A cumi nemcsak egy tárgy, hanem biztonságot adó eszköz is: miért nem szabad hirtelen elvenni?

A cumi egyfajta stresszcsökkentő eszköz, amit nem szabad egyik pillanatról a másikra elvenni a kisgyerektől.

GettyImages-965507670
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Sok szülő megváltásnak tekinti a cumit, amitől a baba megnyugszik, kevesebbet sír, és talán jobban alszik, de amikor jön a szeptember és az óvodakezdés ideje, sokan kicsit szégyellve és szemlesütve viszik be az intézménybe a még mindig gyakran cumizó gyerkőcöt. Tudják, hogy ilyen "nagyfiúnak és nagylánynak" már nem való cumi a szájba, mégis tanácstalanul állnak, hogyan tudnák minél hamarabb leszoktatni róla.

Vannak, akik nagy segítségnek tartják a dudlit, és vannak olyanok is, akik kifejezetten elzárkóznak ennek lehetőségétől. Bárhogyan is dönt a szülő, egy biztos: a cumi egy stresszcsökkentő eszköz, amit nem szabad egyik pillanatról a másikra elvenni tőle.

A cumi mint biztonságot adó eszköz  

Míg a szoptatott babák egyik csoportja ösztönösen kiköpi a cumit, addig a gyerekek másik csoportja képes hosszú évekig szimbiózisban együtt élni vele. A cumi már csecsemőkorban biztos pont a kicsi életében, hiszen ez az a tárgy, ami a túlzottan sírós és nyűgös babát megnyugtatja, ami segíti az ellazulásban, és még a nehézkes fogzási időszakon is könnyebben átsegíti, nem beszélve arról, hogy a szopizása az anya-baba intimitást eleveníti fel neki, így ez olyan természetes lesz egy idő után számára, mint az evés vagy az ivás.

GettyImages-862392644

Éppen ezért a cumizás egyes gyerekeknél olyan, mint másoknál a rongyi vagy az alvós állatka használata, ami nélkül nem tud aludni, ami akkor is biztonságot nyújt neki, amikor az édesanyjától távol - például a bölcsiben, oviban vagy a nagyszülőknél - van. De van az a pont, amikor el kell búcsúzni tőle, de erre csak fokozatosan szabad sort keríteni.

Hogyan fogj hozzá?

Egy 3-5 éves gyerektől valóban reménytelen elvenni a cumit azzal az érveléssel, hogy "te már nagy vagy, nincs rá szükséged." Ha a szülő mindig felhívja rá a figyelmet, és sürgeti, csak felesleges problémát okoz mindkettejüknek. Sok gyerek életében magától megoldódik a cumikérdés, így fontos a türelem. Ne akkor szoktasd le a cumiról, ha a kicsi új közösségbe megy, vagy olyan családi esemény történt a közelmúltban - költözés, kis testvér születése, ami amúgy is megbolygatta a lelkét.

A cikk az ajánló után folytatódik

Jön a Cumitündér

A gyerekek számára a mese és a fantáziavilág nagyon fontos, így érdemes a cumi köré is valamilyen aranyos mesét keríteni. Például felkészíteni őt arra, hogy hamarosan jön a Cumitündér, aki a cumiért cserébe valamilyen szép ajándékot hoz majd. De a cumira a húsvéti nyuszinak vagy a Mikulásnak is szüksége lehet, hogy más gyerekeknek vigye el.

Helyettesítsd valamilyen más tárggyal

A cumit érdemes valamilyen alvós állatkára vagy anyaillatú plüssre cserélni, ami hasonló megnyugvást ad a gyerkőcnek. Kezdetben érdemes a cumival együtt használni, majd amikor már mindkettőt megszokta, az előbbit meg lehet próbálni elhagyni.

GettyImages-1136552386

Zseb a párnán

A gyerkőc alvópárnájára varrj egy kis zsebet, majd mondd a kicsinek, hogy a cumi is elmegy aludni, és közösen tegyétek be a kis fekhelyére. Így nincs messze tőle, de mégsem csüng a szájában egész éjszaka.

A lényeg, hogy szép lassan szoktassátok le a cumizásról, és ha egyszer sikerült, akkor figyeljetek rá, hogy ne találja meg újból.

Miért hisztizett a gyerek?

Ilyen, utólag már mókás helyzetekben kattintottak, és tettek közzé képeket szülők: tíz vicces ok, amiért a kicsiknél elszakadt a cérna.

Mert nem lakhatott a hűtőben: 10 vicces ok, amiért beindult a hisztigyár a kicsiknél

Nézegess képeket!

Elolvasom

Borító-és ajánlóképek: Getty Images Hungary

Ezt is szeretjük