5 alig észrevehető jel, hogy kiközösítik a gyereket
A kiközösített gyerek szégyelli magát, ám bizonyos változások a viselkedésében árulkodóak lehetnek.
Nem ritka, hogy a gyerekek kiközösítik egy-egy társukat. Jellemzően valamilyen, az átlagtól külső vagy belső tulajdonság miatt válik valaki szálkává a szemükben, vagy egyszerűen megérzik az illetőn a bizonytalanságot - de elképzelhető, hogy az úgymond nemkívánatos gyerkőc sem mindig veszi figyelembe a közösség írott és íratlan szabályait.
Ugyanakkor a kiközösített szégyelli magát, így gyakran szüleinek sem szívesen beszél a kialakult helyzetről. Néhány nem túl feltűnő, ám annál beszédesebb jel azonban segít kideríteni az igazságot - ha pedig eljutottál a probléma gyökeréhez, a megoldást is könnyebb lesz megtalálni.
A kiközösítés jelei
Fogj gyanút, ha az alábbiakat tapasztalod csemetédnél.
- Megváltozott külső - a kiközösített gyerekek külsejükben is megpróbálnak a környezetükhöz idomulni.
- Az idegesség vagy a szorongás jelei, különösen óvodába vagy iskolába indulás előtt.
- Visszatérő tünetek - leginkább fejfájás, gyomorfájás, hányinger -, melyek mögött nem áll fizikai betegség.
- Megváltozott alvási szokások, esetleg rémálmok.
- Az iskolai teljesítmény hirtelen és nagymértékű változása – akár pozitív, akár negatív irányba.
Így kezeld!
Természetesen nem szeretnénk a kiközösítőket védeni, ám általában nem arról van szó, hogy ők alapvetően gonoszak - inkább csak ilyen szerencsétlen módon próbálják ügyesebbnek, okosabbnak, többnek feltüntetni magukat társaik szemében, és időnként viszonylag egyszerűen jobb belátásra bírhatók. Valamilyen fokon pedig a kiközösített is úgymond felelős lehet azért, hogy a többiek nem fogadják el. Az alábbiak segítségével azonban jelentősen hozzájárulhatsz a helyzet normalizálásához.
Szociális készségek és viselkedésmódok
Első lépésben taníts gyermekednek szociális készségeket és viselkedésmódokat. Mutasd meg neki, miként tartson szemkontaktust, hogyan mosolyogjon, hogyan mutassa ki jó szándékát. Vegyétek át az alapvető társas szabályokat is: nem vesszük el mások tárgyait, nem verekszünk, megosztjuk, amink van, és együttműködünk.
Előfordulhat, hogy csemetéd félreértelmezi a nem verbális kommunikáció - például, ha valaki mosolyog - és a verbális kommunikáció - például, ha valaki mond egy viccet - jeleit, és remek lehetőségeket mulaszt el a közösségbe való beilleszkedésre. Az is megtörténhet, hogy túlságosan hevesen reagál a cukkolásra, vagy túlzott vehemenciával próbálja társait arra kényszeríteni, hogy játsszanak vele. Szánj rá időt, és magyarázd el neki ezeket a dolgokat - még ha számodra egyértelműnek tűnnek is, a gyerkőc számára nem biztos, hogy azok.
Tárgyalási és konfliktuskezelési képességek
Beszélgess gyermekeddel arról, hogy kell meghallgatni másokat, illetve hogyan kell kompromisszumokat kötni. Tanítsd meg, miként érvényesítse a saját nézőpontját hatékonyan, de nem agresszíven - azaz az udvariasság szabályait is figyelembe véve ne féljen kifejezésre juttatni a véleményét, ám a megoldás keresésekor vegye figyelembe a másik félét is.
Fogadd a társait szívesen az otthonotokban!
Jót tehet csemetéd társas kapcsolatainak, ha időnként intézményen kívül is találkozik a többiekkel - lásd időnként vendégül őket az otthonotokban. Fontos azonban, hogy a meghívottak személyéről a gyerek dönthessen, és ne kényszerítsd arra, hogy valamely általad választott társával játsszon. Sose vágj fel porontyoddal, és ne is szidd le őt a többiek előtt. Hagyd, hogy spontán módon alakuljon a helyzet.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Megeshet, hogy ez irányú erőfeszítésed nem vezetnek eredményre, netán a kiközösítés bántalmazássá fajul. Arról, hogy mit tehetsz ez esetben, ide kattintva találsz bővebb információt.
Cikkünk Sue Atkins Legyél te a legjobb szülő! című könyvének segítségével készült, amely a Panem Kiadó gondozásában jelent meg.
OLVASD EL EZT IS!
- kisgyerek
- gyereknevelés
3 mondat, amit soha ne ejts ki a szádon
- kisgyerek
- gyereknevelés
2 egyszerű kommunikációs módszer, amivel bármit elérhetsz a gyereknél
- kisgyerek
- gyereknevelés