Hogy nézne ki ma VIII. Henrik és hat felesége? Lenyűgöző képeken mutatja meg a grafikus

Érdekes képsorozatot készített egy grafikus a feleségeit kivégeztető királyról.

VIII. Henrik feleségei
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

VIII. Henrik (1491-1547) angol király a Tudor-ház tagjaként került trónra 1509-ben, és tagadhatatlanul szembetűnő figurája lett a történelemkönyveknek.

A meghatározó egyházi intézkedéseket hozó király ugyanis nemcsak különös egyéniség volt, de bizony gyilkos természet is: a legtöbb embernek arról ugrik be, hogy ő volt az az uralkodó, aki több feleségét is kivégeztette.

Képeken VIII. Henrik és feleségei

VIII. Henrik hatszor nősült. Az első házasságát 1509-ben kötötte, az utolsót pedig 1543-ban. Az eltelt mintegy ötszáz esztendő dacára, hála egy tehetséges grafikusnak, Becca Saladinnak, nekünk is módunk van szemügyre venni, milyen lehetett a király igazi arca, hogyan nézhettek ki élőben a királynék, sőt, mi több, azt is, milyenek lennének napjainkban. Saladin élethű grafikái szinte megszólalnak. A következőkben sorra vesszük az uralkodó és aráinak portréit, közös történetük kíséretében.

VIII. Henrik

Íme, így nézne ki VIII. Henrik ma: a kifinomult öltözködéséről is híres uralkodót természetesen öltönyben és nyakkendőben álmodta meg a grafikus. A király egyébként második fiúként született családjába. Mivel a bátyja, Artúr volt a trón várományosa, Henrik nem úgy nőtt fel, mint potenciális uralkodó. Gyermekkorától vallásos, művészeti, zenei és és irodalmi oktatásban részesítették. Könnyen lehet, hogy ennek hatására vált olyan fogékonnyá felnőttként a szépség és a stílusos megjelenés iránt.

Aragóniai Katalin

A spanyol uralkodói családból származó Aragóniai Katalin (1485-1536), a király első felesége, élethű portréja alapján kifejezetten összeillett VIII. Henrikkel, noha útjuk csak idővel lett közös. Katalin ugyanis gyermekkora óta Henrik bátyjának, Artúr walesi hercegnek volt a jegyese, majd hozzá is ment feleségül. Miután azonban ő elhunyt, viszontagságok árán, de végül a trónra lépő VIII. Henrik arája lett. Hat közös gyermekük közül csak egy, I. Mária maradt életben, fiúörökös nem.

Riválisa, Boleyn Anna udvarhölgyként került a király látóterébe. Azonnal elrabolta VIII. Henrik szívét, aki fiúszülöttet már egyébként sem remélhetett az idősödő Katalintól. A király szerette volna elérni, hogy első házasságát érvénytelenítsék arra hivatkozva, hogy a vallási nézetek szerint a fiútestvér volt feleségét elvenni vérfertőzés. Katalin a különválásról hallani sem akart. Az ügy elhúzódott, végül azonban 1533-ban mégis kimondták, hogy Henrikkel köttetett frigye érvénytelen. Katalin címétől megfosztva, özvegy walesi hercegnéként, egy távoli rezidencián élte tovább az életét.

Boleyn Anna

Bár Katalin sem járt túl jól, Boleyn Anna (1507-1536) sorsa jóval sötétebb véget ért. Modern portréja alapján gyönyörű nő lehetett, nem is csoda, hogy elcsavarta VIII. Henrik fejét. Már Katalin alatt a király szeretője volt, és meg sem várták, míg az uralkodó házasságát érvénytelenítették: hónapokkal korábban összeházasodtak, amivel VIII. Henrik voltaképpen bigámiát követett el. Ekkor Anna már várandós volt, és az év őszén lánygyermeket szült a királynak, akit Erzsébetnek neveztek el.

Későbbi várandósságai vetéléssel végződtek. Érdekes egybeesés, hogy egyik magzatát éppen Aragóniai Katalin halála napján veszítette el. Fiúörökös híján VIII. Henrik elfordult feleségétől, és idővel új szeretőjét, Seymour Johannát be is költöztette a királyi lakosztályba. A már zavaró tényezőként jelen lévő Annát olyan vádakkal illettették, amit még a történészek is kétségbe vonnak: hűtlenséggel, bátyjával elkövetett vérfertőzéssel és felségárulással. Bebörtönözték a Towerbe, majd kivégezték. Lefejezése előtti gyónásakor állítólag többször is megesküdött, hogy nem volt hűtlen a királyhoz, és halála előtt - feltehetően a hátrahagyott rokonait féltve - VIII. Henriket dicsőítő beszédet mondott. Annát a nép sosem fogadta el igazán, ezzel szemben Aragóniai Katalint, az elődjét nagyon szerették.

Seymour Johanna

VIII. Henrik nem késlekedett, már a Boleyn Anna kivégzését követő napon bejelentette eljegyzését az addig szeretői státuszban volt, nemesi származású Seymour Johannával (1508/9-1537). Merőben más természet volt, mint Boleyn Anna, és ezt a grafikus által készített portré is tökéletesen visszaadja: az élethű más szerény hölgyet rajzol ki képzeletünk előtt.

