4 gyakori nevelési módszer, ami egy életre sikertelenné teheti a gyereket
A szülőt a jó szándék vezérli, ám néha akarata ellenére árthat a gyereknek.
Gyereket nevelni nem egyszerű mutatvány, hiszen minden kis lurkó más és más, így más és más módon érdemes hozzájuk közelíteni. Persze, vannak bizonyos nevelési szabályok, amelyek alkalmazásával jó eséllyel sikeres felnőttet nevelhetsz csemetédből, ugyanakkor olyan módszerek is léteznek, amelyekkel pontosan az ellenkezőjét érheted el.
Teljesítménykényszer
Gyakori, hogy ha valamelyik szülő vagy az idősebb testvér valamiben igazán tehetséges, a kicsitől is elvárják, hogy hasonlóan jól teljesítsen az adott területen. Tény, hogy a siker záloga abban rejlik, hogy megkövetelsz csemetédtől egy bizonyos színvonalat. Csakhogy tudni kell, hol a határ.
A gyerekeket tilos versenyhelyzetbe kényszeríteni. Általában nem szólnak, ha nem bírják, egyre csak az hajtja őket előre, hogy anyának és apának nem szabad csalódást okozniuk, emiatt pedig egy olyan megfelelési kényszer alakul ki bennük, ami előbb-utóbb kudarchoz vezet - hiszen senki sem képes állandóan 120%-on pörögni.
Meg kell találnod az arany középutat, hogy kihozd csemetédből a legtöbbet, de mindezt úgy, hogy a kicsinek ne legyen rossz. Vagyis annyit kell tőle elvárni, amennyit a képességei megengednek, illetve úgy, hogy az követelés mellett ne váljon aránytalan elvárássá.
Összehasonlítás
Általában a teljesítménykényszerrel karöltve alkalmazzák a szülők az összehasonlítás módszerét - ami pedig a legkevésbé sem tesz jót a gyerek önbizalmának. Mindenki másmilyen értékekkel rendelkezik, ezért nemcsak felesleges a gyerekeket testvéreihez vagy társaihoz mérni, de szigorúan tilos is. Ugyanis, ha a kicsi legjobb szándéka ellenére rendre kudarcot vall, úgy fogja érezni, hogy ő semmiben sem jó - és a további felesleges erőfeszítéseket megelőzendő nemtörődömmé válik, ami pedig sikertelenségre kódolja. Hasonlítgatás helyett a gyerkőc erősségeit kell kiemelni, amikkel tényleg kitűnik a többiek közül.
Lelki bajok a háttérben
Ha a gyereknek kiskorában lelki bajai vannak, sajnos előfordulhat, hogy ezek felnőttként is hatással lesznek rá.
Mindentől óvás
A gyerekek nem porcelánfigurák, amiket még a legkisebb szellőtől is védeni kell. Hús-vér lények, akiknek szükségük van a szabadságra, persze bizonyos ésszerű korlátok között.
Természetes, hogy aggódsz a gyermekedért, ám a túlzott féltés a későbbiekben rossz hatással lehet rá. Ha szeretnéd őt mindentől megkímélni, emiatt elvégzed helyette a feladatait, sosem fog önállósodni. Ha burokban tartod, majd kikerül a való életbe, olyan lesz, mint egy szárnyaszegett kismadár. Márpedig az önbizalomhiány, illetve a tudat, hogy valaki más majd úgyis megoldja a problémáját, garantáltan sikertelenné teszi.
Dicsőítés
Az egészséges önbizalomra nevelés a lehető legjobb dolog, fő eszköze pedig a dicséret. Sajnos azonban a dicséret és a dicsőítés határát sok szülő átlépi.
Egy lurkó, aki abban a tudatban nőtt fel, hogy ő milyen kiváló mindenben, gyakran válik sikertelenné, mégpedig azért, mert a való világban nem fogja ugyanezt az elismerést kapni. Senki nem fogja a nap minden percében piedesztálra emelni, ahogyan a szülei tették, emiatt pedig úgy érezheti, hogy ő valójában nem jó semmire, ez pedig egyenes út a sikertelenség felé.

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?
A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. november 6. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
Emiatt ne halmozz dicséretet dicséretre, ugyanakkor szűkmarkú se légy e téren. Próbáld meg megtalálni a helyes arányokat, hogy igazán sikeres felnőtt váljon gyerkőcödből.
OLVASD EL EZT IS!

- kisgyerek
- gyereknevelés
Így vond ki a gyereket a forgalomból

- kisgyerek
- gyereknevelés
Ezért lesz a gyerekből sikertelen felnőtt

- kisgyerek
- intelligencia