Rossz érzések a terhesség alatt: árthatnak a babának?
Az anyuka rossz lelkiállapota többet árt a babának, mint hinnéd.
Ahogy a magzat növekszik, úgy ért meg egyre többet a környező világból, és egyre fogékonyabbá válik az onnan érkező impulzusokra. Ennél csak az édesanyjában zajló lelki folyamatokat érzékeli pontosabban, mi több, meg is éli azokat - olyannyira, hogy egész további életére is befolyással lehetnek.
Korántsem mindegy tehát, hogy kismamaként milyen a kedélyállapotod, miként kezeled az esetleges stresszhelyzeteket, illetve van-e elegendő önbizalmad ahhoz, hogy örömmel és bizakodóan várd a kicsi megszületését.
Hangulatingadozás
A szervezetedben lezajló hormonális változások hatására a terhesség idején kedélyed hullámzóvá válhat. Egyszer úgy érzed, madarat lehetne veled fogatni, máskor mindenféle ésszerű ok nélkül padlóra kerülsz érzelmileg.
Előbbi állapottal természetesen semmi baj nincs, sőt, nagyon is kedvező - a másik véglet azonban nemcsak rád, hanem születendő gyermekedre is negatív hatással lehet.
A feszültséggel teli anyai szervezetből ugyanis egy sor olyan kémiai anyag szabadul fel, amely először az anyai, majd a méhlepényen át a magzati véráramba jutva a kicsiben is hasonló érzéseket, leginkább nyugtalanságot vált ki.
Így kezeld!
Ha teheted, munkahelyi feladataidon túl csak annyi kötelezettséget vállalj, amennyit nem érzel megterhelőnek. Kérd a párod vagy a családtagjaid, barátaid segítségét. Esetenként fordíts időt kizárólag magadra, amikor csakis olyasmivel foglalkozol, amit igazán szeretsz, vagy egyszerűen csak kipihened magad.
Ha kedélyállapotod szélsőségesen változik, például a sírás és a nevetés kiszámíthatatlanul követik egymást, esetleg alvászavaraid is vannak, kérd orvos pszichológus segítségét. Számos olyan gyógytea és gyógyhatású készítmény ismert, amely jelentős mértékben segíthet tüneteiden - ám e tekintetben mindenképpen kérd ki szakember tanácsát.
Stressz
Kisebb-nagyobb mértékben mindannyiunkat ér stressz, ám elképzelhető, hogy kismamaként a szokásosnál jobban megviselnek az ilyesféle helyzetek. Lehet, hogy ennek környezeted előtt semmiféle jelét nem adod, ám ez nem sokkal jobb, mintha sírnál vagy kiabálnál. A babát nem lehet becsapni - nem az számít, hogy anya mit mond és hogyan viselkedik, hanem az, hogy miként érez.
Természetesen egy-egy vita vagy kiborulós veszekedés óhatatlanul előfordul az ember életében, még akkor is, ha terhes. Azt azonban nem szabad hagyni, hogy életedet a stressz uralja.
Egy-egy ilyen epizódot követően ugyanis a babának jóval hosszabb ideig tart megnyugodnia, mint a mamának, és ha az esetek gyakran ismétlődnek, a kicsi előbb-utóbb már nem is fog tudni visszatérni a lelki béke és a nyugalom állapotába. Ez nem csupán a méhen belüli fejlődését zavarja meg, de komoly kihatással van az alvási ritmusára, értelmi és érzelmi stabilitására is.
Tudományos kutatások igazolják, hogy a tartós stressznek kitett, állandó feszültségben élő kisbabák születésük után is jóval nyugtalanabbak és ingerlékenyebbek, mint a gyermeküket érzelmi biztonságban váró anyáké.
Így kezeld!
A stresszt teljes mértékben kiiktatni lehetetlen, ám akkor teszel a babával jót, ha nem elfojtani, hanem megoldani próbálod azt. Ez utóbbi módszerből akár ő is megtanulhatja, hogy időnként akadnak nehéz helyzetek, de helyes életvezetéssel uralhatók. A tudatosság mellett segíthet a terhestorna, az úszás vagy a kismamajóga, de akár valamilyen relaxációs technikát is elsajátíthatsz könyvből vagy tanfolyamon.
Mi vár rád a szülőszobában?
Félelemmel tölt el a helyiség, ahol majd életet adsz gyermekednek? Ismerd meg alaposabban videónkból, és látni fogod, hogy semmi okod aggodalomra!
Önbizalomhiány
Ha eleve hadilábon állsz az önbizalommal, várandósság idején a helyzetet tovább súlyosbíthatja a tudat, hogy gyermeked világra jöttével egy addig ismeretlen feladatkörnek kell majd megfelelned. Attól tarthatsz, hogy nem leszel elég jó anyja a kicsinek, netán ellátni sem tudod majd megfelelően. Aggodalmadat fokozhatják a gyakorló anyukáktól kapott, egymásnak - és néha talán még önmaguknak is - ellentmondó tanácsok. Márpedig bizonytalanságodat a baba is átveszi - olyannyira, hogy a későbbiek során esetleg ő sem tud majd hinni önmagában.
Így kezeld!
Első lépésben érdemes végigvenned, mennyi mindent megoldottál már életedben - a sikerélmény újbóli megélése már önmagában önbizalom-fokozó hatással bír. Ami pedig a kicsi ellátását és felnevelését illeti, többre mész, ha tárgyi tudásod helyett elsősorban az intuíciódra hagyatkozol.

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?
A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. november 6. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
Az első néhány hét, legfeljebb hónap után egymásra hangolódtok, és sokszor már azelőtt megérzed majd, hogy mire lenne szüksége, hogy ennek bármiféle jelét adná. A szeretet mindennél és mindenkinél jobb tanácsadó - ha erről sikerül meggyőzni magad, nyert ügyed van.
Cikkünk Kyra Karmiloff és Annette Karmiloff-Smith Amit a baba kérdezne - ha beszélni tudna című könyvének segítségével íródott, amely a Hajja és Fiai Könyvkiadó gondozásában jelent meg.