Az 5 legbűbájosabb gyerekkönyv
Csapj egy kacagós, mese- vagy versolvasós délutánt a gyerkőccel - legalább annyira élvezed majd, mint ő.
Rengeteg gyerekkönyvet találsz az üzletekben, olyat azonban, amely képes megszólítani és lekötni a kicsiket, és mindemellett még színvonalas is, már jóval kevesebbet.
Segítünk kiigazodni a zavarba ejtően bőséges kínálatban - az alábbi mese- és verseskönyvekkel biztosan nem nyúlsz mellé.
Tandori Dezső: Medvék minden mennyiségben
A kötet legfőbb főszereplői apró, puha játék mackók, a szerző saját albérlői, akik szekrény-barlangban laknak, és beleszólnak még a versírásba is.
Vannak itt koalák és medvék könyvvel, kocogók és tévémacik, unatkozó bundások és foltalakúak, és vannak olyan aprók is, akik szinte nem is látszanak, és olyan is van, aki kicsit sem hasbeszélő. Aztán ott vannak még a csipegető párkányhuszárok és csiripelő parklakók, a verebek, akik előszeretettel röpködnek a lakásban, ülnek sorban, vagy pihennek meg a kis kalitkaodúban.
Rendkívüli nyelvi ötletesség és roppant kifinomult rímjátékok jellemzik a humorral és melankóliával színezett kedves kis költeményeket, melyek - ügyesen beosztva - minden hétre tartogatnak egy mosolyfakasztó medvét.
A könyv ára 2650 forint.
Kiss Ottó: Csillagszedő Márió
„A Terri mostanában nagyon beteg.
És ráadásul valami külföldi
betegsége van.
Az állatorvos azt mondta, hogy
diagnózis.
És ez most már biztos.”
Márió megfigyelte, hogy a csillagok mindig ugyanabban a messzi távolban maradnak. Mégis megígéri a szomszéd kislánynak, hogy kihalássza őket a tóból, nappal üvegszekrényben őrzi, és éjszakára újra felrakja mindet az égre.
A kislány gyermeki hangján bizalom és csalódás, szeretet és fájdalom, bölcsesség és naivitás egyszerre szólal meg, az apró gondolattöredékek versfüzére egy család történetét tárja elénk. Az utóbbi évek magyar gyermekköltészetének kiemelkedő alkotása 2002-ben elnyerte az Év könyve-díjat, számos feldolgozása született és több nyelvre is lefordították.
A könyv ára 1890 forint.
Kovács András Ferenc: Hajnali csillag peremén
Kovács András Ferenc gyerekversei a magyar gyerekvers-irodalom Weöres Sándor által megteremtett vonulatához állnak legközelebb.
Olyan versek ezek, amelyek nem a gyermeki világlátásból vagy a világban helyét kereső gyerek sajátos problémáiból indulnak ki, hanem a versnyelv zeneiségéből, a dal, az ütem, a rímek sodrásából.
A Hajnali csillag peremén verseire is a bravúros nyelvjáték és a még bravúrosabb rímtechnika jellemző. Kovács András Ferenc az elmúlt 30 esztendőben írt gyerekverseiből állította össze kötetét.
Fogd a gyereket és kedvenc mackóját, és nézzétek meg a Bábszínház azonos című előadását mackókról és gyerekekről mackóknak és gyerekeknek - no meg felnőtteknek. Kényelmes játszóruha ajánlott!
A hét ciklusban a költő sorra veszi a természetben fellelhető csodákat, a növények életét és az évszakokat. A Bogyó Bandi boldogsága című ciklus a cirkuszok világát idézi meg, míg a Világjáró Malackában a Föld különböző tájainak jellegzetes állatai tűnnek fel a pézsmatuloktól kezdve a dundi pandamedvén át Hasszán szamaráig.
A könyv ára 2690 forint.
Ilyen a tökéletes játszósarok
A kicsik legfontosabb fejlesztőtevékenysége a játék - de mindegy, milyen környezetben. Videónkból megtudhatod, milyen a tökéletes játszósarok.
Lackfi János: Ugrálóház
„Tilos áramba nyúlni,
Sárba hemperegni!
Tilos vécét pancsolni,
Zsiráfot lenyelni!”
Hogy mi az ugrálóház? Persze: egy ház, amelyben ugrálni lehet. Hát ez a ház éppen egy könyv, és ebben a könyvben lehet ugrálni. Belesuttyan az ember, addig ugrál, amíg ki nem pirosodik és meg nem izzad. Ugrál viszont maga a ház is, ugrál az ablaka, ugrál az ajtaja, elpattognak az összegumózott zoknigurigák, a játékok, a ceruzák, az alig használt, térdelyukas ugrálónadrágok, a kutyák, a macskák és a hintalovak.
Ugrál az egész világ, billeg a várrom a markunkban, táncolnak a részeg muslincák. Libeg-lobog tűz és víz, remeg a föld és zizeg a levegő, dobog a vér és a fülünkben valami tamtam azt dobolja, hogy mi, kicsik és nagyok, most mindannyian nagyon élünk!
A könyv ára 2699 forint.
Szabó Magda: Tündér Lala
Szabó Magda gyermekéletében különleges helyet foglalt el a mese, és íróként maga is maradandót alkotott ebben a műfajban: immár nemzedékek nőttek fel meseregényein, a Tündér Lalán és a Sziget-kéken vagy verses meséjén, a Bárány Boldizsáron, a magyar gyermekirodalom e gyöngyszemein.
A Tündér Lala főhőse más, mint a többi tündérgyerek. Írisz királynő emberszívű fia az ármánykodással, hazugsággal, különös törvényekkel és fegyelemmel kormányozott tündérországból a földi halandók, egyszerű emberek közé vágyódik, mert ráébred, hogy kívánságaink beteljesülése csak akkor igazi öröm, ha meg kell küzdenünk érte.
A történetben egymást követő hihetetlen események és izgalmas bonyodalmak felkavarják Tündérföld békéjét és próbára teszik a szereplőket, de végül persze a jó elnyeri jutalmát, a gonosz pedig méltó büntetését.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Varázslatos fantáziavilágával, elbűvölő nyelvi leleményeivel és ellenállhatatlan humorával a Tündér Lala minden korosztály szívébe belopja magát.
A könyv ára 2800 forint.
OLVASD EL EZT IS!
- könyv
- kisgyerek
A gyerekek 4 kedvenc mesekönyve
- életmód
- kisgyerek
A szülők legújabb kedvence: mesetakaró
- ünnep
- kisgyerek