsiban, hiszen van lába, miért nem eszik egyedül, miért mászik fel a csúszdán, miért viszem be az oviba, hiszen folyik az orra, és miért nem maradok vele otthon inkább három hétig, miért nem olvas eleget, miért olvasok még mindig neki, hiszen már tízéves, és tud olvasni egyedül is, két évvel később: minek olvas annyit ez gyerek, szóba sem áll már velünk. Nem köszön, rendetlen, visszabeszél, nem jelentkezik órán, nem tanul, miért nem nevelem meg. Tanulok vele otthon este 6-10-ig, ha tanulunk még este, akkor meg azt kapom meg, miért nem fekszik le időben?

- Csecsemőgondozásban jártas idősebb hölgyek kérdezik meg tőlem olykor, hogy: "Nem kellene egy vastagabb sapka arra a babára?" Vagy: "Nem fog leégni az arca?" Mikor az alvó gyereket körülbelül három percre a februári napfény felé fordítottam. Az ilyesmire mit lehet mondani? - Nem, nem kell. Nem, nem fog. Köszönöm, hogy aggódik.

De kedvencem a szomszéd néni, akivel évekig csak köszönőviszonyban voltunk, ám a terhességem alatt elkezdett az ötkilósan született fia világra hozatalának rémtörténetével traktálni. Nyilván azt gondolta, hogy az utolsó trimeszterben kíváncsi vagyok a hányós-fosós részletekre. Ráadásul nem csak engem talált meg ezzel a témával, hanem a férjemet is - akivel apás szülésre készültünk.

"Csúnyán köhög? Miért viszi orvoshoz?"

- Épp influenzaszezon volt, amikor a már két hete csúnyán köhögő és náthás, bölcsis kisfiamat orvoshoz vittem. A doktornő megkérdezte, lázas-e a gyerek. Feleltem, nem, de hosszú ideje csúnyán köhög, hörög a tüdeje, és napok óta éjszakánként fulladozik, annyira ingerli őt. Az volt rá a válasz, hogy akkor feleslegesen jöttem, ha nem lázas, és csupán azt ajánlotta, hogy gyakran porszívózzuk ki az orrát.

- Amióta a kisfiam megszületett, mindkét kezemen sem tudom megszámolni, hányszor kérdezték meg az utcán sétálók, hogy "Jaj, de szép gyermek, kislány?" - Igen, kék overallban, kék kabátban és kék sapkában csakis kislány lehet - válaszoltam rendre. 

"Anyuka, vigye szemorvoshoz a gyereket"

- A kisfiam mindig is egy mosolygós, társaságkedvelő gyerkőc volt, így van ez a mai napig. Ha villamoson vagy metrón utaztunk, rendre integetett az embereknek, és hatalmas vigyorral mosolygott rájuk. Mivel a nagymamája épp előző nap tanította meg neki, hogyan kell kacsintani, ezt az új tudományát rögtön be is vetette a tömegközlekedési eszközökön is. Épp a villamoson utaztunk, amikor egy idősebb nénire ránevetett, és kacsintott, erre az öreg hölgy leszálláskor odakiabálta nekünk, hogy azért az utazóközönség is hallja: vigyem orvoshoz a gyereket, mert baj van a szemével. Persze ezzel jól rám hozta a frászt. De jelentem, a mai napig semmi gondja a látással.

- Amikor még csecsemő volt a gyermekem, a rokonság nagyon jó és praktikus tanácsokkal látott el: „Ne puszilgasd a talpát, mert kényes lesz!” „Ne emelgesd fel állandóan, mert el lesz kényeztetve, és a fejetekre nő majd”.

5 perc gyanús csend képekben

Ha valaki, hát a szülők jól tudják, öt perc egyáltalán nem rövid idő. Öt perc leforgása alatt apokaliptikus állapotok alakulhatnak ki, ha a gyerekek gyanúsan csendben maradnak.

Borító-és ajánlóképek: Getty Images Hungary

• anyák napja
• beszólás
• kismama
• anyaság
• tanács
• Gyerek