VIII. Henrik imádott szerepelni a lovagi tornákon: így szerezte komoly agysérülését, ami mindent megváltoztatott
Könnyen lehet, hogy a maradandó sérülés okolható VIII. Henrik tetteiért.

henry
Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

VIII. Henrik (1491-1547) nevéhez legtöbben hat házasságát és feleségeinek kivégeztetését kötik, de sokan ismerik lobbanékony természetéről, hiúságáról is: az angol uralkodó rajongott a tetszetős, feltűnő ruhákért, és szívesen bújt a divatdiktátor szerepébe.

Ha csak ennyit mondunk róla, máris jól látszik, hogy VIII. Henrik egyáltalán nem volt átlagos király, sőt a világ uralkodóinak sorában ő volt az egyik, ha nem a legszínesebb figura. Viselkedése, jóllehet, nem egyszerűen a személyiségéből fakadt: kutatók úgy tartják, hogy sérülés hatására torzult a gondolkodása.

Beszédes feljegyzések

A Tudor király a róla fennmaradt írások szerint nem mindig volt különc természet. Fiatalkorában nyugodtabb természet volt, tudta kezelni a dühét, intelligensen viselkedett, és nagylelkű volt másokkal. Akkor még nem lehetett volna megjósolni, milyen irányban fog változni.

Egy ilyen pálfordulás azonban, amit később tapasztalni lehetett nála, nem lehetett természetes, csak valamilyen külső hatás eredménye. Kutatók a baleseteire gyanakodnak.

A végzetes baleset

A megoldást fejtegető intézmény a Yale Egyetem volt, a vizsgálat vezetője pedig Arash Salardini viselkedésneurológus, akinek szent meggyőződése, hogy fejsérülések sorozata, de különösen egy baleset változtathatta meg VIII. Henriket.

A cikk az ajánló után folytatódik

A király imádta a lovagi tornákat, és szívesen szerepelt is rajtuk, de nem mindig teljesített egyformán jól. Kétszer is előfordult, hogy fejsérülés érte a megmérettetés során. Bár az elsőt követően csupán rendszeres fejfájás gyötörte, a második eset komolyabbnak bizonyult: akkor a lova is rázuhant, és két óráig nem tért magához.

Az eszméletvesztés tökéletesen illusztrálja az agysérülés komolyságát, és Salardini szerint ez lehetett az a pont, ahonnan elindult a király szellemi hanyatlása. Idővel már talán ő maga sem tudta mérlegelni a tetteinek, parancsainak súlyát.

A kutatók agysérülésre való gyanakodását erősíti az is, hogy a király alkata merőben átalakult az idők során, sőt szexuális teljesítőképességét is elvesztette. Ezeknek ugyanis szintén lehet agysérülés az okozója, amennyiben az hormonális problémák kialakulását váltotta ki.

Salardini a feltevéseken túl arra is rávilágított, mennyire különös belegondolni, hogy a király fejsérülése nemcsak emberéletekbe kerülhetett, de az egész európai történelem alakulását is meghatározhatta. Soha nem tudjuk meg, mi lett volna, ha VIII. Henrik kevésbé rajong a lovagi tornákért, és nem éri baleset a fejét.

VIII. Henrik és feleségei

Egy tehetséges művész különlegesen élethű portrékat csinált a királyról és feleségeiről. Ismerd meg közös történetüket, mi és hogyan alakult viharos viszonyaikban az idők során.

(Képek: Getty Images.)

Ezt is szeretjük