A csendes, visszahúzódó királynénak sajnos igen rövid a története, ugyanis VIII. Henrik várva várt fiúörököse, VI. Eduárd világra hozása után alig két héttel, a szülésből eredendő problémák miatt elhunyt.

Klevei Anna

A grafikus készítette portré alapján kedves kisugárzású Klevei Anna (1515-1557) származását tekintve klevei hercegnő volt. Mindössze fél évig volt a király felesége. Két évvel Seymour Johanna halála után, politikai megfontolásból házasodtak össze. VIII. Henrik, akárcsak egy modern kori társkeresőn, festett képek alapján választotta ki, hogy a klevei hercegnők közül melyiket látná szívesen királynéként. Amikor azonban találkoztak, mégsem volt elégedett, ugyanis a hercegnő nem igazán hasonlított a róla készült, a valóságnál feltehetőleg előnyösebbre készített portréra.

A király próbálkozásai dacára már nem léphetett vissza, hiszen a frigyről előre megállapodtak. Pár hónap után VIII. Henrik tekintélyes vagyon kíséretében felajánlotta arájának, hogy érvénytelenítsék a házasságukat. Johanna rábólintott, és a király kegyeltjeként élhette le hátralévő életét.

Howard Katalin

A grafikus vad, vörös szépségként ábrázolta Howard Katalint (1521/24-1542), aki egyébként Boleyn Anna rokona volt, egyúttal pedig Klevei Anna udvarhölgye is. Házasságának érvénytelenítése után az akkor már 49 éves VIII. Henrik sebtében feleségül kérte a tizenéves lányt, mit sem törődve vele, hogy ő még a legidősebb gyermekénél is fiatalabb volt. Zsengesége valószínűleg még vonzotta is, és fülig beleszerethetett, hiszen tüske nélküli rózsájának becézte őt.

Egy év sem tellett bele, megint bizonytalanná vált a király házassága: felesége két gyerekkori tanára ugyanis azt állította, hogy évek óta szexuális viszonyt folytattak Katalinnal, melyek közül az egyik a királlyal való frigy után sem ért véget. VIII. Henrik dúlt-fúlt mérgében, hogy fiatal felesége nem volt szűz, amikor elvette őt, ráadásul meg is csalta. Házasságtörés és árulás vádjával kivégeztette Katalint, aki ekkor még 18 éves sem volt. Pár együtt töltött esztendőjük alatt nem születtek gyermekeik.

Parr Katalin

VIII. Henrik utolsó felesége Parr Katalin (˜1512-1548), aki III. Eduárd leszármazottja volt, a grafikus alkotása alapján bájos szépség lehetett, és lenne ma is. A sors fintora, hogy a nő éppen a király első felesége, Aragóniai Katalin tiszteletére kapta a nevét, ugyanis édesanyja az egykori királyné udvarhölgye volt, Parr Katalin pedig a király legidősebb lányának gyerekkori játszópajtása.

Harmincéves és háromszoros özvegyként ment hozzá az akkor 52 esztendős, öt feleségen túl levő VIII. Henrikhez. Művelt volt, és jól írt, könyve, a Prayers and Meditations az első olyan volt, amelyet női szerzőtől sajátjaként adtak ki Angliában, és egyáltalán, az első angol nő volt, akinek könyve jelenhetett meg.

A királytól nem született gyermeke, de miután VIII. Henrik meghalt, feleségül ment Seymour Tamáshoz, egy korábbi feleség, Seymour Johanna testvéréhez. Katalin már akkor is őt szerette, amikor királyné lett, de kénytelen volt az uralkodót választani. Seymourtól született meg Katalin lánya, Mária, de már nem nevelhette fel őt, mert néhány nappal azután, hogy világra hozta, belehalt a szülésbe.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Az érdekes és látványos uralkodói grafikák megalkotója, Becca Saladin gyermekkora óta a történelem szerelmese. Egy könyv, Boleyn Anna élettörténete gyakorolt rá olyan erős hatást, hogy később elkészítette az ő és VIII. Henrik további aráinak élethű képmását. Édesapja olvasta fel neki, amikor kicsi volt.

- Nehéz kötődnünk a történelmi figurákhoz, ha csak egyszerű portréképeket láthatunk róluk régies ruhákban. De ők is emberek voltak igazi érzésekkel. Úgy hiszem, hogy a munkáim egy lépéssel közelebb hozzák őket mindenkihez - mondta el a grafikus a képsorozat kapcsán, melyet valóban különleges élmény megnézegetni.

VIII. Henrik, a divatdiktátor

A király imádott öltözködni, és ahogyan fennmaradt ruhák, illetve képek is bizonyítják, szerette a feltűnő darabokat: nézd meg a képeken, milyen volt VIII. Henrik cseppet sem átlagos stílusa.

VIII. Henrik tényleg kimaxolta a divatot: 6 meghökkentő darab, amit mindenki irigyelt

Nézegess képeket!

Elolvasom

Beágyazott képek: instagram.com/Royalty Now

Ezt is szeretjük