„Úgy szerette a kislányokat, ahogy csak felnőtt nőket illene” - Egykori állami gondozottak vallottak október 7-én
Október 7. az állami gondozásban élő gyerekek napja.
Gyivis, zacis, lelenc, állami gondozott. Évtizedek óta így bélyegzik meg azokat a gyerekeket, akik elveszítették a szüleiket. Október 7-e az állami gondoskodásban élő gyerekek napja az SOS Gyermekfalvak kezdeményezésére.
Egy friss, 2000 fő által kitöltött felmérés a velük kapcsolatos előítéleteket kutatta. Vannak, akik még ma is úgy hiszik, a gyerek maga is okolható a múltjáért, sorsáért.
23 ezer állami gondozott Magyarországon
Ma közel 23 ezer gyermek él állami gondoskodásban, további 140 ezer gyereket fenyeget a veszély, hogy bármikor kiemelhetik őket a családból. A gyerekek többsége bántalmazás, szexuális zaklatás, elhanyagolás, a szülők szenvedélybetegsége, betegsége, halála miatt kerül gyermekvédelmi gondoskodásba. Az esetek túlnyomó többségben az okok a családok szegénységével is összefüggnek.
- Az anyukám összejött egy pasival, aki úgy szerette a kislányokat, ahogyan csak felnőtt nőket illene. Molesztált engem és a nővéremet is. Bekerültem a szombathelyi TEGYESZ-be és nem igazán értettem, hogy mi történik. Úgy éreztem, mintha én kapnék büntetést azért, amit ellenem elkövettek - meséli a ma már felnőtt Flóra az alábbi pár perces videóban.
- A munkahelyváltásnál az volt bennem, hogy jaj, most elmondjam, hogy állami gondozott voltam? És akkor rájöttem, hogy ez ugyanúgy hozzátartozik az életemhez, mint az, hogy szőke a hajam, vagy bármi más - osztja meg Flóra.
Nem hibáztathatók a múltjukért
Az állami gondoskodásban élő gyerekek sokszor saját bőrükön tapasztalják meg az előítéleteket. Az SOS Gyermekfalvak online felmérésében arra volt kíváncsi, hogyan viszonyulnak az emberek az állami gondoskodásban élő vagy ott felnőtt személyekhez. A kérdőívet közel 2000 fő töltötte ki.
A megkérdezettek 7%-a gondolja úgy, hogy maga a gyerek tehet róla, hogy állami gondoskodásba került, ugyanennyien pedig nem tudják eldönteni, hibás-e a gyerek. A férfiak szigorúbban ítélkeznek, minden hetedik a gyereket hibáztatja, míg a nők közül csak minden tizenhatodik.
- Ezek a gyerekek nem hibáztathatók a múltjukért, ők a körülmények áldozatai. Hatalmas erőfeszítést kell tenniük, hogy fel tudjanak állni innen, mindezt az előítéletek gyűrűjében - mondja Szilvási Léna, az SOS Gyermekfalvak szakmai vezetője.
- Minek jöttél anyák napjára, neked fölösleges! - szegezték neki a mondatot az akkor nyolcéves Heninek, melyről az alábbi pár perces videóban mesél.
A hajléktalanok 20%-a volt állami gondozott
Minden harmadik válaszadó egyetért azzal az állítással, hogy az állami gondozottak gyakrabban szegnek törvényt, minden hatodik megkérdezett pedig úgy véli, hogy többet is hazudnak. Akinek van személyes kapcsolata állami gondozottal, lényegesen nagyobb arányban ért egyet utóbbi állítással (16%), mint azok, akiknek nincs (9%). Jelentős azoknak a száma is, akik nem tudnak állást foglalni ezekben a kérdésekben, a megkérdezettek közel negyede bizonytalan.
- Az évente végzett hajléktalanfelmérés szerint az utcán élő hajléktalan emberek 20%-a volt valaha állami gondozott hosszabb-rövidebb ideig. Ez egy tartós tendencia, nem csökken. Ugyancsak sokan, további 20% került az állami gondozottak közül börtönbe, vagy lett prostituált. Ahhoz, hogy ezek a gyerekek ne termeljék újra szüleik történetét, ne szegénységben, alacsony iskolai végzettséggel vagy az utcán végezzék, rengeteget kell önerőből dolgozniuk, és rengeteg segítséget kell kapniuk a szakemberektől, elfogadást a társadalomtól. A családot pedig egy nevelőszülői család tudja leginkább biztosítani számukra szüleik elvesztése után - teszi hozzá a szakember.
A megkérdezettek többsége nem tartja lényegesnek, hogy kollégájának vagy alkalmazottjának van-e állami gondozotti múltja, csupán 2% elutasító velük szemben. Hasonlóan gondolkodnak a válaszadók azzal kapcsolatosan is, ha szomszédjuk vagy albérlőjük lenne volt állami gondozott.
Gyerekük padtársaként a megkérdezettek 5% nem örülne állami gondozotti múlttal rendelkező osztálytársnak, 6%-uk pedig nem venné szívesen, ha gyermekük barátja gyermekvédelemben élne. Az állami gondozottakkal való személyes tapasztalat ezen a vélekedésen nem változtat. A férfiak a nőknél kevésbé toleránsak a gyereküket érintő kérdésekben. Majdnem minden tizedik férfi elutasító azzal kapcsolatosan, ha gyermeke padtársa állami gondozott lenne, míg a nők közül minden huszonötödik.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Kolléga lehet, vő inkább ne legyen állami gondozott
Bár a felmérés alapján alig zavarja a megkérdezetteket, ha kollégájuk, alkalmazottjuk, szomszédjuk állami gondozott lenne, azzal kapcsolatosan már elutasítóbbak, ha gyermekük párjának lenne ilyen múltja. Bár a többség közömbös (70%), minden hetedik válaszadó nem örülne ennek (13,9%). Hasonló arányban elutasítóak nők és férfiak is ebben a kérdésben.
- A felmérésből is látható, hogy kevés tapasztalata van az embereknek az állami gondoskodásban élőkkel kapcsolatosan, részben negatívan vélekednek róluk, részben nincs ismeretük róluk, láthatatlanok számukra. Október 7-én az ő személyes történeteiket szeretnénk megmutatni, hogy lebontsuk a velük kapcsolatos előítéleteket - mondta Szilvási Léna.
Nevelőszülők élete
Lindsey Porternek a legnagyobb álma volt, hogy anya lehessen. Amikor pedig megtudta, hogy egyik gimnáziumi tanára örökbe fogadott egy kislányt, elhatározta, hogy később ő is adoptálni szeretne. Élete azonban egy ideig másképp alakult.
Három babát vesztettek el, megható döntést hozott a pár - 16 gyermeken segítettek nevelőszülőként
Nézegess képeket!
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!
- gyermekvédelem
- kapcsolat